Anglia keleti részén, Suffolk megyében található a kb.1800 fős lakosságú Woolpit, amely egy 12. századi bizarr történetnek köszönheti hírnevét.
Ritkán hallani ugyanis olyan gyerekekről, akik zöldes bőrrel jelennek meg a mező szélén és nem ismerik a helyi nyelveket. A történészek még ma is vitatkoznak arról, hogy van-e igazság a történetben, az elvetemültebbek egészen odáig mennek, hogy azt állítják, egy földönkívüli találkozást ír le egy meglehetősen furcsa középkori népi történet, amelyre generációk óta emlékeznek.

Woolpit zöld gyermekeinek története
  Maga a legenda azt állítja, hogy Woolpit Zöld Gyermekei egy fiú és nővére voltak, akiket aratáskor a szántóföldeken dolgozó parasztok St. Mary’s of the Wolf Pits-nél (Woolpit). Meglepő módon a bőrük zöld árnyalatú volt, ruhájuk valamilyen ismeretlen anyagokból készült, beszédük teljesen érthetetlen volt az aratók számára.
  Az elvadult gyerekeket a faluba vitték, ahol végül befogadták őket a helyi földbirtokos, Sir Richard de Caine Wilkes-i otthonába. A gyerekek azonban egy falatot sem ettek, minden eléjük tett ételt rettegve utasítottak vissza, mintha mérgezők lennének. Napokkal később viszont, már az éhhalál szélén véletlenül megpillantottak egy rakomány éppen leszüretelt zöldbabot, arra azonnal rávetették magukat és jóízűen belakmároztak belőle. Hónapokig kizárólag zöldbabon éltek, mígnem később mertek enni más ételeket, ennek következtében bőrük kezdte elveszíteni furcsa zöld árnyalatát.

   Nem sokkal később a fiú megbetegedett, majd hamarosan belehalt a betegségbe, míg a lány jó egészségnek örvendett és idővel végleg elveszítette zöldes bőrszínét. Az elkövetkező években megtanult angolul beszélni és később állítólag feleségül is ment egy férfihoz King's Lynnben, a szomszédos Norfolk megyében. Egyes beszámolók szerint az Agnes Barre nevet vette fel és a férfi, aki feleségül vette, II. Henrik nagykövete volt, bár ezeket a részleteket soha nem ellenőrizték. Miután megtanult angolul beszélni, a lány elmesélte a származásuk történetét.
  Agnes arról számolt be, hogy testvérével egy furcsa földalatti földről jöttek, amelyet Szent Márton földjének nevezett. Nem volt nappal és éjszaka, hanem örök szürkület. Hozzájuk hasonlóan a föld alatt élő Szent Márton föld minden lakója zöld volt, mint ők. Egy másik világító földet írt le, amely egy folyón át látható. Azt is elmesélte, hogy ő és testvére apjuk nyájára vigyáztak, amikor egy barlangra bukkantak. Amikor beléptek a barlangba, sokáig bolyongtak a sötétben, mígnem harangszót követve kijutottak a túloldalra, ragyogó napfénybe jutva, amit megdöbbentőnek találtak. Ekkor találtak rájuk az aratók.

Írásos nyomok a középkori krónikákban
  A falu neve, amelyet először a 10. században Wlpit, majd Wlfpeta néven jegyeztek fel, az óangol wulf-pytt szóból ered, ami azt jelenti, hogy „farkasok befogására szolgáló gödör”. A középkorban Anglia mezőgazdaságilag legtermékenyebb és legsűrűbben lakott területén feküdt. A falu a gazdag és hatalmas Bury St. Edmunds apátsághoz tartozott.

  Magát a történetet két korabeli krónika is rögzítette. Ralph of Coggeshall, angol krónikás, aki egy ciszterci kolostor apátja volt Coggeshall-ban, amely körülbelül 42 km-re délre feküdt Woolpit-től. Woolpit zöld gyermekeiről írt beszámolóját a Chronicon Anglicanum (Angol Krónika) jegyezte fel és benne Sir Richard de Calne-t nevezte meg forrásként, aki magához vette a gyerekeket.
  Eközben az angol történész és kanonok William of Newburgh (i.sz. 1136-1198) beépítette a zöld gyerekek történetét a Historia Rerum Anglicarum (Angol ügyek története) című fő művébe.
  Az esetet megörökítő két krónika semmilyen kommentárt vagy magyarázatot nem fűzött a történtekhez, de a nép fantáziáját azonnal beindította és évszázadokig ámulatban tartotta a különös sztori. A legtöbben tündéreknek vagy manóknak gondolták a zöld gyerekeket, akik Tündérországból kerültek át véletlenül az emberek világába. Később természetesen a földönkívüli-magyarázat is előkerült, az ufóhívők szerint idegen civilizáció képviselői lehettek az eltévedt kicsik. Megint mások a párhuzamos dimenziók létezésével próbálták magyarázni az esetet, szerintük Agnes és öccse egy dimenziókapun zuhantak át véletlenül, így kerültek a mi világunkba.

