Anglia keleti részén, Suffolk megyében található a kb.1800 fős lakosságú Woolpit, amely egy 12. századi bizarr történetnek köszönheti hírnevét.
Ritkán hallani ugyanis olyan gyerekekről, akik zöldes bőrrel jelennek meg a mező szélén és nem ismerik a helyi nyelveket. A történészek még ma is vitatkoznak arról, hogy van-e igazság a történetben, az elvetemültebbek egészen odáig mennek, hogy azt állítják, egy földönkívüli találkozást ír le egy meglehetősen furcsa középkori népi történet, amelyre generációk óta emlékeznek.

Woolpit zöld gyermekeinek története
  Maga a legenda azt állítja, hogy Woolpit Zöld Gyermekei egy fiú és nővére voltak, akiket aratáskor a szántóföldeken dolgozó parasztok St. Mary’s of the Wolf Pits-nél (Woolpit). Meglepő módon a bőrük zöld árnyalatú volt, ruhájuk valamilyen ismeretlen anyagokból készült, beszédük teljesen érthetetlen volt az aratók számára.
  Az elvadult gyerekeket a faluba vitték, ahol végül befogadták őket a helyi földbirtokos, Sir Richard de Caine Wilkes-i otthonába. A gyerekek azonban egy falatot sem ettek, minden eléjük tett ételt rettegve utasítottak vissza, mintha mérgezők lennének. Napokkal később viszont, már az éhhalál szélén véletlenül megpillantottak egy rakomány éppen leszüretelt zöldbabot, arra azonnal rávetették magukat és jóízűen belakmároztak belőle. Hónapokig kizárólag zöldbabon éltek, mígnem később mertek enni más ételeket, ennek következtében bőrük kezdte elveszíteni furcsa zöld árnyalatát.

   Nem sokkal később a fiú megbetegedett, majd hamarosan belehalt a betegségbe, míg a lány jó egészségnek örvendett és idővel végleg elveszítette zöldes bőrszínét. Az elkövetkező években megtanult angolul beszélni és később állítólag feleségül is ment egy férfihoz King's Lynnben, a szomszédos Norfolk megyében. Egyes beszámolók szerint az Agnes Barre nevet vette fel és a férfi, aki feleségül vette, II. Henrik nagykövete volt, bár ezeket a részleteket soha nem ellenőrizték. Miután megtanult angolul beszélni, a lány elmesélte a származásuk történetét.
  Agnes arról számolt be, hogy testvérével egy furcsa földalatti földről jöttek, amelyet Szent Márton földjének nevezett. Nem volt nappal és éjszaka, hanem örök szürkület. Hozzájuk hasonlóan a föld alatt élő Szent Márton föld minden lakója zöld volt, mint ők. Egy másik világító földet írt le, amely egy folyón át látható. Azt is elmesélte, hogy ő és testvére apjuk nyájára vigyáztak, amikor egy barlangra bukkantak. Amikor beléptek a barlangba, sokáig bolyongtak a sötétben, mígnem harangszót követve kijutottak a túloldalra, ragyogó napfénybe jutva, amit megdöbbentőnek találtak. Ekkor találtak rájuk az aratók.

Írásos nyomok a középkori krónikákban
  A falu neve, amelyet először a 10. században Wlpit, majd Wlfpeta néven jegyeztek fel, az óangol wulf-pytt szóból ered, ami azt jelenti, hogy „farkasok befogására szolgáló gödör”. A középkorban Anglia mezőgazdaságilag legtermékenyebb és legsűrűbben lakott területén feküdt. A falu a gazdag és hatalmas Bury St. Edmunds apátsághoz tartozott.

  Magát a történetet két korabeli krónika is rögzítette. Ralph of Coggeshall, angol krónikás, aki egy ciszterci kolostor apátja volt Coggeshall-ban, amely körülbelül 42 km-re délre feküdt Woolpit-től. Woolpit zöld gyermekeiről írt beszámolóját a Chronicon Anglicanum (Angol Krónika) jegyezte fel és benne Sir Richard de Calne-t nevezte meg forrásként, aki magához vette a gyerekeket.
  Eközben az angol történész és kanonok William of Newburgh (i.sz. 1136-1198) beépítette a zöld gyerekek történetét a Historia Rerum Anglicarum (Angol ügyek története) című fő művébe.
  Az esetet megörökítő két krónika semmilyen kommentárt vagy magyarázatot nem fűzött a történtekhez, de a nép fantáziáját azonnal beindította és évszázadokig ámulatban tartotta a különös sztori. A legtöbben tündéreknek vagy manóknak gondolták a zöld gyerekeket, akik Tündérországból kerültek át véletlenül az emberek világába. Később természetesen a földönkívüli-magyarázat is előkerült, az ufóhívők szerint idegen civilizáció képviselői lehettek az eltévedt kicsik. Megint mások a párhuzamos dimenziók létezésével próbálták magyarázni az esetet, szerintük Agnes és öccse egy dimenziókapun zuhantak át véletlenül, így kerültek a mi világunkba.

