Felfoghahtatlan rendeltetésű helyek, megoldatlan régészeti rejtélyek, vagy megmagyarázhatatlan események a világ minden táján történnek, ez alól Magyarország sem kivétel. Kutakodjuk tehát kicsit hazai pályán, hiszen a Kárpát-medencében is akad számos rejtélyes hely, dolog, vagy éppen elgondolkodtató esemény, amivel érdemes foglalkozni. Ilyen például a Mátranováki Fanyűvő legendája, amely a 80-as években kapott szárnyra és azóta is folyamatosan jelen van a Mátra környékén.

Titokzatos erdei lények
  A 80-as években a mátrai szénbányászok beszámoltak egy "különös állatról", ami nagyon is emberszerű. Innen vette kezdetét a az erdőben élő, fehér szőrű, majom-szerű lény legendájának modernkori folytatása.
  Azért folytatás, mert a fanyűvő léte nem egy modernkori városi legenda, már a Gyimes csángó mondák történeteiben is olvashatunk egy rá kísértetiesen hasonlatos lényről, melyet a folklór szerint "oly szürke gyapjú fed, akár a juhokat, s nem tudni róla, asszony-e, vagy ember". Több forrásból is származnak a titokzatos teremtményre utaló részletek:
 "Vót egy régebbi kaliba Királykúton, egy kaszáló kertbe, s akkor a juhok kimentek oda, s ment a leányka, a testvérem, a kaliba felé vissza. S akkor a kaliba ajtóba meglátta, hogy állott a vadleány vagy vadember, asszony-e, vaj ember. Olyan vót, mint egy szürke juh, olyan gyapjas alakba vót. Csak keze s feje vót. Neki vót támaszkodva az ajtónak, vigyázkodott ki onnét. S akkor a leányka megijedett, s futott, s nagy sóhajtva bészaladott a szállásra a szüleihez, s osztán mentek ki, de mán eltűnt vót, nem mutatkozott meg, elhúzódott vót. Azelőtt ott még látták. Azon a helyen látták, Békás tartományba, egy vőgyön, úgy híják Királykút. De azt mondják, hogy gyéren szaporítanak."
(Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 121. történet)
  Bár nem magyar területre vonatkozó észlelés, de a 122. történetben is szó esik vademberekről:
"Apósom mesélte, hogy vót a háborúba Oroszország valamelyik részén, s ott a helybéliek aszonták, hogy ott is vannak vademberek. Hogy mán ezek a vademberek, s azok egyenlők lehettek-e, nem tudom. Azok, azt mondták, hogy úgy élnek, hogy vadokot fogna. Vadbőrökbe Őtözködtek..."

  Ortutay Gyula: A magyar folklór c. könyvének 431. oldalán pedig az alábbi részlet olvasható:
"Aránylag elmosódott a természeti démonok alakja. Erdős-hegyes vidékeken beszéltek az "erdei csudáról" (Zrínyi Miklós, a költő emlegette), a vadlányról (Erdélyben beszéltek róla. Nagyobb vizek mentén víziemberekről is szó esett"

A Mátranováki Fanyűvő
  A fanyűvő elnevezést egyébként egy régi magyar meséből, a Fehérlófiából kapta és mivel az eddigi legtöbb beszámoló Mátranovák térségéből származik, gyakran emlegetik a Mátranováki Fanyűvő néven is. Mátranovák környékén, e dimbes-dombos vidéken egy hatalmas, szinte érintetlen, sűrű erdőség terül el, amely tele van üregekkel, szakadékokkal, elhagyatott bányajáratokkal és barlangrendszerekkel, ezek ideális tereppé teszik a tájat még egy emberszerű és méretű, kis létszámú, rejtőzködő faj számára is, hogy hosszú időn át észrevétlen maradhasson.  
  Sokan a jetihez, avagy hegyi emberhez hasonlítják a fanyűvőt: magas, eléri a 2,5-3 métert is, hosszúkás, görnyedten járó, aránytalan testrészekkel bíró (hosszú, földig érő kezek és hosszú lábak, tömzsi fej és csenevész test), többnyire szürkésbarna bundát viselő, izzó szemű erdei lény. Kerüli a napfényt, többnyire éjjel aktív, jelenléte legfőképpen onnan ismerhető fel, hogy a csendes, éji erdőben monoton baltakoppanások visszhangoznak. A lény legtöbbször két lábon mozog, ám egyes szemtanúk szerint négy lábra ereszkedve gyorsabb. Sokan fákon látták, így valószínűsíthető, hogy fára is képes mászni. Feltehetően mindenevő, ám a beszámolók nagy része inkább húsevőnek titulálja.

