2014-ben a Warner Bros 30 művészt hívott meg, hogy értelmezzék újra Batmant annak 75. évfordulója alkalmából. Az egyik, aki elfogadta a megbízást, Christian Pacheco, a mexikói Yucatánban székelő Kimbal tervezőcég tulajdonosa volt. A DC Comics egyes követőinek szomorúságára Pacheco megemlítette, hogy Batman talán nem az első utalás egy rejtélyes antropomorf lényre, akinek férfiteste és denevérfeje van. Az első, ugymond referencia, a rettegett Camazotz volt. Pacheco stúdiója elkészítette a mellszobor másolatát, amellyel Bruce Wayne álcázza a karaktert és maja motívumokkal és az ősi Camazotzra való utalással töltötte meg, az eredmény pedig az alábbi fotón látható:

Camazotz legendája

   A mexikói oaxacai zapotec indiánok között sajátos vallási kultusz alakult ki az i.sz. 100-ban, tehát a maják denevéremberének legendája közel 2000 éves múltra tekint vissza.
  A  veszélyes barlanglakó denevérlény – amelyről a zapotékok azt hitték, hogy az éjszakát, a halált és az áldozatot képviseli – végül a mai Guatemalában és Hondurasban élő K’iche’ maja törzs panteonjába került. A denevéristen legendáit később a Popol Vuh-ban, egy maja szent könyvben jegyezték fel.

  A Camazotz azt jelenti, hogy "halálos denevér", eredete a mezoamerikai mitológia mélyére vezethető vissza és mint veszélyes barlanglakó denevérlény jelenik meg a történetekben. A K’iche’ törzs a denevér-istenséget Zotzilaha Chamalcan nevű istenükkel, a tűz istenével azonosította. A Xibalbában (maja alvilág) lakó Camazotzot is gyakran úgy ábrázolják,hogy egyik kezében áldozati kést tart, a másikban emberi szívet vagy valmilyen más áldozatot tart.
  Mexikóváros belvárosában található Templo Mayor mellett van egy múzeum, amely a mezoamerikai civilizációk műtárgyait és tárgyait mutatja be. A múzeum legfelső emeletén Camazotz újraalkotott szobra található. A Camazotzok egyik legszembetűnőbb és leggyakrabban emlegetett tulajdonsága a „kőkés alakú orr”, amely a Phyllostomidae, azaz a hártyásorrú denevérek orrlevélének eltúlzott értelmezése lehet.

  A Popol Vuhban a Camazotz elterjedt név volt azokra a denevérszerű szörnyekre utalva, amelyekbe a maja ikerhősök, Hunahpu és Xbalanque botlottak bele a Xibalbán, a maja alvilágban. Azt írják, hogy Camazotz a nyakánál fogva támadja meg az áldozatokat majd lefejezi őket és egyike annak a négy állatdémonnak, amelyek felelősek az emberiség kiírtásáért az első nap korában.

A legenda röviden:
  Hunahpu és Xbalanque mindig ugyanazon a pályán labdáztak, ahol apjuk és testvére már jóval előttük. Egyszer amikor Hunahpu és testvére játszottak, a zaj megzavarta Xibalba urait, a maja alvilág uralkodóit. Xibalba urai behívták őket labdázni a saját udvarukra, az ikrek csapdát sejtettek és igazuk is lett, ám éles elméjüknek köszönhetően sikeresen kicselezték az alvilágiakat. Xibalba urai nagyon dühösel lettek és büntetésképpen a maja hős ikreket egy denevérházban helyezték el – egy haláldenevérekkel teli barlangban, amelyet a maják Camazotznak hívtak. A denevéreknek pengéjéhez hasonló ormányuk volt, amellyel embereket és állatokat öltek meg.

  A menekülés érdekében az ikrek bemásztak a fúvófegyverükbe(?), így állták az egész éjszakán át tartó denevértámadást. Hajnal felé az egyik iker azt mondta, hogy megnézi, biztonságos-e a távozás. Felemelte a fejét a fegyveréből – és azonnal levágta egy Camazotz. Később, némi varázslattal és trükközéssel Xbalanque visszaszerezte testvére fejét és életre is keltette Hunahput. A történet végén természetesen le is győzték az alvilágiakat.

