Felfoghahtatlan rendeltetésű helyek, megoldatlan régészeti rejtélyek, vagy megmagyarázhatatlan események a világ minden táján történnek, ez alól Magyarország sem kivétel. Kutakodjuk tehát kicsit hazai pályán, hiszen a Kárpát-medencében is akad számos rejtélyes hely, dolog, vagy éppen elgondolkodtató esemény, amivel érdemes foglalkozni. Ilyen például a Mátranováki Fanyűvő legendája, amely a 80-as években kapott szárnyra és azóta is folyamatosan jelen van a Mátra környékén.

Titokzatos erdei lények
  A 80-as években a mátrai szénbányászok beszámoltak egy "különös állatról", ami nagyon is emberszerű. Innen vette kezdetét a az erdőben élő, fehér szőrű, majom-szerű lény legendájának modernkori folytatása.
  Azért folytatás, mert a fanyűvő léte nem egy modernkori városi legenda, már a Gyimes csángó mondák történeteiben is olvashatunk egy rá kísértetiesen hasonlatos lényről, melyet a folklór szerint "oly szürke gyapjú fed, akár a juhokat, s nem tudni róla, asszony-e, vagy ember". Több forrásból is származnak a titokzatos teremtményre utaló részletek:
 "Vót egy régebbi kaliba Királykúton, egy kaszáló kertbe, s akkor a juhok kimentek oda, s ment a leányka, a testvérem, a kaliba felé vissza. S akkor a kaliba ajtóba meglátta, hogy állott a vadleány vagy vadember, asszony-e, vaj ember. Olyan vót, mint egy szürke juh, olyan gyapjas alakba vót. Csak keze s feje vót. Neki vót támaszkodva az ajtónak, vigyázkodott ki onnét. S akkor a leányka megijedett, s futott, s nagy sóhajtva bészaladott a szállásra a szüleihez, s osztán mentek ki, de mán eltűnt vót, nem mutatkozott meg, elhúzódott vót. Azelőtt ott még látták. Azon a helyen látták, Békás tartományba, egy vőgyön, úgy híják Királykút. De azt mondják, hogy gyéren szaporítanak."
(Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 121. történet)
  Bár nem magyar területre vonatkozó észlelés, de a 122. történetben is szó esik vademberekről:
"Apósom mesélte, hogy vót a háborúba Oroszország valamelyik részén, s ott a helybéliek aszonták, hogy ott is vannak vademberek. Hogy mán ezek a vademberek, s azok egyenlők lehettek-e, nem tudom. Azok, azt mondták, hogy úgy élnek, hogy vadokot fogna. Vadbőrökbe Őtözködtek..."

  Ortutay Gyula: A magyar folklór c. könyvének 431. oldalán pedig az alábbi részlet olvasható:
"Aránylag elmosódott a természeti démonok alakja. Erdős-hegyes vidékeken beszéltek az "erdei csudáról" (Zrínyi Miklós, a költő emlegette), a vadlányról (Erdélyben beszéltek róla. Nagyobb vizek mentén víziemberekről is szó esett"

A Mátranováki Fanyűvő
  A fanyűvő elnevezést egyébként egy régi magyar meséből, a Fehérlófiából kapta és mivel az eddigi legtöbb beszámoló Mátranovák térségéből származik, gyakran emlegetik a Mátranováki Fanyűvő néven is. Mátranovák környékén, e dimbes-dombos vidéken egy hatalmas, szinte érintetlen, sűrű erdőség terül el, amely tele van üregekkel, szakadékokkal, elhagyatott bányajáratokkal és barlangrendszerekkel, ezek ideális tereppé teszik a tájat még egy emberszerű és méretű, kis létszámú, rejtőzködő faj számára is, hogy hosszú időn át észrevétlen maradhasson.  
  Sokan a jetihez, avagy hegyi emberhez hasonlítják a fanyűvőt: magas, eléri a 2,5-3 métert is, hosszúkás, görnyedten járó, aránytalan testrészekkel bíró (hosszú, földig érő kezek és hosszú lábak, tömzsi fej és csenevész test), többnyire szürkésbarna bundát viselő, izzó szemű erdei lény. Kerüli a napfényt, többnyire éjjel aktív, jelenléte legfőképpen onnan ismerhető fel, hogy a csendes, éji erdőben monoton baltakoppanások visszhangoznak. A lény legtöbbször két lábon mozog, ám egyes szemtanúk szerint négy lábra ereszkedve gyorsabb. Sokan fákon látták, így valószínűsíthető, hogy fára is képes mászni. Feltehetően mindenevő, ám a beszámolók nagy része inkább húsevőnek titulálja.