Észlelések

•   -A 80-as években a mátrai bányászok között terjengett egy legenda, az erdőben élő, fehér szőrű, majom-szerű lényről. Több bányász is látta, egyikőjük farkasszemet is nézhetett vele faháza mellől.
• -1998-ban, egy kisebb iskolai csoport látta a fanyűvőt késő éjszaka, Bátonyterenyén.
• -2001-ben Mátranovákon, pár táborozó éjszakai sétára indult. Egy kis idő múltán egy fehér, majomszerű lényt pillantottak meg egy fán. Miután az állat észrevette az erős zseblámpa fényét, leugrott, s elszaladt.
• -2007 őszén Heréd közelében egy kukoricás mellett sétálva látták, majd ugyanezen a területen észlelték 2008-ban is, ám ekkor csak hangját hallotta a szemtanú, ám megtalálta félig elfogyasztott táplálékát egy fán, ami feltehetően egy emlős teteme volt.
• -Ugyanebben az évben Pécel közelében, egy réten vették észre, azonban a lény itt is elmenekült.
• -A legfrissebb beszámolók 2011 áprilisából származnak. Mindkettő Pécel közelében történt. Az első történetben egy sátorozó csoport látta egy fasor szélén sétálva, s itt is a lámpa fényére menekült el. A második eset során két fiatal egy kis, kitaposott ösvény végén vették észre a fehér színű majmot. Félénk módon itt is elfutott a helyszínről.
• -A legfurcsább, talán egy mátranováki férfi esete. Állítólag négyszer is találkozott a lénnyel, s egyszer testközelből is láthatta, amikor hatalmas kutyája rátámadott a majomszerű állatra és leteperte a földre. Csomós, néhány helyen hiányos, szürkésfehér szőrzete volt és nagyon hosszú végtagjai. Arca sötét színű volt, de nem borította szőr.

Lehetséges magyrázatok
  A legegyszerűbb magyarázat, hogy a fanyűvő hazugság, egyszerű kitaláció. De mivel a mesék többségének magja valóság (és ez több felfedezés bizonyítja is), így érdemes elgondolkodni valamilyen más megoldáson.
  Sokan úgy gondolják, hogy egy reptéri szállítás során, vagy egy állatkertből megszökött egzotikus majomfajról lehet szó, mint például egy csimpánz. Ez a változat viszont nehezen elképzelhető, mert erről a lényről immár évtizedek óta vannak észlelések, és ezek a fajok nem bírnák hazánk hűvös éghajlatát. Másik lehetséges feltevés lehet, hogy egy máig fennmaradt emberelődről beszélünk, amely a környező területeken volt honos.
  Egy összetettebb elmélet szerint, ez egy a jégkorszakhoz alkalmazkodott majomfaj volt. Hosszú fehér szőre nőtt, ami elrejti a hóban és megvédi a hidegtől, valamint hosszú végtagjai segítették a közlekedést a hóban és a sziklák közt. A hótakaró olvadásával a faj a magasabb, s még mindig hideg klímájú hegyekbe szorult, mint a Kárpátok, vagy a Tátra. A 20. századi, Tátrában végbemenő erdőirtásoknak köszönhetően a lény elvesztette fő élőhelyeit, s délebbre szorult hozzánk, a Mátrába. Ez az elmélet megmagyarázná, hogy miért csak a század végéről vannak beszámolók az állatról.
  Vagy lehet egy vándorló, eddig ismeretlen emberszerű főemlős faj, mely Ázsiából halad Európa felé. Ennek az elméletnek az egyetlen bizonyítéka, hogy Ázsiában is észleltek hasonló lényeket.

