Egy azonosítatlan szöveg magyarországi felfedezése több mint 200 éves kísérletezéshez vezetett, hogy annak tartalmát megfejtsék. Sok tudós tanulmányozta a Rohonc-kódexként ismert szöveget, hogy megértsék a jelentését és meghatározzák, ki írta és mikor készült.

  A titokzatos könyv eredete ismeretlen, múltjának egy nyoma lehet a Batthyány család rohonci (ma Rechnitz, Ausztria) könyvtárának 1743-as katalógusában egy szűkszavú bejegyzés: „Magyar imádságok, volumen I. in 12.”. A méret és a vélhető tartalom egyezik a kódexével, de mivel az ilyen méretű és tartalmú könyv nem volt ritka abban a korban, ezért ez a bejegyzés korántsem biztos, hogy a rohonci kódexről készült. (Egyébként később gróf Batthyány Gusztáv teljes személyes könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta.)
  Amikor a kódex megjelent, kezdetben úgy tűnt, hogy a középkori időkből való. A látszólag ómagyar írásra emlékeztető szöveg azonban teljesen megfejthetetlen volt. A titokzatos szöveg sokakat gondolkodásra késztetett, hogy vajon mit jelentenek az írások, ki írta, és milyen célt szolgált. 

A Kódexről részletesen
  A Rohonci Kódex összesen 448 oldalnyi megfejthetetlen szöveget tartalmaz, ami hasonló az ómagyar írásmódhoz, hiszen mindkettő jobbról balra tájolással íródott és az egyenes és a lekerekített karakterek hasonló kombinációit tartalmazzák. A tudósok szerint az írás a hinditől az ómagyarig bármi lehet, bár hiányoznak az egyes írott nyelvek jellemzői. A kódex jeleinek száma kb. tízszerese bármely ismert ábécének (Némäti Kálmán 792-t számolt össze), de legtöbbje igen ritka, vagyis a jelek feltehetőleg nem ábécét alkotnak, hanem szillabáriumot vagy logogrammákat (mint pl. a kínai írásjegyek). A jobb margó szabályossága azt sugallja, hogy a jeleket jobbról balra írták.
  A Kódexben található papír egyedülálló tulajdonsága, hogy vízjeles. Minden oldal tartalmazza a vízjelet, amely horgonynak tűnik, amely egy körön belül van, ami egy hatsugaras csillagon belül van. Maga a vízjel a jelek szerint i.sz. 1529-1540-re datálható, bár a tényleges kódex sokkal korábban készült. Ez az eltérés megnehezíti a szöveg megírásának pontos időpontjának meghatározását, bár lehetséges, hogy a könyvet a kezdeti létrehozása után írták át.

  A kódex nem csupán írott szöveget, hanem 87 illusztrációt is tartalmaz, melyek vallásos, katonai és egyéb jeleneteket ábrázolnak. A durván rajzolt képek olyan környezetet mutatnak, ahol keresztény, muzulmán és pogány vallások együtt vannak jelen, mivel az épületeken vegyesen látható kereszt, félhold és szvasztika. Egyesek ezt úgy értelmezték, hogy azt mutatják, hogy amelyik kultúra volt felelős a szöveg létrehozásáért, az volt az, amelyen belül a három vallás együtt létezett.

Kísérletek a megfejtésre
  Noha a kódexet már magyar, dák, korai román vagy kun, sőt hindi nyelvűnek is tartották, egyik hipotézist sem támasztja alá tudományos bizonyítás.
A kódex lefordítására tett kísérletek számos elmélethez vezettek. Ezekben az elméletekben sok eltérés van, mivel a tudósok még a szöveg orientációjában sem tudtak megegyezni. A kódex magyar nyelvének egyes támogatói azt feltételezik, hogy az írás ősi magyar jelrendszer, mások hasonlóságot keresnek a jelek és a székely–magyar rovásírás betűi között. Egyes román vélemények szerint az írás azokra a jelekre hasonlít, melyek a Dobrudzsa vidékén található szkíta szerzetesek barlangjaiban láthatóak. Ismét mások a Veszprémvölgyi Apácakolostor görög alapítólevelének betűihez hasonlították. De olyan vélemény is van, hogy az írás egyfajta Bráhmi írás.

  Marius-Adrian Oancea kutató azt feltételezte, hogy a szöveg az ómagyar ábécé (székely rovásírás vagy székely-magyar rovás), és a tartalom az Újszövetségből származó témák körül forog. Ezt hívják ómagyar ábécé hipotézisnek. 

​

  Mahesh Kumar Singh úgy véli, hogy a szöveg valójában az indiai brahmi írásmód változata, és balról jobbra, fentről lefelé kell olvasni. Ez a brahmi-hindi hipotézis néven ismert. Singh azt állította, hogy az első 24 oldalt átírta hindi nyelvre, majd ezt a 24 oldalt lefordította hindiről magyarra. E fordítás szerint a Kódex apokrif evangéliumként kezdődik, majd egy meditatív prológussal kezdődik, majd Jézus csecsemőkorában való történeteibe vezet. Singh fordításának egy része a következőket tartalmazza:
  "he bhagwan log bahoot garib yahan bimar aur bhookhe hai / inko itni sakti aur himmat do taki ye apne karmo ko pura kar sake"
Magyarra fordítva:
  "Istenem! Itt az emberek nagyon szegények, betegek és éheznek, ezért adjunk nekik elegendő energiát és hatalmat, hogy kielégíthessék szükségleteiket."
Singh fordítását azonban többen kritizálták, és a legtöbben átverésnek tartják a fordítását.