Denevérek a Camazotz legenda mögött

  1988-ban egy óriási vámpírdenevér kövületét fedezték fel Venezuela Mogas tartományában. A denevér 25%-kal nagyobb volt, mint a jelenlegi vámpírdenevérek és Desmodus draculae-neknevezték el. A kutatások szerint kiterjedt elterjedési területe azt sugallja, hogy a denevér együtt élhetett a K'iche-vel, ami a Camazotz legendáit eredményezte.

  2000-ben Desmodus draculae fogat találták Argentínában – sokkal délebbre a Desmodus nemzetség mostani elterjedési területétől. A lelőhely kora i.sz. 1650 körülre tehető, így lehetséges, hogy a D. Draculae együtt élt az emberekkel Dél-Amerikában és Közép-Amerikában.

  A tipikus vámpírdenevér, Desmodus Rotundus nyolc hüvelykes szárnyfesztávolságú. Mivel a D. Dracula 25%-kal nagyobb volt, több vért igényelt a táplálkozáshoz és valószínűleg nagyobb állatokat is megtámadott – sőt talán még embereket is. Kétségtelen, hogy egy ritka óriási denevér támadása természetfeletti szörnyekről szóló legendákat szül.

  Hogy Camazotz legendájában mennyi a valóság? Talán soha nem tudjuk meg, mint ahogy a Kimbal studió által tervezett szobor (a poszt fő képe) további sorsa is rejtély marad még egy ideig.

  A szobor sok ember érdeklődését felkeltette, főleg, hogy a legelső Batman megjelenése 2000 évvel ezelőttre, az ősi majákra vezethető vissza. Az újraértelmezés mindenkit lenyűgözött és a mellszobor a 2015 februárjában a Mexikói Design Múzeumban (Mumedi) megrendezett Batman kiállítás tárgyai közé került.

  Senki sem tudja, ki és mennyiért vette meg, de az biztos, hogy a vásárlót lenyűgözte a szimbiózis, amely a DC Comics kortárs világát ötvözi az ősi maja mitológiával. Christian Pacheco szerint ez a kiállítás volt az utolsó hely, ahol látta a munkáját, ezután örökre elvesztette a nyomát...

Forrás:

Historical Mexico, Wikipedia

Bár a szárazföldön élő fajok nagy részét ismerjük, mégis van számos olyan terület a Földön, amelynek élőlényiről keveset tudunk. Vannak még helyek, ahova az emberi "civilizáció" nem tette be a lábát, gondoljunk csak Szibéria hatalmas területére, vagy a kietlen, száraz sivatagokra. Az emberek által gyéren lakott területeken lehetnek még bőven felfedezésre váró lények.  Hogy mennyire rejtélyesek, vagy különösek, esetleg veszélyesek, azt egyenlőre csak a helyi hitvilág, legendák és elbeszélések alapján tudjuk besorolni.

A Góbi-sivatag titka

A mongol halálféreg talán a kevésbbé ismertebb rejtélyes lények közé tartozik Nyugaton. A legendák szerint a Góbi-sivatag forró homokdűnéi alatt él egy olyan lény, amitől annyira félnek a mongol emberek, hogy még a nevét is félnek kimondani. Lehet, hogy sokaknak a Tremors szörnyei, vagy a Düne óriás homokférgei jutnak eszébe, azonban ezeknél jóval kisebb, viszont nem kevésbbé halálos állatról számolnak be a legendák.

A mongolok „Allghoi khorkhoi”-nak (Олгой хорхой) nevezik, ami „bélférget” jelent, mert ez a kövér, vörös, halálos kígyószerű szörny úgy néz ki, mint egy tehén belsősége. Ez a féregóriás akár 120cm hosszúságúra is megnőhet és azonnal képes megölni az embereket. Hogy miként és hogyan csinálja, arról nem egységesek az elbeszélések. A sivatagi nomádok úgy vélik, hogy az óriásféreg savas anyaggal fedi be áldozatát, amely mindent korrodált sárga színűvé varázsol. A legenda szerint, amikor lény támadni kezd, fél testét kiemeli a homokból és elkezdi felfújni, amíg fel nem "robban", beterítve  mérgével szerencsétlen áldozatát. A méreg annyira erős, hogy a zsákmány azonnal meghal, mások szerint hatalmas elektromos töltést bocsát ki. Bárhogyan is öl, nagyon gyorsan és távolról is meg tudja tenni.​

A halálféreg kutatása

Számos ország kutatói, kalandorai, utazói és zoológusai utaztak már el a déli Góbi-sivatagba, hogy tanulmányozzák a halálférget, de senki sem látta őket. A halálos féreg történetét generációk óta mesélik Mongóliában.

