Bár a kalózkodás aranykorának tartott 1700-as évek elején egy fekete bőrű kalóz egyáltalán nem volt szokatlan jelenség, azonban sokuknak a neve elveszett a történelem homályában. Van azonban, akinek a nevére ma is emlékeznek, ő Fekete Caesar, a törzsfőnökből lett kalóz.

fekete kalóz Caesar Karib-tenger Feketeszakáll rabszolga

Majdnem rabszolga
  Fekete Caesar története is azzal kezdődik, hogy őt és törzsét rabszolgakereskedők vették célba, több sikertelen próbálkozás után végül csellel vették rá Fekete Caesart és embereit, hogy szálljanak fel a hajóra. Miközben eltrelték a figyelmüket, a hajó elindult és mire Caesar rájött az átverésre, már késő volt. Bár az afrikaiak visszavágtak, a hajó legénysége végül megadásra kényszerítette őket. Így kezdődött Fekete Caesar kényszerútja az Atlanti-óceánon át az Újvilágba.
  Az út során Fekete Caesar nem volt hajlandó enni vagy inni. Talán meg is halt volna, ha nem lett volna egy tengerész, aki rábeszélte, hogy egyen és közben valamennyire össze is barátkoztak. A hajó azonban hurrikánba keveredett Florida partjainál és elsüllyedt, szinte mindenki meghalt a légénységből. Mindössze két túlélő volt: Fekete Caesar és a tengerész, akivel összehaverkodtak. Állítólag úgy menekültek meg, hogy beszálltak egy lőszerrel és készletekkel teli hosszú csónakba, így élték túl a hurrikánt. Mivel egy csónakban elég kicsi az esélye, hogy bárki is átvészeljen egy hurrikánt, szerintem ez a része a sztorinak meglehetősen kétségbe vonható. Megmenekülésük igaz történetét valószinüleg soha nem fogjuk megtudni, személy szerint én inkább arra tippelnék, hogy a két cimbora még a hurrikán közeledte előtt bepakolt a csónakba és egyszerüen leléptek.

Fekete Caesar, a kalóz
  Fekete Caesar és a névtelen tengerész sikeres megmenekülésük után a kalózkodás felé fordultak. Jól kidolgozott módszerük az volt, hogy hajótörést szenvedett tengerésznek adták ki magukat és az elhaladó hajókat hívták segítségül. Miután a gyanútlan megmentők felvették a tengeren hánykolódó "szerencsétlen hajótörötteket", azok egy váratlan pillanatban "levetették álruhájukat", kirabolták a hajót és már vitték is a zsákmányt a rejtekhelyükre. Több évig sikeresen űzték ezzel a módszerrel a kalózkodást és a két férfi hatalmas vagyont tudott felhalmozni.
  A kalózcimborák jól jövedelmező együttműködése azonban váratlanul tragikus véget ért. Fekete Caesar ugyanis összeveszett partnerével, aminek következtében az utóbbi meghalt. A konfliktust egy nő okozta, akit egy általuk megtámadott hajóról ragadtak el. Mindkét férfi magának akarta a nőt,  ezért párbajra került sor köztük, melynek során Fekete Caesar megölte barátját.

fekete kalóz Caesar Karib-tenger Feketeszakáll rabszolga
Fekete Cézár fantáziarajz