  Viorica Enăchiuc, román régésznő is próbálkozott a fordítással és a kódex teljes fordítását publikálta is. Véleménye szerint a szöveget jobbról balra, alulról felfelé kell olvasni, és a daciai vulgáris latin dialektusban írták. Ezt nevezik dáko-román hipotézisnek. Ez a fordítás arra a következtetésre jut, hogy a szöveg a 11. vagy 12. században keletkezett, és a magyarok és besenyők ellen harcoló blaki népé. Néhány fordítása a következőket tartalmazza:
  "Deteti lis vivit neglivlu iti iti itia niteren titius suonares imi urast ucen"
Magyarul:
  "Nagy számban, a kiélezett harcban, félelem nélkül menj, menj hősként. Nagy zajjal törni előre, elsöpörni és legyőzni a magyart!"
Enăchiuc fordítását a következetesség hiánya miatt kétségesnek tartják, nyelvészként és történészként pedig munkásságát elítélik, mert nem „tudományos”.

Magyar kódfejtők eredményei
  Nyíri Attila nevéhez fűződik a sumer-magyar megfejtés elmélete, melyet a kódex két oldalának tanulmányozása révén dolgozott ki. Nyíri egyszerűen fejjel lefelé fordította az oldalakat, azonosított egy sumer ligatúrát, majd a többi jelet hasonlósági alapon latin betűknek feleltette meg. Ugyanazt a jelet olykor több betűhöz, illetve ugyanazt a betűt olykor több jelhez is hozzárendelte. Végül az így kapott betűcsoportokban szereplő betűk sorrendjét még át kellett alakítania, hogy értelmes szavakat kapjon. Az így kapott szöveg eleje (amennyiben értelmesnek tartjuk) vallásos, talán liturgiai jellegű: „Eljött az Istened. Száll az Úr. Ó. Vannak a szent angyalok. Azok. Ó.”
  Nyíri megoldását azonnal kritika alá vette Gyürk Ottó, rámutatva, hogy ilyen engedményekkel akármit ki lehet olvasni a kódból.

   Gyürk Ottó nevéhez fűződik a jelek első szigorúan módszeres és sikeres vizsgálata. Ismétlődő jelsorozatok révén megerősítette, hogy a szöveg jobbról balra, fentről lefelé halad, és az oldalak is jobbról balra követik egymást. Gyürk számjegyeket is azonosított a szövegben. Későbbi megjegyzései azt sugallják, hogy volt számos publikálatlan megfigyelése is, melyeket nagy mennyiségű statisztikai mérésre alapozott.
  A 90-es években a jelek számítógépes kutatását is elvégezték. Locsmándi Miklós megerősítette Gyürk észrevételeit, melyeket továbbiakkal gazdagított. Locsmándi tanulmányozta a jelek ékezeteit (melyek többnyire pontok), de nem talált bennük rendszert. Nem tudta bizonyítani, hogy a kódex nem hamisítvány, azonban, látva a szöveg belső rendszerességét tagadta, hogy az véletlenszerű jelek halmaza lenne és feltételezte, hogy az írás nyelve nem magyar.

  Láng Benedek egy hosszú tanulmányban foglalta össze a kutatás addigi történetét (beleértve saját próbálkozását is), és meghatározta a jövőbeli kutatás lehetséges irányait. Érvekkel támasztotta alá véleményét, miszerint (szemben a magyar tudományos közvéleménnyel) a kódex nem hamisítvány, hanem tudatosan kódolt vagy titkosírt szöveg. Láng szerint az írás vagy kód, vagy gyorsírás, vagy mesterséges nyelv.

  2010-ben Tokai Gábor publikált három rövid cikkből álló sorozatot a kódexről az Élet és Tudomány hasábjain. Tokai az illusztrációk művészettörténeti analógiái alapján próbálta datálni a kódexet, ő végezte az első ilyen jellegű mélyreható vizsgálatot a kódexen. Bár Tokai sem tudta cáfolni, hogy a kódex hamisítvány, Locsmándihoz hasonlóan amellett foglalt állást, hogy a kód belső szabályosságai értelmes szöveget sugallnak. Néhány hónappal később állítása szerint, azonosította a négy evangélista kódját olyan bibliai hivatkozásokban, melyek egy evangélista-névből és valamilyen számból (talán valamilyen bibliai fejezetszámból) tevődnek össze. Gyürk és Locsmándi eredményeire támaszkodva azt is megmutatta, hogy a kódexben szereplő négyjegyű számok közül több is évszám, melyek az éveket feltehetőleg a teremtéstől („Anno mundi”) számítják.