  Bármi is legyen az igazság, az tény, hogy a világon volt már rá példa, hogy egy ismeretlen emberszabású létét először csupán legendának vélték, majd később bebizonyosodott, hogy valóban létező állatfajról van szó. Példaként említhető erre a Hegyi gorillák esete, akikkel kapcsolatban is pontosan ez volt a helyzet. Ezért hát, mielőtt teljesen elvetjük azt, ami első hallásra furcsának, vagy éppen hihetetlennek hangzik, kicsit gondolkodjunk el rajta. Hiszen, ha tényszerűen akarunk eljárni, csak alapos vizsgálódás és lehet, hogy csak hosszú idő elteltével lehetünk bizonyosak abban, hogy valami kitaláció, avagy sem.
  A történet még megoldásra vár, addig is zárjuk a témát egy fanyűvőhőz kapcsolódó mondókával:
„Szél szökik az éjszakába, messze hallik, csattan újra balta, éles foga fának törzsébe tép, remeg a föld, amerre csak lép...”

Forrás:

Internet
Ortutay Gyula: A magyar folklór; 1979
Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások; 1987
 

FIGYELEM!!!

  Ez a történet nem mese, erőszak és kannibalizmus szerepel benne, de nem tartalmaz grafikus részleteket. Olvasása gyengébb idegzetüeknek nem ajánlott.
Kérlek, ne olvasd fel ezt a gyerekeidnek!!!

  Hófehérke története után egy másik ismert Grimm mese, a Jancsi és Juliska (eredetileg: Hansel és Gretel) hátterét boncolgatjuk, ami jóval szomorúbb és sötétebb, mint gondolnánk.
  A szori ebben az esetben is majdnem mindenkinek ismerős, így csak röviden vázolnám. A gyerekeket gonosz mostohájuk magukra hagyja az erdőben. Némi bolyongás után egy gyanús öregasszony a kunyhójába csábítja őket, majd ebédet főzne Jancsiból. A talpraesett csemeték kicselezik a boszorkányt, sőt meg is ölik, majd a banya értékesebb ingóságait magukhoz véve hazamennek.
A mese vége a szokásos "boldogan étek, míg meg nem haltak."
Pedig nem.

  A történetnek sokkal valószínübb befejezése valahogy így festett: "Boldogan éltek volna, ha meg nem halnak.."

Néprajzkutató fívérek
  A Grimm testvérek bizonyára szórakoztatónak találták volna a mai, gyermekbarát Hansel és Gretel történetet. Bár még ez a változat is elég sötét, hiszen a történetben szerepel a gyerekek elhagyása, a kannibalizmus kísérlete,  rabszolgaság és a gyilkosság is. Sajnos a sztori eredete ugyanilyen (ha nem jobban) borzasztó.
  Jacob és Wilhelm Grimm nem mesemondók, hanem tudósok és történészek voltak. Régiójuk szóbeli történetét és folklórját szerették volna megörökíteni, mert attól tartottak, hogy kultúrájukat a napóleoni háborúk idején Franciaország uralja majd. Több mint 200 történetet gyűjtöttek össze és amikor az első könyv megjelent, nem volt benne illusztráció. A szöveg sűrű volt, mint egy szövegkönyv és tele volt tudományos lábjegyzetekkel és hivatkozásokkal.