Kik lehettek a zöld gyermekek?
  Az évszázadok során számos elméletet terjesztettek elő a Woolpit zöld gyermekei furcsa történetének magyarázatára. Zöld elszíneződésüket illetően az egyik javaslat szerint a gyerekek hipokróm vérszegénységnek nevezett betegségben szenvedtek, eredetileg Chlorosis néven (a görög Chloris szóból ered, ami zöldessárgát jelent, hivatalos neve Hypochromic anemia). A klorózist a nagyon helytelen táplálkozás okozza, amely befolyásolja a vörösvértestek színét, és a bőr észrevehetően zöld árnyalatát eredményezi. Ezt az elméletet támasztja alá az a tény, hogy a lányról azt írják, hogy az egészséges táplálkozást követően visszatért a normális színhez.

  Egy másik magyarázat szerint a kislány és a kisfiú arzénmérgezéstől szenvedhetett, és talán szándékosan hagyták őket magukra a szüleik, nehogy megfertőzzék a közösséget. Az őket befogadók viszont nem betegedtek meg, így ez a teória könnyen elvethető. Sokkal valószínűbbnek hat a Derek Brewer történész által vallott elmélet, mely szerint a gyerekek súlyos vashiányos vérszegénység miatt zöldültek be. A betegséget a középkorban a „hajadon lányok nyavalyájaként” ismerték, ugyanis gyakran jelentkezik serdülőkorban a menstruációs vérveszteség miatt. Leggyakoribb kiváltó oka az elégtelen, vasban szegény étrend, tünetei között pedig a bőr zöldes elszíneződése is szerepel. Értelemszerűen amikor a gyerekek átszoktak a megfelelő táplálkozásra, a tünetek megszűntek, a bőrük színe is újra normális lett.
  Ami a lány leírását illeti a furcsa földről, Paul Harris a Fortean Studies 4-ben (1998) azt javasolta, hogy a gyerekek flamand árvák, valószínűleg egy közeli, Fornham St. Martin néven ismert helyről származtak, amelyet a Lark folyó választott el a Woolpittől.

  A 12. században sok flamand bevándorló érkezett, 1173-ban sok embert megöltek Bury St. Edmunds közelében, mivel II. Henrik király uralkodása alatt üldözték őket. Ha Woolpit zöld gyermekei valóban menekülő flamand bevándorlók lettek volna és ha a Thetford-erdőbe menekültek volna, akkor a megrémült gyerekek számára ez állandó szürkületnek tűnhetett. Bejuthattak a környék számos földalatti bányajáratának egyikébe is, ami végül Woolpithoz vezette őket. A flamand ruhákba öltözve és más nyelven beszélő gyerekek nagyon furcsa látványt nyújthattak falubelieknek.

Egyéb magyarázatok: földönkívüliek, esetleg időutazók
  Más kommentátorok inkább túlvilági származást javasoltak a gyerekek számára. Robert Burton 1621-ben megjelent "The Anatomy of Melancholy" című könyvében azt javasolta, hogy Woolpit zöld gyermekei "leestek a mennyből", aminek következtében mások azt feltételezték, hogy a gyerekek földönkívüliek lehettek.
  Az Analog folyóiratban megjelent 1996-os cikkében Duncan Lunan csillagász azt feltételezte, hogy a gyerekeket véletlenül a Woolpitbe szállították földönkívüli szülőbolygójukról, amely esetleg szinkron pályán rekedhetett a Nap körül és ezért az élhető terület csak egy szűk "szürkületi zónára" korlátozódik egy hevesen forró felület és egy fagyos sötét oldal között. Ezeket az állításokat ismét felvette "Gyermekek az égből" című 2012-es könyvében is.
  Szintén népszerű elmélet az időutazás, miszerint a gyermekek időutazók és valamilyen technikai nehézség miatt a 12. században rekedtek.

  Az első lejegyzése óta Woolpit zöld gyermekeinek története több mint nyolc évszázadon át fennmaradt. Bár a történet mögött rejlő valódi tényekre soha nem derült fény, számos vers, regény, opera és színdarab ihletőjeként szolgált szerte a világon és továbbra is megragadja sok kíváncsi elme képzeletét.

Felső kép: Woolpit zöld gyermekei, Randolph Caldecott Babes in the Wood című illusztrációjából. Public Domain

Forrás:

Wikipedia

April Holloway, 2022.01.20 The Green Children of Woolpit: Legendary Visitors from Another World

  Egy azonosítatlan szöveg magyarországi felfedezése több mint 200 éves kísérletezéshez vezetett, hogy annak tartalmát megfejtsék. Sok tudós tanulmányozta a Rohonc-kódexként ismert szöveget, hogy megértsék a jelentését és meghatározzák, ki írta és mikor készült.