A kód feltörése
  Tokaival egyidőben, de tőle függetlenül Király Levente Zoltán jelentős előrehaladást ért el a kódrendszer szerkezeti elemeinek leírásában. 
Létrehozott egy módszert, amivel a szöveget jó bizonyossággal mondatokra lehet tagolni. Azonosított egy hétoldalas szakaszt, melyet számozott fejezetcímek tagolnak, ráadásul a teljes szakaszt annak tartalomjegyzéke vezeti be. Tokaihoz hasonlóan ő is azonosította a négy evangélista kódját, ráadásul meggyőzően bizonyította, hogy a kódex fejezetekre tagolódik, melyeket rendszerint egy, bibliai hivatkozást is tartalmazó kötött kifejezés vezet be. Király foglalkozott a kódex átfogó szerkezetével is, és megmutatta, hogy a fejezetstruktúra a kódex első negyedében nem jelenik meg – részben azért, mert itt található Krisztus passiójának hosszú, folyamatos elbeszélése.

  Ezeknek az eredményeknek a papírra vetése után Tokai Gábor és Király Levente Zoltán között együttműködés született, és úgy tűnik, a kódex kódját sikerült feltörniük. A két szerző közös publikációja még készül, bár az írott és elektronikus médiában már beszámoltak egyes eredményeikről. Tokai és Király szerint az írás olyan kódrendszer, amely nem tükrözi a szavak belső szerkezetét, a nyelve pedig valószínűleg mesterséges, amint azzal mint lehetőséggel már Láng Benedek is számolt. Állításuk szerint a kódex hivatkozik az i. sz. 1593-as évre, feltehetőleg a megírására utalva. A két szerző szerint a kódex jellege szerint korára jellemző katolikus olvasókönyv vagy breviárium, mely túlnyomórészt újszövetségi (s ezek közül is leginkább evangéliumi) szövegek parafrázisát tartalmazza, de vannak benne Biblián kívüli szövegek is, mint pl. Sét visszatérése a Paradicsom kapujához, illetve Mária-imádságok.

  Tehát úgy tünik, hogy a több, mint 200 éve újra megtalált Rohonci-kódex titka megfejtésre került. Aki kedvet érezne a rejtélyek megoldásához és kódfejtéshez, azok még foglalkozhatnak a Voynich-kézirattal, a Zodiákus-gyilkos leveleivel, vagy a Kryptos-szal. Aki pedig megfejti a Beale-papírokat, körülbelül egy tonna arany és 1900 kilogramm ezüst pontos helyét tudhatja meg belőlük.

  De még számos, akár több évszázados, kód vár feltörésre szerte a világon, újabban pedig mesterséges intelligenciákat is bevetnek a kódok feltörésére, így lehetséges, hogy némely rejtélyes írás megfejtésre kerülhet a közeljövőben.

Forrás:

Wikipedia

http://rechnitzer-kodex.hu/

A Rohonci-kódexet megemlítik az RTL Klub Fókusz 2015. február 21.-i kriptográfiával foglalkozó részében, 6 perc 30 másodpercnél kezdődik a Rohonci-kódex témája:

https://rtl.hu/fokusz/2015/02/21/a-vilag-legnagyobb-titkainak-nyomaba-eredtunk

  Mi lenne, ha a tankönyvekben Amerika felfedezésénél nem Kolumbusz neve szerepelne 1492-es dátummal, hanem egy kínai név, Zheng He, mondjuk 1421-el? Vagy inkább a viking felfedező Leif Eriksson nevéhez kapcsolnánk jó 500 évvel Kolumbusz előtt?
És ha azt mondanánk, hogy még korábban történt? Évezredekkel korábban? Elég megdöbbentően hangzik, ugye? Próbálja elengedni mindenki az eddig berögzült történelmet és dátumokat és gondoljon arra, hogy "Mi van, ha mégis.."

KÉRÉS: légy kellően nyitott, tegyél félre mindent (de tényleg!), amit eddig a felfedezésekről tanultál. Köszönöm!

  Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a jelenlegi civilizáció (özönvíz) előtt is létezett már egy technikailag magasfokú civilzáció, amely képes volt beutazni a bolygót. Hogy kissé még fokozzam a sokkot, csak megjegyzem, hogy az „ortodox” brahmanok kalendáriuma az időszámítást a jelenlegi kalpa kezdetétől számítja, tehát 2022-ben 1 955 881 122.-ik évet írjuk. Nem fogjuk kielemezni a majd 2 milliárd év eseményeit, amelyek nagyrészt istenek és démonok, félisteni és féldémoni lények életéről, meg a Földért folytatott harcukról szól.
  Hogy áttekinthetőbb legyen az idővonal a fejünkben, kezdjük a történetet egy kis felvezetővel és az utóbbi kb. 15 ezer év történéseivel. Igyekszem minél kevesebb fura hangzású hindu nevet és megnevezést használni, de a történet szempontjából néha elkerülhetetlen megemlíteni őket.

A Puránák

  A Puránák a hindu vallás szent hagyományának, a szmriti részei. Szent iratok, amelyek transzcendentális végkövetkeztetéseket hirdető történetek, általában Isten különböző inkarnációinak, valamint híveinek jogait és helyes cselekedeteit írják le. Némely esetekben a puránák közé sorolják a két fő hindu eposzt, a Mahábháratát és a Rámájanát is, különösen az előbbi egyik fejezeteként született Bhagavad-gítát, a hindu vallás alapvető szent könyvét. 18 fő Purána van (Mahápurána), amelyeket i.sz. 400 és 1000 között rendszereztek, de eredetük ősi időkre vezethező vissza. Első említésük már az Atharvavédában előfordul.
  Az Atharvavéda a hinduizmus szent iratai közé tartozik, a védák része. Feltételezett lejegyzési ideje i.e. I. évezred, védikus szanszkrit nyelven íródott, de a tartalma ennél évezredekkel korábbi.