  Fekete Caesar valószinüleg nem siratta meg túlságosan cimboráját, hanem továbblépett. Sőt, szintet lépett. Természetesen a kalózkodásban. Az addig megszerzett zsákmányával hajót vásárolt és legénységet toborzott, ami lehetővé tette számára, hogy kedve szerint nyílt vízen támadjon hajókat. Legénységével gyakran úgy sikerült elkerülni az elfogást, hogy befutottak a Caesar Creek, az Elliot Key és Old Rhodes Key közötti öblökbe, valamint a mangrove-szigetekre. Egy sziklába ágyazott fémgyűrűn erős kötelet húztak át, ezzel megbillentették a csónakot(vagy kisebb hajót), hogy megteljen vízzel. Gyakorlatilag elsüllyesztették a hajót a sekély vízben, majd később, mikor a járőrhajó továbbhaladt, elvágták a kötelet és/vagy kiszivattyúzzák a vizet, hogy felemeljék a csónakot és folytatják a portyázást.
  A fekete kalóz még évekig tovább gyarapította vagyonát, az elbeszélések szerint Fekete Caesar kalózzsákmánya valahol Elliott Key-ben van elásva. Bár a szigetről soha nem került elő kincs, sokan mégis úgy gondolják, hogy Fekete Caesar és emberei 26 ezüstrudat temettek el a szigeten.
  Állítólag volt egy hárem is a szigetén, ahol legalább 100, a megtámadott hajókról elrabolt nőt tartottak fogva, valamint egy fogolytábor, ahol kőkunyhókban tartották a foglyokat, abban a reményben, hogy váltságdíjat kérhetnek értük. Amikor elhagyták a szigetet, hogy portyázzanak, általában nem hagytak élelmet ezeknek a foglyoknak, így sokan közülük éhen haltak. Egyes hírek szerint néhány gyerek megszökött a fogságból, bogyókon és kagylókon éltek és saját nyelvét és szokásokat alakítottak ki. Az elveszett gyerekek története lett az alapja annak a bennszülött babonának, miszerint a szigeten kísértet jár.

fekete kalóz Caesar Karib-tenger Feketeszakáll rabszolga

Caesar és Feketeszakáll
  Egyes források azt állítják, hogy Fekete Caesar csatlakozott egy másik hírhedt kalóz, Feketeszakáll (Edward Teach) legénységéhez és Teach zászlóshajójának, az Anna királynő bosszújának hadnagyává tették. Ezt cáfolni látszik az 1724-ben kiadott "A kalózok általános története" (teljes nevén: A General History of the Robberies and Murders of the most notorious Pyrates) című kiadvány, melyben megemlítenek egy Caesar nevű, fekete bőrű férfit Feketeszakáll elfogásával kapcsolatban:
"Teachnek alig, vagy egyáltalán nem volt reménye a szökésre, ezért kihelyezett egy határozott embert a legénységből, egy négert, akit ő nevelt fel meggyújtott gyufával a puskaporszobába és parancsot adott, hogy robbantsa fel, amikor parancsot ad neki." Caesar nem robbantott, a kalózok nagy többségét pedig megölték harc közben, mindenki mást elfogtak.

fekete kalóz Caesar Karib-tenger Feketeszakáll rabszolga
Fichier: Feketeszakáll elfogása


 A virginiai gyarmati hatóságok fogságába esett Caesart (akit "A kalózok általános története" csak Caesarként emleget, nem pedig Fekete Caesarként) kalózkodás miatt perbe fogták, de végül felmentették. A későbbi történészek és írók a hajót felrobbantani próbáló „négert” Caesarral azonosították, de legalább hat fekete kalóz volt a hajó fedélzetén és a Feketeszakáll által „neveltet” nem azonosították a tárgyaláson. A felmentése ellenére Caesart gyakran úgy írják le, mint akit elítéltek és felakasztottak, pedig "csak" börtönbe zárták néhány évre. Szabadulása után az egykori rabszolga Caesar visszakerülhetett Tobias Knight főbíró és tartomány titkárának, vagy Virginia kormányzójának, Alexander Spotswoodnak a birtokába. Allítólag később felszabadították, hátralévő életében pedig kádárként dolgozott és 70 éves kora után halt meg.

  Úgy tűnik tehát, hogy az a Fekete Ceasar, aki a Feketeszakáll legénységének tagja volt, valójában nem ugyanaz, mint a Fekete Ceasar, aki Florida Keys-nél tevékenykedett.  Az előbbi valójában egy észak-karolinai rabszolga volt, mielőtt kalóznak állt, a két Fekete Ceasar története pedig összekeveredett az idők folyamán. Ebben az esetben lehetséges, hogy a Florida Keys-nél garázdálkozó, törzsfőnökből lett Fekete Caesar-t nem fogták el, nem végezték ki kalózkodásért, azonban további sorsáról nem tudunk semmit, talán örökre el is veszett a történelem homályában.

Forrás: Wikipedia