Észlelések

•   -A 80-as években a mátrai bányászok között terjengett egy legenda, az erdőben élő, fehér szőrű, majom-szerű lényről. Több bányász is látta, egyikőjük farkasszemet is nézhetett vele faháza mellől.
• -1998-ban, egy kisebb iskolai csoport látta a fanyűvőt késő éjszaka, Bátonyterenyén.
• -2001-ben Mátranovákon, pár táborozó éjszakai sétára indult. Egy kis idő múltán egy fehér, majomszerű lényt pillantottak meg egy fán. Miután az állat észrevette az erős zseblámpa fényét, leugrott, s elszaladt.
• -2007 őszén Heréd közelében egy kukoricás mellett sétálva látták, majd ugyanezen a területen észlelték 2008-ban is, ám ekkor csak hangját hallotta a szemtanú, ám megtalálta félig elfogyasztott táplálékát egy fán, ami feltehetően egy emlős teteme volt.
• -Ugyanebben az évben Pécel közelében, egy réten vették észre, azonban a lény itt is elmenekült.
• -A legfrissebb beszámolók 2011 áprilisából származnak. Mindkettő Pécel közelében történt. Az első történetben egy sátorozó csoport látta egy fasor szélén sétálva, s itt is a lámpa fényére menekült el. A második eset során két fiatal egy kis, kitaposott ösvény végén vették észre a fehér színű majmot. Félénk módon itt is elfutott a helyszínről.
• -A legfurcsább, talán egy mátranováki férfi esete. Állítólag négyszer is találkozott a lénnyel, s egyszer testközelből is láthatta, amikor hatalmas kutyája rátámadott a majomszerű állatra és leteperte a földre. Csomós, néhány helyen hiányos, szürkésfehér szőrzete volt és nagyon hosszú végtagjai. Arca sötét színű volt, de nem borította szőr.

Lehetséges magyrázatok
  A legegyszerűbb magyarázat, hogy a fanyűvő hazugság, egyszerű kitaláció. De mivel a mesék többségének magja valóság (és ez több felfedezés bizonyítja is), így érdemes elgondolkodni valamilyen más megoldáson.
  Sokan úgy gondolják, hogy egy reptéri szállítás során, vagy egy állatkertből megszökött egzotikus majomfajról lehet szó, mint például egy csimpánz. Ez a változat viszont nehezen elképzelhető, mert erről a lényről immár évtizedek óta vannak észlelések, és ezek a fajok nem bírnák hazánk hűvös éghajlatát. Másik lehetséges feltevés lehet, hogy egy máig fennmaradt emberelődről beszélünk, amely a környező területeken volt honos.
  Egy összetettebb elmélet szerint, ez egy a jégkorszakhoz alkalmazkodott majomfaj volt. Hosszú fehér szőre nőtt, ami elrejti a hóban és megvédi a hidegtől, valamint hosszú végtagjai segítették a közlekedést a hóban és a sziklák közt. A hótakaró olvadásával a faj a magasabb, s még mindig hideg klímájú hegyekbe szorult, mint a Kárpátok, vagy a Tátra. A 20. századi, Tátrában végbemenő erdőirtásoknak köszönhetően a lény elvesztette fő élőhelyeit, s délebbre szorult hozzánk, a Mátrába. Ez az elmélet megmagyarázná, hogy miért csak a század végéről vannak beszámolók az állatról.
  Vagy lehet egy vándorló, eddig ismeretlen emberszerű főemlős faj, mely Ázsiából halad Európa felé. Ennek az elméletnek az egyetlen bizonyítéka, hogy Ázsiában is észleltek hasonló lényeket.

  Bármi is legyen az igazság, az tény, hogy a világon volt már rá példa, hogy egy ismeretlen emberszabású létét először csupán legendának vélték, majd később bebizonyosodott, hogy valóban létező állatfajról van szó. Példaként említhető erre a Hegyi gorillák esete, akikkel kapcsolatban is pontosan ez volt a helyzet. Ezért hát, mielőtt teljesen elvetjük azt, ami első hallásra furcsának, vagy éppen hihetetlennek hangzik, kicsit gondolkodjunk el rajta. Hiszen, ha tényszerűen akarunk eljárni, csak alapos vizsgálódás és lehet, hogy csak hosszú idő elteltével lehetünk bizonyosak abban, hogy valami kitaláció, avagy sem.
  A történet még megoldásra vár, addig is zárjuk a témát egy fanyűvőhőz kapcsolódó mondókával:
„Szél szökik az éjszakába, messze hallik, csattan újra balta, éles foga fának törzsébe tép, remeg a föld, amerre csak lép...”

Forrás:

Internet
Ortutay Gyula: A magyar folklór; 1979
Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások; 1987