  A puránák 7 különböző lokát (loka: világot, dimenziót, síkot, lakhelyet és/vagy helyet, vagy létezési síkot jelent) határoztak meg,ezek a területek a Bhagavata Puránában és a Padma Puránában Atala, Vitala, Sutala, Talatala, Mahatala, Rasatala és Patala Loka néven szerepelnek.
  Vishnu Puránája elbeszél egy történetet, amelyben Visnu 5. avatárja (inkarnációja) Vamana, földet kért Daitya Mahabali királytól, és hogyan hagyta el Mahabali Indiát, hogy Dél-Amerikában telepedjen le.

Vamana a Föld három negyedét kéri Mahabalitól

  Amikor Mahabali guruja, Sukracharya felügyelete alatt a Yagnát adta elő, Visnu Vamanaként (Visnu 5. inkarnációja) jött és „három pada Bhoomi” adományát kérte Balitól.
  Ezt általában úgy értelmezik, mint 3 láb földet, bár valljuk be, ennek így nem sok értelme van. A Védákat ismerők szerint valójában ez a Föld 3 negyede (a pada itt a védikus asztrológiában a nakshatra padához hasonlít, ahol minden nakshatra 4 padára, azaz negyedre van osztva).

  Abban az időben Mahabali Ázsia, Európa és Afrika felett uralkodott. Így ezt a három emberlakta földet Vamanának adományozta és úgy döntött, hogy elmegy.
  Mahabali tehát egy hajón kelet felé utazott embereivel ugyanazon az úton, amelyet Sugreeva leírt Ramayanában és Dél-Amerikában telepedett le.
Ezen az úton fedezte fel Sutalát (Délkelet-Ázsia és Ausztrália szigetei), Talatalát (Antarktisz) és Patalát (Dél-Amerika). Emberei még Mahatalában (Észak-Amerika, Kőzép-Amerika) is telepeket hoztak létre.

  További információk vannak még írásos formában a puránákban, most csak felsorolok még néhányat. És bár a a szövegek általában részletesek, azonban többen többféle következtetést vonnak le belőlük, sőt némely feltételezés a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, mégis ettől függetlenül, akár igazak is lehetnek. Vagy legalábbis gondolatébresztőek.

  -Az ezeken a helyeken (Amerika) lakókat „Talatalak” néven ismerték. Az évezredek során a név akár „Toltec”-re rövidülhetett, változhatott. A toltékok még mindig léteznek Közép-Amerikában.

  -Maya (a Maya Naptár alapítója) mérnök volt, aki három várost épített Balinak, ezért Balit „tribhuvanak”-nak (3 város ura) nevezték. Ezt a szót egyes értelmezések szerint megváltozott formában később a mexikói Tiahuanaco-val azonosítják.

  -A perui Nazca vonalak is állítólag Bali által készített repülőgépek leszállási jelzései.
 -Patalát később „Sarpa”-nak nevezett emberek lakták, akik Waman parancsára mentek oda, hogy figyeljék Bali tevékenységét. Összesen hét új kolónia volt, ezért „Navatala”-nak nevezték őket. A Nava jelentése új, a Tala pedig gyarmat. Ez a „Navatala” szó, megváltozott formában „Nahuatl” szóként még mindig létezik Dél-Amerikában. A Mexikóban és környékén élő embereket „Nava” néven ismerik, nyelvüket pedig „Nahuakitlnak” hívják.

  A Mahábháratában is megemlítik a Sarpa nemzetséget. A Sarpa (kígyó) fajt lemészárolták Indiában Janamejaya idején, aki Kr.e. 3100 után uralkodott:
  "Most, amikor meghallotta apja Takshaka általi halálát, Parikshit fia, Janamejaya megfogadta, hogy egy héten belül megöli Takshakát. Elindítja a Sarpasatrát, egy jagnát, amely az egész univerzum minden egyes kígyóját arra kényszerítette, hogy a havan kundba zuhanjon. Indra azonban megpróbálja megmenteni Takshakát attól, hogy áldozatot hozzon. Később ezt a jagnát/áldozatot Astika Muni (aki Mansa Devi fia) megakadályozta."
  Sokan úgyvélik, hogy miután Astika a jagna-t megakadályozta, azt követően sokan visszatértek Dél-Amerikába. A megmentettek úgy érezték, hogy Astika adta nekik az újjászületést, ezért azt hitték magukról, hogy Astika látnok fiai és úgy hívták őket, hogy Astek. Ezek a leszármazottak még mindig ott laknak és aztékoknak hívják magukat.

  - A Patala Loka a leírások szerint pontosan a föld alatt (India alatt) található, és 70 000 yojanával mélyebbre kell menni a földben, hogy elérjük. Mivel Kőzép-Amerika pontosan India alatt található, ekkora lyukat (alagutat) kell ásni a függőleges utazáshoz. A Rámájánában Hanuman Patalába (Brazília) utazott, hogy megmentse Ramát és Laksmanát Mahiranavaból.

