Folytassuk hát a történetet Kumari Kandam további, a Távol-Keletről és Európából származó leírásaival.

Kumari Kandam a puránákban és az ókori tamil irodalomban

Az Aintiram, Silappadhikaram, Manimekhalai és SaivamPaayanam, valamint a szanszkrit nyelvű Bhagavatha Purana irodalmi művekben információk találhatók a tamil bölcs Mayan-ról, aki az Aintiram Tamil Sangam irodalmi alkotások egyikét írta, továbbá a Tamil Sangam tagja volt és Kumari Kandamban élt.
Ez a bölcs más tamil nyelvű műveket is írt: Pranava Vedham (amelyet Vyasa a Bhagavatha Purana négy Véda elődjének nevez), MayaMatham (Könyv az építészetről, szobrokról és Vasthuról) és a SuriyaNool (Könyv a csillagászatról és asztrológiáról), továbbá egy tamil nyelvtani könyv szerzője is.

Tehát az Aintiram szerint Kumari Kandam egy hatalmas területtel rendelkező vidék volt, és az egyik Kumari Kandam folyó, a PalThuli folyó (PalThuli - annyi cseppet jelent),  PeruMalaiból származik (nagy hegyet – ​​MeruMalai – Meru-hegyet jelent). Azt is elmondja, hogy Kumari Kandamban 49 föld volt, amelyeket 49 országnak neveztek.
A SaivamPaayanam tamil irodalmi mű Kumari Kandamról és területeiről ad tájékoztatást. Megemlíti a PeruMalai (MeruMalai), vagyis Meru-hegy létezését is Kumari Kandamban.

Kumari Kandam-ra való hivatkozások egyéb irodalmi művekben:

• -A Manimekhalai tamil irodalmi mű több szökőárról tesz említést Poompuhar ősi városában, amit végül elnyelt a tenger. Ezt az eseményt alátámasztják a modern Poompuhar partjainál elsüllyedt romok régészeti leletei.

• 

• -A tamil költői irodalom tamil vidu thoothu Kumari Kandam topográfiáját írja le. Azt is mondják, hogy a Pahruli folyót Nediyon pandiyai király ásta ki a hegy völgyének öntözésére. A harmadik Sangam irodalmi mű, a Purananooru,  Kumari Kandamról és a Pahruli folyóról beszél, amely ott volt Kumari Kandamban.
• -A Sangam Kaliththokai című irodalmi műben az elsüllyedt országról írnak, amelyet a Pandiyan királyok uraltak.
• -A Nannool című, tamil nyelvtani mű és a SiruKakkaip Paadiniyaar az elsüllyedt Kumari Kandam országról beszél.
• -Vannak utalások a Kantapuranamban található Kumari Kandamra, amely a régi idők kilenc kontinensének egyikeként említi, vagy India kilenc részének egyikeként és az egyetlen olyan régióként, ahol nem laktak barbárok.
• -A kautalyai Ramayana és Arthasastra megerősíti a kavatapuram (Kapatapuram) nevű város létezését, Pandiyan király fővárosát a második Sangam időszakában, és azt a helyet, ahol a második Sangam történt.

• 

• -A Matsya Purana szerint Manu Dravidadesa (dél-indiai ország) királya volt Kumari Kandamban. Vannak utalások Kumari Kandamra, amely jelen van a Garuda Puranamban. Ezenkívül a Sangam-irodalomban elszórtan találhatók hivatkozások, mint például a Kalittokai 104, arra vonatkozóan, hogy a tenger hogyan vette el a pandiyan királyok földjét, ami után új földeket hódítottak meg, hogy pótolják azokat, amelyeket elveszítettek.

Kumari Kandam (Lemuria) hivatkozásai a kínai és görög irodalomban

Az ókori kínai krónikák egy része utal a Pahruli folyóra, a Peru folyóra és a Meru-hegyre (49 csúcs), ahonnan a Kumari folyó, a Peru és a Pahruli folyó származott (tamil irodalom szerint). Azt mondják, hogy a Pandiyan király kínai munkásokat alkalmazott és amikor leszálltak a bányákba, úgy tűntek, mint kis hangyák hatalmas serege. Ezért nevezték őket "pon thondi erumbukal"-nak (aranybányász hangyáknak). Ezt az ókori kínai krónikák is megerősítik.

Van egy régi közmondás is a tamil kultúrában: hogy "Meruvaich cherntha kaagamum ponnaam", ami azt jelenti, hogy a Meru-hegyen még a varjú is aranyból van.