A lény először Roy Chapman Andrews 1926-ban megjelent On the Trail of Ancient Man című könyve nyomán került a nyugati figyelem középpontjába. Az amerikai paleontológus mongol tisztviselők összejövetelén hallott másodkézből származó történeteket és így írt a szörnyről: „A jelenlévők közül senki sem látta a lényt, de mindannyian szilárdan hittek a létezésében, és aprólékosan leírták a külsejét."

Ivan Mackerle cseh zoológus a halálférgek kutatásának egyik vezető kutatója. Egy diáktól hallott egy halálos féregről és 1990-ben Dél-Mongóliába utazott, hogy többet tanuljon. A helyiek féltek beszélni a halálos féregről és az, hogy a kormány is betiltotta a féreg kutatását (vagy bármilyen említését), még nehezebbé tette számukra a Góbi sivatagban rejtőző titkok megfejtését. A tilalmat azonban feloldották, így folytathatta útját. „Titok Mongóliában” című könyvében  a halálos férget „kolbász alakú, fél méter hosszú, tehén vastagbeléhez hasonló" lényként írta le. "Pikkelyes bőre és rövid farka van, amely úgy néz ki, mintha levágták volna. Nehéz megmondani, melyik a farok és melyik a fej". Ezt ő maga soha nem erősítette meg, de valóságosnak írta le a lényt.

Dr. Karl Shuker brit zoológus, „Az ember elől rejtett vadállatok” című könyv szerzője a legendás halálos férget a „világ egyik leghíresebb állataként” írta le, ami a déli Góbi homokja alatt rejtőzik. Élete nagy részét a dűnékben tölti, de a homokon fekvés mindenkit megijeszt.” Noha gyíkokként mozognak a föld alatt, gyakran júniusban és júliusban jelennek meg. Egyes tudósok megfigyelték, hogy ennek az lehet az oka, hogy a felület nedves és nedves. Shuker soha nem látott vagy igazolt halálférget, de feltételezte, hogy ez egy gyík lehet, amely forró éghajlaton él.

Andrei Simukov, egy szovjet tudós, aki az 1930-as években Mongóliában dolgozott, érdekes tényt hagyott hátra útinaplójában. Azt mondta: „A férgek gyakori állatok a Saxaulban és a Suuj Gobiban. Az emberek sokat beszélnek róla, és nagyon félnek. Ez az állat általában akkor jön a felszínre, amikor esik az eső, vagy ha a talaj nedves. Evéskor egész testét a préda köré csavarja, fulladás után pedig egészben lenyeli a zsákmányt. Azt mondják, hogy ez az állat csak a mongol Góbi-sivatagban található. Úgy gondolják, hogy ha találkozik ezzel a féreggel a sivatagban, nem éli túl. A féreg körkörösen, akkora területen, mint a saját mérete, szétterítette mérgét és hamarosan a körülötte lévő állatok és emberek egy pillanatra elvesztik az eszméletüket és meghalnak. A féreg szaporodási ideje alatt kerül a felszínre, és nagyon veszélyes, ha ez idő alatt bárkitalálkozik vele. Normális esetben világos színű,de ha dühös, kipirosodik és milliónyi méregcseppet bocsát ki a szájból. A méreg olyan, mint a ciánsav."

Ivan Efremov szovjet tudós is írt egy cikket a halálféregről, valamint az expedícióján részt vevő két kutatótárs haláláról:
„… Furcsa, olyan, mint egy kolbász” – suttogta a fülembe a sofőr. Nem volt se lába, se szája, se szeme, egy méter hosszú volt, és úgy nézett ki, mint egy kolbász. A feje és a farka megkülönböztethetetlen volt. Két kövér kígyószerű lény volt, akik összegömbölyödtek a homokban. Amikor Grisánk kiugrott a fülkéből, kezelőnk azt kiáltotta: „Ne lőj, kapd el élve” és utána futott. Abban a pillanatban a mellettem álló mongol öregember megfogta a kezem, ijedt tekintettel nézett rám és könyörgött: "Hagyd, halál lesz, hívd vissza őket." Ezért kiáltottam Grishának és Misának: „Gyertek vissza!”, de ők továbbra is az állathoz futottak, nem hallva kiáltásomat. Hirtelen két féreg gyűrűt formált, amely azonnal sötétkék lett. Misa zuhant először némán a homokra és teljesen mozdulatlanná vált. Egy idő után Grisa ugyanoda esett. Fogtam a pisztolyomat és utánuk futottam, de a két féreg már elment. Sajnos munkatársaink már meghaltak a méreganyagok miatt."