Kik lehettek a zöld gyermekek?
  Az évszázadok során számos elméletet terjesztettek elő a Woolpit zöld gyermekei furcsa történetének magyarázatára. Zöld elszíneződésüket illetően az egyik javaslat szerint a gyerekek hipokróm vérszegénységnek nevezett betegségben szenvedtek, eredetileg Chlorosis néven (a görög Chloris szóból ered, ami zöldessárgát jelent, hivatalos neve Hypochromic anemia). A klorózist a nagyon helytelen táplálkozás okozza, amely befolyásolja a vörösvértestek színét, és a bőr észrevehetően zöld árnyalatát eredményezi. Ezt az elméletet támasztja alá az a tény, hogy a lányról azt írják, hogy az egészséges táplálkozást követően visszatért a normális színhez.

  Egy másik magyarázat szerint a kislány és a kisfiú arzénmérgezéstől szenvedhetett, és talán szándékosan hagyták őket magukra a szüleik, nehogy megfertőzzék a közösséget. Az őket befogadók viszont nem betegedtek meg, így ez a teória könnyen elvethető. Sokkal valószínűbbnek hat a Derek Brewer történész által vallott elmélet, mely szerint a gyerekek súlyos vashiányos vérszegénység miatt zöldültek be. A betegséget a középkorban a „hajadon lányok nyavalyájaként” ismerték, ugyanis gyakran jelentkezik serdülőkorban a menstruációs vérveszteség miatt. Leggyakoribb kiváltó oka az elégtelen, vasban szegény étrend, tünetei között pedig a bőr zöldes elszíneződése is szerepel. Értelemszerűen amikor a gyerekek átszoktak a megfelelő táplálkozásra, a tünetek megszűntek, a bőrük színe is újra normális lett.
  Ami a lány leírását illeti a furcsa földről, Paul Harris a Fortean Studies 4-ben (1998) azt javasolta, hogy a gyerekek flamand árvák, valószínűleg egy közeli, Fornham St. Martin néven ismert helyről származtak, amelyet a Lark folyó választott el a Woolpittől.

  A 12. században sok flamand bevándorló érkezett, 1173-ban sok embert megöltek Bury St. Edmunds közelében, mivel II. Henrik király uralkodása alatt üldözték őket. Ha Woolpit zöld gyermekei valóban menekülő flamand bevándorlók lettek volna és ha a Thetford-erdőbe menekültek volna, akkor a megrémült gyerekek számára ez állandó szürkületnek tűnhetett. Bejuthattak a környék számos földalatti bányajáratának egyikébe is, ami végül Woolpithoz vezette őket. A flamand ruhákba öltözve és más nyelven beszélő gyerekek nagyon furcsa látványt nyújthattak falubelieknek.

Egyéb magyarázatok: földönkívüliek, esetleg időutazók
  Más kommentátorok inkább túlvilági származást javasoltak a gyerekek számára. Robert Burton 1621-ben megjelent "The Anatomy of Melancholy" című könyvében azt javasolta, hogy Woolpit zöld gyermekei "leestek a mennyből", aminek következtében mások azt feltételezték, hogy a gyerekek földönkívüliek lehettek.
  Az Analog folyóiratban megjelent 1996-os cikkében Duncan Lunan csillagász azt feltételezte, hogy a gyerekeket véletlenül a Woolpitbe szállították földönkívüli szülőbolygójukról, amely esetleg szinkron pályán rekedhetett a Nap körül és ezért az élhető terület csak egy szűk "szürkületi zónára" korlátozódik egy hevesen forró felület és egy fagyos sötét oldal között. Ezeket az állításokat ismét felvette "Gyermekek az égből" című 2012-es könyvében is.
  Szintén népszerű elmélet az időutazás, miszerint a gyermekek időutazók és valamilyen technikai nehézség miatt a 12. században rekedtek.

  Az első lejegyzése óta Woolpit zöld gyermekeinek története több mint nyolc évszázadon át fennmaradt. Bár a történet mögött rejlő valódi tényekre soha nem derült fény, számos vers, regény, opera és színdarab ihletőjeként szolgált szerte a világon és továbbra is megragadja sok kíváncsi elme képzeletét.

Felső kép: Woolpit zöld gyermekei, Randolph Caldecott Babes in the Wood című illusztrációjából. Public Domain

Forrás:

Wikipedia

April Holloway, 2022.01.20 The Green Children of Woolpit: Legendary Visitors from Another World