Az ókori kínai krónikák egy része utal a Pahruli folyóra, a Peru folyóra és a Meru-hegyre (49 csúcs), ahonnan a Kumari folyó, a Peru és a Pahruli folyó származott (tamil irodalom szerint). Azt mondják, hogy a Pandiyan király kínai munkásokat alkalmazott és amikor leszálltak a bányákba, úgy tűntek, mint kis hangyák hatalmas serege. Ezért nevezték őket "pon thondi erumbukal"-nak (aranybányász hangyáknak). Ezt az ókori kínai krónikák is megerősítik.
Van egy régi közmondás is a tamil kultúrában: hogy "Meruvaich cherntha kaagamum ponnaam", ami azt jelenti, hogy a Meru-hegyen még a varjú is aranyból van.

Megaszthenész (kb. i. e. 350 – 290), görög néprajzkutató és a hellenisztikus korszak felfedezője írta az Indika című művet, amely az indiai utazásait mutatja be. Ebben a művében elmondja, hogy Taprobane-t (Srí Lanka régi neve) egy folyó választotta el a szárazföldtől (Indiai-félszigettől), ami azt jelenti, hogy Srí Lankát egy kis szárazföld köthette össze az Indiai-félszigettel és a Thamirabarani folyó (Porunai-folyó) osztotta ketté a területet.
A Tamil Naduban folyó jelenlegi Thamirabarani folyó a tengerbe ömlik, azonban lehtséges, hogy Megaszthenész idejében a Thamirabarani folyó elérthete Srí Lankát az Indiai-félsziget és Srí Lanka között a mára elsüllyedt szárazföldön keresztül.

Kumari Kandam létezését alátámasztó régészeti adatok

-A National Institute of Marine Archeology (Goa) által végzett tengerrégészeti kutatások Poompugar (Tamil Nadu) tengeri régészeti leleteiből kiderül, hogy Poompugar (Tamil Nadu) városának nagy részét elmosta a progresszív erózió és egy szökőár Kr.e. 300 körül.
A Kr.e. 4. századból származó ókori kerámiákat tengeri régészek fedezték fel a tengerparton a várostól keletre. Ennek a szökőárnak az ideje egybeesik az Indiai-félsziget és Srí Lanka között a Megasthenes beszámolói szerint állítólagos szárazföld elmerülésének idejével (megaszthenes indiai látogatása után).
-A geológiai felmérésből kiderül, hogy a tenger maximális legtöbb helyén, ahol állítólag Kumari Kandam létezett,  200 méter. Más helyeken a tenger legnagyobb mélysége 2000 méter. Mivel ezeken a területeken alacsony a tengermélység, több lehetőség kínálkozik egy mára már elsüllyedt föld létezésére, ahol korábban emberek éltek.

Az Indiai Nemzeti Oceanográfiai Intézet kutatói szerint a tenger szintje 100 méterrel alacsonyabb volt körülbelül 14 500 évvel ezelőtt és 60 méterrel körülbelül 10 000 évvel ezelőtt. Ezért lehetséges, hogy valaha egy szárazföldi híd kötötte össze Srí Lanka szigetét Indiával. Ahogy a globális felmelegedés üteme 12 000 és 10 000 évvel ezelőtt nőtt, az emelkedő tengerszint időszakos áradásokat eredményezett. Ez elárasztotta azokat a történelem előtti településeket, amelyek India és Srí Lanka alacsonyan fekvő tengerparti területein helyezkedtek el. Ezeknek a katasztrofális eseményeknek a történeteit szóban továbbadhatták egyik generációról a másikra és végül Kumari Kandam történeteként írták le.
-Az ausztrál törzsek, afrikai törzsek, andamán és nikobár törzsek és Lakshadweep törzsek által beszélt nyelvek megegyeznek a tamil nyelvvel. Az Afrikában és Madagaszkáron előforduló növények, fák és állatok típusai azonosak Indiában élőkkel. Tehát nagy a valószínüsége annak, hogy létezett egy Indiát, Ausztráliá és Madagaszkárt összekötő, óriási kiterjedésű szárazföld.

A Kumari Kandam létezésének alátámasztására használt egy további bizonyítéka az Ádám-híd (más néven Rama hídja), egy homokból, iszapból és apró kavicsokból álló mészkő láncolat, amely a Palk-szorosban található és 18 mérföldre nyúlik el Indiától Srí Lankáig. Ezt a szárazföldi sávot egykor természetes képződménynek hitték, mások azonban azzal érvelnek, hogy a NASA műholdja által készített felvételek ezt a szárazföldi képződményt egy hosszú hídként ábrázolják az óceán felszíne alatt.

A híd létezését ezen a helyen egy másik ősi legenda is alátámasztja. A Ramayana Sitáról, Ráma feleségéről mesél, akit fogságban tartanak Lanka szigetén. Rama megbízást ad egy hatalmas építési projektre, hogy építsenek egy hidat Vanara (majomemberek) seregének átszállítására az óceánon Lankára.