Eddig még senkinek nem sikerült képet vagy videót készíteni az Allghoi khorkhoi-ról, semmilyen maradványt, vagy tetemet sem sikerült találni, így a mongól haláféreg egyenlőre a legendák szörnye marad (egyébként sem szívesen találkoznánk vele). Azonban a Góbi-sivatag kb. 1,2 millió négyzetkilóméter területű és nagyrészt felfedezetlen terület, így a rettegett féreg akár még valóban létezhet is a sivatag homokja alatt rejtőzve.

Korábbi poszt hasonló témakörben:

Izland hivatalos víziszörnye

A harmadik részben egy hozzánk földrajzilag valamivel közelebb létezett (létezett?) és eltűnt királyság története kerül röviden bemutatásra.

Lyonesse elveszett földje – Legendás város a tenger fenekén

Az Arthur legenda szerint Lyonesse Tristan szülőhazája, Tristan és Iseult (Izolda) legendás történetéből. Lyonesse mítikus földjét ma „Lyonesse elveszett földjeként” emlegetik, mivel végső soron azt mondják, hogy a tengerbe süllyedt. Tristan és Iseult meséje azonban azt mutatja, hogy Lyonesse nem csak arról ismert, hogy elsüllyedt az óceánba és legendás volt a jelenléte, amíg a föld felett maradt. Míg Lyonesse-t többnyire legendák és mítoszok történeteiben emlegetik, bizonyos hiedelmek szerint egy nagyon is valóságos várost képvisel, amely sok évvel ezelőtt süllyedt el a tengerbe. Egy ilyen legendás helyszín mellett nehéz megállapítani, hol ér véget a legenda és hol kezdődik a valóság.

A királyság elsüllyedését körülvevő mítosznak van néhány változata. Elsüllyedése előtt Lyonesse meglehetősen nagy volt, száznegyven falu és templom tartozott hozzá. Lyonesse állítólag 1099. november 11-én tűnt el (bár egyes mesék az 1089-es évet használják, mások pedig a 6. századra nyúlnak vissza),  földet hirtelen elöntötte a tenger. Egész falvakat nyelt el, a környék emberei és állatai megfulladtak. Miután beborította a víz, a királyság nyomtalanul eltűnt és soha nem bukkant fel újra. Míg az Artúr-mesék inkább a legendák világa, bizonyos hiedelmek szerint Lyonesse egykor nagyon is valóságos hely volt, amely a Scilly-szigetekhez kapcsolódott Cornwallban, Angliában.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy a tengerszint a múltban lényegesen alacsonyabb volt, így nagyon valószínű, hogy egy olyan terület, ahol valaha emberi település volt a föld felett, most a tengerszint alatt van. Valójában a Scilly-szigetek közelében élő halászok mesélnek arról, hogy épületdarabokat és egyéb tárgyakat is szedtek már ki halászhálóikból. Ezeket a történeteket soha nem igazolták, és egyesek meséknek tekintik őket.

Lyonesse-t egy nagyszerű országnak tartják, amely csodálatos városokat tartalmazott, és a Land’s End-től távoli nyugatra, a Szent Mihály-hegytől a Scilly-szigetek túloldaláig terjedt. Állítólag 140 templom volt az országban, és hatalmas erdők borították a területet. A királyságot elpusztító katasztrófában egy kivételével minden lakót megfulladt. Ez az egyetlen túlélő egy Trevilian nevű ember volt, aki látta, hogy jönnek a hullámok, és biztonságos helyre lovagolt lovával magasabban. A Trevlyan-címer még mindig a tengerből emelkedő fehér lót ábrázolja, de Lyonesse városai örökre elvesztek, és csak a királyság legmagasabb pontjai tetőztek a hullámokon. A Land’s End-től 20 mérföldre fekvő csúcsokat ma Scilly-szigetekként ismerjük.