  Vajon tényleg létezett egy kontineneseket összekötő alagút, vagy alagutak, amit az előző civilizáció épített és használt? Mennyi lehet a valóság az ősi, több ezer éves történetekben? Talén érdemes lenne tovább nyomozni a témában, kutatni és felfedezni az ősi iratokban a korábbi civilizáció(k) tudását.

Forrás: 

Wikipedia

Hasonló témájú posztok:

Leif, az első "amerikai" viking

A kínai, aki Kolumbusz előtt fedezte fel Amerikát

  Közel 500 évvel Kolumbusz Kristóf születése előtt egy csapat európai tengerész elhagyta szülőföldjét, hogy egy új világot keressen. Erőteljes viking hajójuk átszelte az Atlanti-óceán vizét, miközben a szelek fellebbentették a hajó hatalmas, egyetlen vitorláját. Az ismeretlen vizeken való átkelést követően a fahajó fedélzetén tartózkodó norvég hajósok új földet kémleltek, horgonyt vetettek és kimentek a partra.

Leifur Eriksson, a viking felfedező

  A felfedezőút gyakorlatilag egy családi vállalkozás volt, az expedíció vezetője pedig Leifur (röviden Leif) Eriksson, Vörös Erik fia. Vörös Erik volt, aki megalapította Grönland első európai települését, miután i.sz. 985 körül kiűzték Izlandról, mert megölte egy szomszédját. Magát Vörös Erik apját is emberölés miatt száműzték Norvégiából. Leif vezetéknevének változatai között szerepel Erickson, Ericson, Erikson, Ericsson és Eiriksson.

  Leif Eriksson, akiről úgy tartják, hogy Izlandon született i.sz. 970 körül, fiatal éveit az elhagyatott Grönlandon töltötte, majd 1000 körül Leif keletre hajózott ősi hazájába, Norvégiába. Ott I.Olaf Tryggvason király keresztény hitre térítette és azzal bízta meg, hogy a grönlandi pogány telepesek között is terjessze az új vallást. A hittérítés elég sikeresnek bizonyúlt, Eriksson megtérítette még édesanyját is, aki felépíttette Grönland első keresztény templomát.
  Az izlandi sagákban beszámolnak Eriksson hőstetteiről az újvilágban i.sz. 1000 körül. Ezek a skandináv történetek szájról szájra terjedtek, mielőtt a 12. és 13. században feljegyezték volna. Van két saga eltérő beszámolót ad arról, hogyan érkezett Eriksson Észak-Amerikába.

A nagy tengeri felfedező expedíció

  A „Vörös Erikről szóló saga” szerint Eriksson véletlenül kelt át az Atlanti-óceánon, miután keresztény hitre térése után Norvégiából hazafelé hajózott. Mivel a vikingek kíváló hajósok voltak és a kor legjobb hajóival hajóztak ,ezt a változatot akár azonnal el is vethetjük.
  A „grönland saga" azonban elmondja, hogy Eriksson észak-amerikai útja nem volt véletlen. A viking felfedező nyugati útján egy furcsa földről hallott Bjarni Herjolfsson izlandi kereskedőtől, aki több mint egy évtizeddel korábban túlhajózott Grönlandon és állítása szerint elhajózott egy új föld partjainál, azonban nem szállt partra. Eriksson megvásárolta a kereskedő hajóját, felállított egy 35 fős legénységet és elindult a Herjolfsson által elbeszélt útvonalon. 

​

  Az Atlanti-óceán átkelése után a vikingek egy sziklás, kopár földre bukkantak a mai Kanada területén. Eriksson a Helluland nevet adta a földnek, óskandináv jelentése nagyjából "Lapos kövek földje". A kutatók úgy vélik, hogy ez a hely valószínűleg a Baffin-sziget lehetett.

  A skandinávok ezt követően délre utaztak egy faanyagban gazdag helyre, amelyet Marklandnek (Erdőföldnek) neveztek, valószínűleg a mai Labrador területén, mielőtt végül felállítottak egy alaptábort, valószínüleg Új-Fundland szigetének északi csücskén. A vikingek egy egész telet töltöttek ott és megtapasztalták a hazájukhoz képest enyhébb időjárást. Felfedezték a környező vidéket, ami bővelkedett buja rétekben, a lazactól hemzsegő folyókban és a borra alkalmas vadszőlőben, így aztán Eriksson Vinlandnak (Borországnak) nevezte el a régiót. 

  Tavasszal Leif Eriksson és legénysége hazahajózott a szélfútta Grönlandra, ahol égetően szükség volt fára és rengeteg szőlőre. Eriksson, aki apja halála után Vörös Erik utódja lett a grönlandi település főnökeként, soha nem tért vissza Észak-Amerikába, de más vikingek még a következő évtizedben is többször elhajóztak nyugat felé Vinlandba. Észak-Amerika bőségesebb erőforrásai ellenére a viking telepesek az elhagyatott Grönlandon maradtak. Ez valószínüleg az észak-amerikai bennszülött lakossággal történt erőszakos találkozásoknak köszönhető – beleértve Eriksson testvérének, Thorwaldnak a meggyilkolását is.