Tehát mennyi igazság van Kumari Kandam történetében? Mint a legtöbb mítosz esetében, valószínűnek tűnik, hogy a Kumari Kandam ősi tamil legendáiban legalább van igazság és  minden bizonnyal létezett. Hiszen ennél kevesebb írásos emlék és mese alapján is találtak már mesebelinek, vagy csupán kitalációnak hitt  városokat és/vagy egyéb történelmi leleteket. 

Kumari Kandam története még korántsem zárult le, de hogy mi az igazság az majd kiderül a további régészeti kutatásokból.

Forrás:

Wikipedia, Booksfact, AncientOrigins

Az első rész itt található:

Kumari Kandam elveszett kontinense (1. rész)

A negyedik részben egy ismertebb, de mindenképp említésre méltó város kerül röviden bemutatásra. 

Az arany elveszett városa – El Dorado keresése

A kincsvadászok és a történészek több száz éve keresték El Doradót, az arany elveszett városát. Az arannyal és más gazdagságokkal teli város gondolata természetes vonzerővel bír, felhívja a világ minden tájáról érkező egyének figyelmét a végső kincs és egy ősi csoda felfedezésének reményében. Az egész Latin-Amerikát körülvevő számos expedíció ellenére az arany városa továbbra is legenda marad, és nincs fizikai bizonyíték, amely alátámasztaná létezését.

Az egyik változat szerint Eldorádó mitikus ország Dél-Amerikában, amelyet az európai konkvisztádorok és kalandorok a bennszülöttek elbeszélései szerint Dél-Amerika különböző részein , a mai kolumbiai hegyvidéken, továbbá az Amazonas és Orinoco közti vidéken, főképpen annak keleti részében, Guyana határain, az Ojapock forrása körül kerestek. Egy legenda szerint, egy Parime nevű tó partjain áll egy város, Manoa del Dorado, amelynek házait aranylemezek borítják, kövezete pedig drágakövekből áll; ide menekültek az inkák utódai, akik mindennap friss aranyporral hintették be testüket és színaranyból készült palotában laktak.

Egy másik történet szerint El Dorado eredete a Muisca törzs legendás meséiből származik. Két vándorlást követően – egyet i.e. 1270-ben, egyet pedig i.e. 800 és 500 között – a Muisca törzs elfoglalta Kolumbia Cundinamarca és Boyacá területeit. A legenda szerint, amint azt Juan Rodriguez Freyle „El Carnero” című művében írja, a Muisca minden újonnan kinevezett királynál rituálét gyakorolt, amely aranyporral és más értékes kincsekkel járt.

Amikor új vezetőt neveztek ki, sok szertartásra került sor, mielőtt elfoglalta volna királyi szerepét. Az egyik ilyen rituálé során az új királyt a Guatavita-tóhoz vitték, ahol meztelenre vetkőztetik, és aranyporral borítják be. Egy nagyon feldíszített tutajra helyezték a kísérőivel, valamint arany- és drágakövekkel együtt. A tutajt a tó közepére küldik, ahol a király lemossa testéről az aranyport, miközben kísérői a tóba dobják az aranydarabokat és a drágaköveket. Ezt a szertartást a Muisca istenének szánt áldozatnak szánták. A Muisca számára „El Dorado” nem város volt, hanem a király, aki ennek a rituálénak a középpontjában állt, más néven „aranyozott”. Míg az El Dorado az Aranyozottat hivatott utalni, a név mára az elveszett aranyváros szinonimájává vált, és minden olyan hely szinonimájává vált, ahol gyorsan vagyonra tehet szert.

1545-ben a Conquistadores Lázaro Fonte és Hernán Perez de Quesada megpróbálta lecsapolni a Guatavita-tavat. Miközben ezt tették, aranyat találtak a partjainál, ami felkeltette a gyanújukat, hogy a tó gazdag kincset rejt. Három hónapig dolgoztak, a munkások vödörláncot alkottak, de nem tudták annyira lecsapolni a tavat, hogy elérjék a tó mélyén lévő kincseket. 1580-ban Antonio de Sepúlveda üzletember újabb kísérletet tett a tó lecsapolására. Ismét különböző aranydarabokat találtak a partok mentén, de a tó mélyén lévő kincs rejtve maradt. Más kutatásokat is végeztek a Guatavita-tavon és a becslések szerint a tóban akár 300 millió dollár arany is lehet, de végül nem sikerült megtalálni a kincseket. Minden keresés leállt, amikor a kolumbiai kormány 1965-ben védett területté nyilvánította a tavat. Ennek ellenére El Dorado keresése folytatódik, még a Guatavita-tó átkutatásának lehetősége nélkül is. A Muisca törzs legendái, az Aranyozottak és rituális kincsáldozataik az idők során az elveszett aranyváros, El Dorado mai meséjévé változtak.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok II.

Elűnt városok III.

Eltűnt városok V.