Tristan és Iseult legendás meséitől Arthur Mordreddel vívott végső csatáján át, a tenger által elnyelt város történeteiig a Lyonesse-i történetek gondolatok és érzelmek széles tárházát idézik fel azokban, akik többet szeretnének tudni erről a legendás városról, és akik úgy hiszik, hogy a legendás történetek egy nagyon valóságos elveszett városon alapulnak. Mert mit tudjuk, minden mesének van valóságalapja, valóságtartalma. A legjobb példa erre Trója városának története.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok II.

Eltűnt városok IV.

Eltűnt városok V.

Sok kultúrában vannak legendák olyan szárazföldekről és városokról, amelyek eltűntek a hullámok alatt, elvesztek a sivatagi homok alatt vagy eltemetett évszázados növényzet. Az aztékok ősi hazájától az arany és gazdag dzsungelvárosokig öt legendás elveszett várost vizsgálunk meg, amelyeket soha nem találtak meg.

A második részben egy kevésbbé ismert város történetét foglalom össze röviden.
 

Aztlan elveszett városa – Az aztékok legendás hazája

Aztlán a nahua legendák őshazája, ahol a nahuák hét törzse Chicomoztoc elhagyása után letelepedett, és élt egészen a Tenochtitlánba való vándorlásig. Az „azték” szó jelentése ”Aztlánból való”.

A mexikói azték népek létrehozták az ősi Amerika egyik legerősebb birodalmát. Noha sokat tudunk birodalmukról, ahol a mai Mexikóváros található, kevesebbet tudunk az azték kultúra kezdetéről. Az Aztlánról szóló legendák az azték birodalom meghódítása utáni spanyol feljegyzésekben maradtak fenn, mindenekelőtt a Boturini kódexben, az Aubin kódexben és a Telleriano-Remensis kódexben. A kutatók véleménye megoszlik arról, hogy Aztlán valóban létezett-e, és ha igen, merre található. Sokan a hiányzó Aztlan szigetet tartják az ősi hazájának, ahol az azték nép civilizációként kezdett kialakulni, mielőtt a mexikói völgybe vándorolt volna. Egyesek úgy vélik, hogy ez egy mitikus föld, hasonló Atlantiszhoz vagy Camelothoz, amely legendákon keresztül tovább él, de a fizikai létezésben soha nem lesz megtalálható. Mások úgy vélik, hogy ez egy valódi, fizikai hely, amelyet egy napon azonosítani fognak. Aztlan földje utáni keresések Nyugat-Mexikótól egészen Utah sivatagáig íveltek a legendás sziget megtalálásának reményében. Ezek a keresések azonban eredménytelenek voltak, mivel Aztlan helye – és létezése – továbbra is rejtély marad.

A civilizáció kialakulása Aztlanban a Nahuatl legenda szerint így szól: hét törzs élt valaha Chicomoztocon – „a hét barlang helyén”. Ezek a törzsek a hét nahua csoportot képviselték: Acolhua, Chalca, Mexica, Tepaneca, Tlahuica, Tlaxcalan és Xochimilca (a különböző források a hét csoport nevének variációit közölték). A hét hasonló nyelvi csoportból álló csoport elhagyta barlangjait, és egy csoportként telepedett le Aztlan közelében.

Az Aztlan szó jelentése „az északi föld; a földet, ahonnan mi, aztékok jöttünk.” Azt mondják, hogy végül az Aztlan lakosai aztékok néven váltak ismertté, akik aztán Aztlanból Mexikó völgyébe vándoroltak. Az azték vándorlás Aztlanból Tenochtitlánba az azték történelem nagyon fontos darabja. 1064. május 24-én kezdődött, ez volt az első azték napév. A mai napig nem erősítették meg az Aztlan néven ismert sziget tényleges létezését. Sokan keresték a földet, abban a reményben, hogy jobban megértik, honnan származnak az aztékok, és talán jobban megértik az ókori mexikói történelmet. Más elveszett városokhoz hasonlóan azonban nem világos, hogy Aztlant valaha is megtalálják-e.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok III.

Eltűnt városok IV.

Eltűnt városok V.