Régészeti bizonyítékok

  A régészek olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek alátámasztják az amerikai skandináv expedíciók történetét. 1960-ban Helge Ingstad norvég felfedező átkutatta Labrador és Új-Fundland partjait egy lehetséges településre utaló jelek után, és Új-Fundland legészakibb csücskén, L’Anse aux Meadows-ban találta meg. Egy nemzetközi régészcsapat, amelyben Ingstad felesége, Anne is részt vett, viking eredetű leleteket tárt fel az i.sz.1000 körüli időkből, valamint egy skandináv falú maradványait, amely terület jelenleg az UNESCO Világörökség része.

Lassan ideje lenne újragondolni a tankönyveket és az újabb bizonyítékok alapján tanítani a világ történelmét, hogy szélesítsük gyermekeink és a saját látókörünket, mert igazából csak ez vezeti el az embereket az újabb felfedezésekhez.

Források: History, Wikipedia

Témához kapcsolódó poszt: A kínai, aki Kolumbusz előtt fedezte fel Amerikát

Bár már tudjuk, hogy Kolumbusz csak újra felfedezte az európaiak számára az amerikai kontinenst, mégis kevés információnk van azokról a felfedezőkről, akik előtte léptek Észak- és/vagy Dél-Amerika földjére. Következzék egy Európában kevésbbé ismert kínai felfedező, aki gykorlatilag behajózta az egész bolygót.

Előzményként annyit mindenképp meg kell említeni, hogy az 1400-as években Kína óriásit nyitott a világ felé, virágzott a kerekedelem a szárazföldi és tengeri szomszédokkal, a diplomáciai és katonai sikereknek köszönhetően hatalmas befolyásra tett szert a térségben.

Zheng He története

Zheng He 1371-ben született, szegény semur nemzetiségű családban, a jünnani Kunjangban. Apja, Ma Ha-cse és nagyapja eleget tettek a hadzshoz kötődő kötelességüknek, elzarándokoltak Mekkába, a Szent Városba. Utazásaik nagy hatással voltak a fiatal Ma életére, amit aztán tovább is adott fiának. Zheng He megtanult arabul, sok ismeretet szerzett kora földrajzi helyzetéről és a nyugati világról. Tízéves korában került az udvarba, mint ígéretes eunuch. Két évvel később az ifjú Jen hercegének, azaz a későbbi Jung-lö császárnak szolgálatába került. A hercegi ágyasok lakosztályába osztották be munkára. Részt vett Jen herceg számos sikeres hadjáratában, kulcsszerepet játszott a nankingi udvar elfoglalásában. A későbbi Jung-lö császár, Zheng He segítségével szerzi meg unokaöccsétől a trónt. Ezután Zheng He a Császári Háztartás legfelsőbb vezetését kapta meg.

1403-ban Csu Ti elrendelte az állami flotta felállítását, amely később a Kincses Flotta néven híresült el. Ezzel kezdődik Zheng He, a felfedező, diplomata és a kor legnagyobb hajósának diadalmenete. Csu Ti tehát parancsot adott ki az elmenekült császár, Csien-ven felkutatására. A kutatással Zheng He-t bízta meg.

Erről olvashatunk az 1767-ben összeállított Li-taj Tung-csien-csi-lan című munkában:

„A Jung-lö uralkodási ciklus harmadik évében, a császári palota eunuchja, Zheng He parancsot kapott egy dél-tengeri küldetésre. A császár, mivel élt a gyanúval, hogy az előző császár a tengerekre menekült, megbízást adott Zheng He-nek, Vang Csing-vunak és másoknak, hogy kövessék nyomait. Rengeteg arannyal és más kincsekkel megrakodva, és több mint harminchétezer hivatalnok és férfiú hajót épített és útra kelt parancsnokságuk alatt. Szucsou prefektúrából indulva Fucsienen át Indokína felé mentek, ahol is behajózták a nyugati tengereket… Az összes ország alázatos volt a császári paranccsal szemben, küldötteiket elküldték a hajóval, adóajándékaikkal együtt.… Cseng Ho nem kevesebb, mint hét diplomáciai küldetéssel volt megbízva. Háromszor vetette börtönbe az idegen vezetőket…. Ugyanebben az időben, különféle népek, a kínaikon lévő kereskedelmi haszon reményében, kiszélesítették örökké tartó kereskedelmi célú kapcsolataikat, és megszakítás nélkül jöttek-mentek…”

Csu Ti nem véletlenül Zheng He-t bízta meg a külföldi országokba küldött hajóhad vezetésével, hiszen a rendkívül impresszív, több mint két méter magas, határozott fellépésű, hosszú fülcimpájú, tigrishez hasonló járású, tiszta és vibráló hangú Zheng He már bizonyította hűségét iránta és egyéb adottságai is megfelelőek voltak a feladatra. Maga Zheng He is megemlékezik küldetéseiről a 20. század 30-as éveiben felfedezett fucsieni kőoszlopon. Az emlékoszlopon olvasható felirat többek között leírja, hogy Zheng He hogyan választotta ki a szerencsés napot az indulásra, ezenkívül több mint harminc kínai nyelvű országnevet tartalmaz Kelet-Ázsiától Afrikáig.