  Az első kiadás tehát nem gyerekeknek szóló könyv volt. Egy könyv volt, amit azért írtak, hogy megmentsék a régió szóbeli történelmét és népmeséit arra az esetre, ha Franciaország átvenné a hatalmat.
 Az általunk ismert Hansel és Gretel történetének közvetlen forrása Henriette Dorothea Wild, a Grimm testvérek szomszédja, aki sok mesét mesélt el és gyakran idősebb családtagok is segítettek a részletekben. Ezek a történetek be is kerültek a könyv első kiadásába, később Henriette feleségül is ment Wilhelmhez.
  Ahogy teltek az évek és a történeteket sok különböző író írta újra, beleértve a Disney-verziókat is, elveszett a nyom, hogy melyek voltak népmesék és melyek valódi embereken és igaz történeteken alapuló szóbeli történelem.

A mese mögötti rémség
  Hansel és Gretel története az 1314-1322-es nagy éhínség idejére nyúlik vissza, amikor a vulkáni tevékenység Délkelet-Ázsiában és Új-Zélandon egy elhúzódó éghajlatváltozás időszakát indította meg, ezáltal terméskieséshez és hatalmas éhínséghez vezetett szinte az egész világon. Európában a helyzet különösen súlyos volt, mivel az élelmiszerellátás már így is szűkös volt. Egyes becslések szerint a nagy éhínség 400 000 négyzetmérföldnyi Európát, 30 millió embert érintett és bizonyos területeken a lakosság 25 százalékát is megölhette. Ebben a rettenetes helyzetben az idős emberek önként döntöttek úgy, hogy éhen halnak, hogy a fiatalok élhessenek. Mások csecsemőgyilkosságot követtek el, vagy elhagyták gyermekeiket.

  A kannibalizmusra is van bizonyíték. William Rosen "A armadik lovas" című könyvében egy észt krónikára hivatkozik, amely szerint 1315-ben „az anyák megették gyermekeiket”.
  Egy ír krónikás is azt írta, hogy az éhínség olyan súlyos volt, hogy az embereket „annyira elpusztította az éhség, hogy kivonták a halottak holttestét a temetőkből, és kivájták a húst a koponyákból, és megették, a nők pedig az éhségtől megették gyermekeiket ”. A kutatók úgy vélik, hogy ezen borzalmas évek tragédiái szülték Hansel és Gretel történetét.

A valóság morzsái
  Feltünt valakinek, hogy a mesében csak a gyerekeknek van neve, a favágónak pedig nincs?
A vidék legelterjedtebb nevei abban a korszakban a Hansel és a Gretel voltak. Egy névtelen favágó és két gyerek a leggyakoribb nevekel. Gyerekek, akiket bevezettek az erdőbe és elhagytak.
  Tehát Jancsi és Juliska történene a nem két konkrét gyerek története volt, hanem sok gyereké.
A Hanselt és Gretelt megelőző mesék mind közvetlenül az elhagyás és a túlélés témáival foglalkoztak. Szinte mindegyik történet az erdőt a veszély, a varázslat és a halál helyszíneként is felhasználta.

  Az egyik ilyen példa Giambattista Basile olasz mesegyűjtőtől származik, aki számos történetet közölt 17. századi Pentamerone című művében. Nennillo és Nennella című változatában egy kegyetlen mostohaanya arra kényszeríti férjét, hogy két gyermekét az erdőben hagyja. Az apa úgy próbálja meghiúsítani a cselekményt, zabszemeket szór el útközben, de ezeket megeszi egy szamár.
 

