2014-ben a Warner Bros 30 művészt hívott meg, hogy értelmezzék újra Batmant annak 75. évfordulója alkalmából. Az egyik, aki elfogadta a megbízást, Christian Pacheco, a mexikói Yucatánban székelő Kimbal tervezőcég tulajdonosa volt. A DC Comics egyes követőinek szomorúságára Pacheco megemlítette, hogy Batman talán nem az első utalás egy rejtélyes antropomorf lényre, akinek férfiteste és denevérfeje van. Az első, ugymond referencia, a rettegett Camazotz volt. Pacheco stúdiója elkészítette a mellszobor másolatát, amellyel Bruce Wayne álcázza a karaktert és maja motívumokkal és az ősi Camazotzra való utalással töltötte meg, az eredmény pedig az alábbi fotón látható:

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér

Camazotz legendája

   A mexikói oaxacai zapotec indiánok között sajátos vallási kultusz alakult ki az i.sz. 100-ban, tehát a maják denevéremberének legendája közel 2000 éves múltra tekint vissza.
  A  veszélyes barlanglakó denevérlény – amelyről a zapotékok azt hitték, hogy az éjszakát, a halált és az áldozatot képviseli – végül a mai Guatemalában és Hondurasban élő K’iche’ maja törzs panteonjába került. A denevéristen legendáit később a Popol Vuh-ban, egy maja szent könyvben jegyezték fel.

  A Camazotz azt jelenti, hogy "halálos denevér", eredete a mezoamerikai mitológia mélyére vezethető vissza és mint veszélyes barlanglakó denevérlény jelenik meg a történetekben. A K’iche’ törzs a denevér-istenséget Zotzilaha Chamalcan nevű istenükkel, a tűz istenével azonosította. A Xibalbában (maja alvilág) lakó Camazotzot is gyakran úgy ábrázolják,hogy egyik kezében áldozati kést tart, a másikban emberi szívet vagy valmilyen más áldozatot tart.
Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér  Mexikóváros belvárosában található Templo Mayor mellett van egy múzeum, amely a mezoamerikai civilizációk műtárgyait és tárgyait mutatja be. A múzeum legfelső emeletén Camazotz újraalkotott szobra található. A Camazotzok egyik legszembetűnőbb és leggyakrabban emlegetett tulajdonsága a „kőkés alakú orr”, amely a Phyllostomidae, azaz a hártyásorrú denevérek orrlevélének eltúlzott értelmezése lehet.

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér
Pengeorrú Camazotz szobor

  A Popol Vuhban a Camazotz elterjedt név volt azokra a denevérszerű szörnyekre utalva, amelyekbe a maja ikerhősök, Hunahpu és Xbalanque botlottak bele a Xibalbán, a maja alvilágban. Azt írják, hogy Camazotz a nyakánál fogva támadja meg az áldozatokat majd lefejezi őket és egyike annak a négy állatdémonnak, amelyek felelősek az emberiség kiírtásáért az első nap korában.

A legenda röviden:
  Hunahpu és Xbalanque mindig ugyanazon a pályán labdáztak, ahol apjuk és testvére már jóval előttük. Egyszer amikor Hunahpu és testvére játszottak, a zaj megzavarta Xibalba urait, a maja alvilág uralkodóit. Xibalba urai behívták őket labdázni a saját udvarukra, az ikrek csapdát sejtettek és igazuk is lett, ám éles elméjüknek köszönhetően sikeresen kicselezték az alvilágiakat. Xibalba urai nagyon dühösel lettek és büntetésképpen a maja hős ikreket egy denevérházban helyezték el – egy haláldenevérekkel teli barlangban, amelyet a maják Camazotznak hívtak. A denevéreknek pengéjéhez hasonló ormányuk volt, amellyel embereket és állatokat öltek meg.

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér
Hunahpu és Xbalanque, a hős ikrek

  A menekülés érdekében az ikrek bemásztak a fúvófegyverükbe(?), így állták az egész éjszakán át tartó denevértámadást. Hajnal felé az egyik iker azt mondta, hogy megnézi, biztonságos-e a távozás. Felemelte a fejét a fegyveréből – és azonnal levágta egy Camazotz. Később, némi varázslattal és trükközéssel Xbalanque visszaszerezte testvére fejét és életre is keltette Hunahput. A történet végén természetesen le is győzték az alvilágiakat.

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér
Egy másik Camazotz variáció
 

Denevérek a Camazotz legenda mögött

  1988-ban egy óriási vámpírdenevér kövületét fedezték fel Venezuela Mogas tartományában. A denevér 25%-kal nagyobb volt, mint a jelenlegi vámpírdenevérek és Desmodus draculae-neknevezték el. A kutatások szerint kiterjedt elterjedési területe azt sugallja, hogy a denevér együtt élhetett a K'iche-vel, ami a Camazotz legendáit eredményezte.

  2000-ben Desmodus draculae fogat találták Argentínában – sokkal délebbre a Desmodus nemzetség mostani elterjedési területétől. A lelőhely kora i.sz. 1650 körülre tehető, így lehetséges, hogy a D. Draculae együtt élt az emberekkel Dél-Amerikában és Közép-Amerikában.

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér
Rőt vérszopó denevér (Desmodus Rotundus)


  A tipikus vámpírdenevér, Desmodus Rotundus nyolc hüvelykes szárnyfesztávolságú. Mivel a D. Dracula 25%-kal nagyobb volt, több vért igényelt a táplálkozáshoz és valószínűleg nagyobb állatokat is megtámadott – sőt talán még embereket is. Kétségtelen, hogy egy ritka óriási denevér támadása természetfeletti szörnyekről szóló legendákat szül.

  Hogy Camazotz legendájában mennyi a valóság? Talán soha nem tudjuk meg, mint ahogy a Kimbal studió által tervezett szobor (a poszt fő képe) további sorsa is rejtély marad még egy ideig.

  A szobor sok ember érdeklődését felkeltette, főleg, hogy a legelső Batman megjelenése 2000 évvel ezelőttre, az ősi majákra vezethető vissza. Az újraértelmezés mindenkit lenyűgözött és a mellszobor a 2015 februárjában a Mexikói Design Múzeumban (Mumedi) megrendezett Batman kiállítás tárgyai közé került.

Camazotz maja legenda Batman Mexikó vámpír denevér
További Batman dizájnok a Mumedi-ben

  Senki sem tudja, ki és mennyiért vette meg, de az biztos, hogy a vásárlót lenyűgözte a szimbiózis, amely a DC Comics kortárs világát ötvözi az ősi maja mitológiával. Christian Pacheco szerint ez a kiállítás volt az utolsó hely, ahol látta a munkáját, ezután örökre elvesztette a nyomát...

Forrás:

Historical Mexico, Wikipedia