Összesen hét expedíció indult Jung-lö (1403-1424), majd Hszüan-tö (1425-1435) uralkodása alatt. Hat expedícióban bizonyosan maga Zheng He is részt vett.

Zheng He világtérképe

A vitákat kiváltó térkép 2001-ben került napvilágra, amikor egy sanghaji ügyvéd, Liu Gang azt állította, hogy egy helyi kereskedőtől vásárolta meg körülbelül 500 dollárért. Úgy véli, hogy Zheng mindkét félteke vizein hajózott, Amerikában, a Földközi-tengeren és Ausztráliában is megfordult. 2003-ban Gavin Menzies ezt a térképet bizonyítékul szolgálja „1421: az év, amikor Kína felfedezte a világot” című könyvéhez.

A térképen a világ két féltekéje látható, a kerek Föld lapos papíron való ábrázolásának konvenciója. A kontinensek is jól felismerhetőek: Észak- és Dél-Amerika körvonalai világosak, csakúgy, mint a messzi szárazföldről folyó folyók. Az Északi-sarkvidék, a Himalája, amelynek lábánál Zheng He született, a világ legmagasabb hegylánca. Egyes szempontok jellegzetesen kínaiak: a kék, legyezőszerű hullámok a kínai térképészeti hagyományok részét képezik, csakúgy, mint a szöveges helyleírásokat tartalmazó annotációk.

Bár régészeti leletek nem támasztják alá, hogy Zheng He bármelyik hajója elérte volna az amerikai partokat, a térkép részletessége mégis arra enged következtetni, hogy bizony Kolumbuszt nem csak a vikingek (kb.500 évvel), hanem a kínaiak (kb.70 évvel) is megelőzték.

Zheng He célja nem elsősorban a felfedezés volt, hanem a kínai császár hatalmának megismertetése, fennhatóságának elismertetése a térségben, az ajándékok cseréje és a kereskedelmi kapcsolatok kiépítése mellett.  Zheng He az utolsó, 1433-as úton halt meg, vele pedig a Kincses Flotta napjai is leáldoztak. Zheng He életének végével Kína nyílt tengeri felfedezései is véget értek. Ekkor az új császár már kevésbé tartotta fontosnak a drága expedíciók finanszírozását. A következő néhány száz évben Kína nagyrészt önmagába fordult és elzárkózott a külvilágtól.

Zheng He hazájában ma is rendkívül népszerű. Számos szobor, park, múzeum őrzi emlékét a nagy hajósnak, felfedezőnek és kiváló diplomatának.

Való igaz, hogy hivatalos bizonyíték nincs rá, mégis lehetséges, hogy a kor legjobb hajóival rendelkező Zheng He vezette kínai flotta körbehajózta a Földet, megelőzve a híres európai felfedezőket és hajósokat.

Forrás:

Wikipedia, Booksfact

Következő poszt: Leif, az első "amerikai" viking

Bár a szárazföldön élő fajok nagy részét ismerjük, mégis van számos olyan terület a Földön, amelynek élőlényiről keveset tudunk. Vannak még helyek, ahova az emberi "civilizáció" nem tette be a lábát, gondoljunk csak Szibéria hatalmas területére, vagy a kietlen, száraz sivatagokra. Az emberek által gyéren lakott területeken lehetnek még bőven felfedezésre váró lények.  Hogy mennyire rejtélyesek, vagy különösek, esetleg veszélyesek, azt egyenlőre csak a helyi hitvilág, legendák és elbeszélések alapján tudjuk besorolni.

A Góbi-sivatag titka

A mongol halálféreg talán a kevésbbé ismertebb rejtélyes lények közé tartozik Nyugaton. A legendák szerint a Góbi-sivatag forró homokdűnéi alatt él egy olyan lény, amitől annyira félnek a mongol emberek, hogy még a nevét is félnek kimondani. Lehet, hogy sokaknak a Tremors szörnyei, vagy a Düne óriás homokférgei jutnak eszébe, azonban ezeknél jóval kisebb, viszont nem kevésbbé halálos állatról számolnak be a legendák.

A mongolok „Allghoi khorkhoi”-nak (Олгой хорхой) nevezik, ami „bélférget” jelent, mert ez a kövér, vörös, halálos kígyószerű szörny úgy néz ki, mint egy tehén belsősége. Ez a féregóriás akár 120cm hosszúságúra is megnőhet és azonnal képes megölni az embereket. Hogy miként és hogyan csinálja, arról nem egységesek az elbeszélések. A sivatagi nomádok úgy vélik, hogy az óriásféreg savas anyaggal fedi be áldozatát, amely mindent korrodált sárga színűvé varázsol. A legenda szerint, amikor lény támadni kezd, fél testét kiemeli a homokból és elkezdi felfújni, amíg fel nem "robban", beterítve  mérgével szerencsétlen áldozatát. A méreg annyira erős, hogy a zsákmány azonnal meghal, mások szerint hatalmas elektromos töltést bocsát ki. Bárhogyan is öl, nagyon gyorsan és távolról is meg tudja tenni.​

A halálféreg kutatása

Számos ország kutatói, kalandorai, utazói és zoológusai utaztak már el a déli Góbi-sivatagba, hogy tanulmányozzák a halálférget, de senki sem látta őket. A halálos féreg történetét generációk óta mesélik Mongóliában.