E korai mesék közül a legzordabb azonban a román történet, "A kisfiú és a gonosz mostoha" címmel. Ebben a mesében két gyereket elhagynak, ők azonban hamunyomot követve hazatalálnak. Ám amikor hazatérnek, a mostohaanyja megöli a kisfiút és arra kényszeríti a nővért, hogy készítse elő a holttestét a családi étkezéshez. A rémült lány engedelmeskedik, de a fiú szívét egy fába rejti. Az apa tudtán kívül megeszi a fiát, míg a nővére nem hajlandó részt venni az étkezésben. Evés után a lány elveszi a testvér csontjait és ezeket is beleteszi a fába. Másnap előbukkan egy kakukkmadár, aki ezt énekli: „Kakukk! A nővérem főzött meg, apám pedig megevett, de most kakukk vagyok, és biztonságban vagyok a mostohaanyámtól.”
A  mostohaanya egy sótömböt dob fel a madárra, de az csak visszaesik a fejére és azonnal megöli.

  Amikor a Grimm testvérek 1812-ben megírták az eredeti történetet, még nem a mostoha szerepelt benne, hanem a gyerekek saját anyja. 
Ahogy rájöttek, hogy gyerekek(nek) is olvassák a történeteiket, megváltoztatták őket, a hátborzongató részleteket eltávolították és megjelent egy gonosz mostoha. Wilhelm apa lett, Henriette-tel négy közös gyermekük született, így a történetek is "gyerekbarátabbak" lettek. De csak egy kicsit, mert a Jancsi és Juliska egy igazi horror sztori még ilyen "light" verzióban is..

A boszorkány az erdőben megsebzi a szívedet… 
 El sem tudjuk képzelni, hogy milyen kínokat élhettek át az éhínség áldozatai és túlélői.
 Egy pillanatra képzeld el, hogy az erdőben bolyongva keresel valami ennivalót. Valamit. Bármit. Mert napok, hetek és hónapok óta nem volt ennivaló és nemsokára éhen halsz.
 Inkább nézted, ahogy a szüleid meghalnak, mintsem hogy megegyék a kevés ételt. Ha eltemetted őket, tudod, mi történt majd velük. Próbálsz nem gondolni rá. Imádkozol, hogy nem így történik, de tudod, hogy megtörténik.
És tudod, ha nem találsz élelmet, a napjaid meg vannak számlálva.
Ott, az erdőben találsz élelmet. Apró testek, olyan családok által elhagyva, akik inkább elhagyják a gyerekeiket, mintsem elfogyasszák őket a túlélésért. Mint a favágó és a felesége is az erdőben hagyta a gyermekeit..

 Boszorkányok. Így hívták azokat, akik mégis megtették.
Gonosz boszorkányok az erdőben, aki gyerekeket ragadnak fel, hogy megegyék őket. Nehéz elképzelni azt a bűntudatot és szégyent, amit ezek az emberek érezhettek évtizedekkel később, amikor szörnyű történeteket suttogtak arról, hogyan élték túl az éhínséget. Hogyan mondja el gyermekeinek vagy unokáinak, hogy életben vannak, mert őseik kannibalizmushoz folyamodtak?
 A történeteket újra és újra elsuttogták nemzedékről nemzedékre és 500 évvel később egy nő mesélte el a történetet, két férfi pedig lejegyezte.

 A Grimm-mesék világszerte népszerűek, nagyon sok kiadásban, rengeteg nyelve lefordították őket, a történeteket rengetegszer dolgozták és dolgozzák fel máig a filmművészetben, színházban, zenében egyaránt.

 A modern változatok már korhatár nélküliek, de ha belegondolunk és más történeteknek is a mélyére ásunk, akkor kiderül, hogy a legtöbb mese magja egy igazi horror sztori...

Témához kapcsolódó poszt:

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE VALÓDI TÖRTÉNETE

Források:

Hansel and Gretel Was A True Story And A Horrible Tragedy

The History Behind The Fairy Tale Of Hansel & Gretel

Hansel and Gretel(Wikipedia)

The Grim History Behind the Story of Hansel & Gretel

The Dark History Behind Hansel and Gretel

The True Story of Hansel and Gretel

Was A Baker Witch Killed For Her Recipe?

The Truth About Hansel and Gretel