A lény először Roy Chapman Andrews 1926-ban megjelent On the Trail of Ancient Man című könyve nyomán került a nyugati figyelem középpontjába. Az amerikai paleontológus mongol tisztviselők összejövetelén hallott másodkézből származó történeteket és így írt a szörnyről: „A jelenlévők közül senki sem látta a lényt, de mindannyian szilárdan hittek a létezésében, és aprólékosan leírták a külsejét."

Ivan Mackerle cseh zoológus a halálférgek kutatásának egyik vezető kutatója. Egy diáktól hallott egy halálos féregről és 1990-ben Dél-Mongóliába utazott, hogy többet tanuljon. A helyiek féltek beszélni a halálos féregről és az, hogy a kormány is betiltotta a féreg kutatását (vagy bármilyen említését), még nehezebbé tette számukra a Góbi sivatagban rejtőző titkok megfejtését. A tilalmat azonban feloldották, így folytathatta útját. „Titok Mongóliában” című könyvében  a halálos férget „kolbász alakú, fél méter hosszú, tehén vastagbeléhez hasonló" lényként írta le. "Pikkelyes bőre és rövid farka van, amely úgy néz ki, mintha levágták volna. Nehéz megmondani, melyik a farok és melyik a fej". Ezt ő maga soha nem erősítette meg, de valóságosnak írta le a lényt.

Dr. Karl Shuker brit zoológus, „Az ember elől rejtett vadállatok” című könyv szerzője a legendás halálos férget a „világ egyik leghíresebb állataként” írta le, ami a déli Góbi homokja alatt rejtőzik. Élete nagy részét a dűnékben tölti, de a homokon fekvés mindenkit megijeszt.” Noha gyíkokként mozognak a föld alatt, gyakran júniusban és júliusban jelennek meg. Egyes tudósok megfigyelték, hogy ennek az lehet az oka, hogy a felület nedves és nedves. Shuker soha nem látott vagy igazolt halálférget, de feltételezte, hogy ez egy gyík lehet, amely forró éghajlaton él.

Andrei Simukov, egy szovjet tudós, aki az 1930-as években Mongóliában dolgozott, érdekes tényt hagyott hátra útinaplójában. Azt mondta: „A férgek gyakori állatok a Saxaulban és a Suuj Gobiban. Az emberek sokat beszélnek róla, és nagyon félnek. Ez az állat általában akkor jön a felszínre, amikor esik az eső, vagy ha a talaj nedves. Evéskor egész testét a préda köré csavarja, fulladás után pedig egészben lenyeli a zsákmányt. Azt mondják, hogy ez az állat csak a mongol Góbi-sivatagban található. Úgy gondolják, hogy ha találkozik ezzel a féreggel a sivatagban, nem éli túl. A féreg körkörösen, akkora területen, mint a saját mérete, szétterítette mérgét és hamarosan a körülötte lévő állatok és emberek egy pillanatra elvesztik az eszméletüket és meghalnak. A féreg szaporodási ideje alatt kerül a felszínre, és nagyon veszélyes, ha ez idő alatt bárkitalálkozik vele. Normális esetben világos színű,de ha dühös, kipirosodik és milliónyi méregcseppet bocsát ki a szájból. A méreg olyan, mint a ciánsav."

Ivan Efremov szovjet tudós is írt egy cikket a halálféregről, valamint az expedícióján részt vevő két kutatótárs haláláról:
„… Furcsa, olyan, mint egy kolbász” – suttogta a fülembe a sofőr. Nem volt se lába, se szája, se szeme, egy méter hosszú volt, és úgy nézett ki, mint egy kolbász. A feje és a farka megkülönböztethetetlen volt. Két kövér kígyószerű lény volt, akik összegömbölyödtek a homokban. Amikor Grisánk kiugrott a fülkéből, kezelőnk azt kiáltotta: „Ne lőj, kapd el élve” és utána futott. Abban a pillanatban a mellettem álló mongol öregember megfogta a kezem, ijedt tekintettel nézett rám és könyörgött: "Hagyd, halál lesz, hívd vissza őket." Ezért kiáltottam Grishának és Misának: „Gyertek vissza!”, de ők továbbra is az állathoz futottak, nem hallva kiáltásomat. Hirtelen két féreg gyűrűt formált, amely azonnal sötétkék lett. Misa zuhant először némán a homokra és teljesen mozdulatlanná vált. Egy idő után Grisa ugyanoda esett. Fogtam a pisztolyomat és utánuk futottam, de a két féreg már elment. Sajnos munkatársaink már meghaltak a méreganyagok miatt."

Eddig még senkinek nem sikerült képet vagy videót készíteni az Allghoi khorkhoi-ról, semmilyen maradványt, vagy tetemet sem sikerült találni, így a mongól haláféreg egyenlőre a legendák szörnye marad (egyébként sem szívesen találkoznánk vele). Azonban a Góbi-sivatag kb. 1,2 millió négyzetkilóméter területű és nagyrészt felfedezetlen terület, így a rettegett féreg akár még valóban létezhet is a sivatag homokja alatt rejtőzve.

Korábbi poszt hasonló témakörben:

Izland hivatalos víziszörnye