  A titokzatos könyv eredete ismeretlen, múltjának egy nyoma lehet a Batthyány család rohonci (ma Rechnitz, Ausztria) könyvtárának 1743-as katalógusában egy szűkszavú bejegyzés: „Magyar imádságok, volumen I. in 12.”. A méret és a vélhető tartalom egyezik a kódexével, de mivel az ilyen méretű és tartalmú könyv nem volt ritka abban a korban, ezért ez a bejegyzés korántsem biztos, hogy a rohonci kódexről készült. (Egyébként később gróf Batthyány Gusztáv teljes személyes könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta.)
  Amikor a kódex megjelent, kezdetben úgy tűnt, hogy a középkori időkből való. A látszólag ómagyar írásra emlékeztető szöveg azonban teljesen megfejthetetlen volt. A titokzatos szöveg sokakat gondolkodásra késztetett, hogy vajon mit jelentenek az írások, ki írta, és milyen célt szolgált. 

A Kódexről részletesen
  A Rohonci Kódex összesen 448 oldalnyi megfejthetetlen szöveget tartalmaz, ami hasonló az ómagyar írásmódhoz, hiszen mindkettő jobbról balra tájolással íródott és az egyenes és a lekerekített karakterek hasonló kombinációit tartalmazzák. A tudósok szerint az írás a hinditől az ómagyarig bármi lehet, bár hiányoznak az egyes írott nyelvek jellemzői. A kódex jeleinek száma kb. tízszerese bármely ismert ábécének (Némäti Kálmán 792-t számolt össze), de legtöbbje igen ritka, vagyis a jelek feltehetőleg nem ábécét alkotnak, hanem szillabáriumot vagy logogrammákat (mint pl. a kínai írásjegyek). A jobb margó szabályossága azt sugallja, hogy a jeleket jobbról balra írták.
  A Kódexben található papír egyedülálló tulajdonsága, hogy vízjeles. Minden oldal tartalmazza a vízjelet, amely horgonynak tűnik, amely egy körön belül van, ami egy hatsugaras csillagon belül van. Maga a vízjel a jelek szerint i.sz. 1529-1540-re datálható, bár a tényleges kódex sokkal korábban készült. Ez az eltérés megnehezíti a szöveg megírásának pontos időpontjának meghatározását, bár lehetséges, hogy a könyvet a kezdeti létrehozása után írták át.

  A kódex nem csupán írott szöveget, hanem 87 illusztrációt is tartalmaz, melyek vallásos, katonai és egyéb jeleneteket ábrázolnak. A durván rajzolt képek olyan környezetet mutatnak, ahol keresztény, muzulmán és pogány vallások együtt vannak jelen, mivel az épületeken vegyesen látható kereszt, félhold és szvasztika. Egyesek ezt úgy értelmezték, hogy azt mutatják, hogy amelyik kultúra volt felelős a szöveg létrehozásáért, az volt az, amelyen belül a három vallás együtt létezett.

Kísérletek a megfejtésre
  Noha a kódexet már magyar, dák, korai román vagy kun, sőt hindi nyelvűnek is tartották, egyik hipotézist sem támasztja alá tudományos bizonyítás.
A kódex lefordítására tett kísérletek számos elmélethez vezettek. Ezekben az elméletekben sok eltérés van, mivel a tudósok még a szöveg orientációjában sem tudtak megegyezni. A kódex magyar nyelvének egyes támogatói azt feltételezik, hogy az írás ősi magyar jelrendszer, mások hasonlóságot keresnek a jelek és a székely–magyar rovásírás betűi között. Egyes román vélemények szerint az írás azokra a jelekre hasonlít, melyek a Dobrudzsa vidékén található szkíta szerzetesek barlangjaiban láthatóak. Ismét mások a Veszprémvölgyi Apácakolostor görög alapítólevelének betűihez hasonlították. De olyan vélemény is van, hogy az írás egyfajta Bráhmi írás.

  Marius-Adrian Oancea kutató azt feltételezte, hogy a szöveg az ómagyar ábécé (székely rovásírás vagy székely-magyar rovás), és a tartalom az Újszövetségből származó témák körül forog. Ezt hívják ómagyar ábécé hipotézisnek. 

​

  Mahesh Kumar Singh úgy véli, hogy a szöveg valójában az indiai brahmi írásmód változata, és balról jobbra, fentről lefelé kell olvasni. Ez a brahmi-hindi hipotézis néven ismert. Singh azt állította, hogy az első 24 oldalt átírta hindi nyelvre, majd ezt a 24 oldalt lefordította hindiről magyarra. E fordítás szerint a Kódex apokrif evangéliumként kezdődik, majd egy meditatív prológussal kezdődik, majd Jézus csecsemőkorában való történeteibe vezet. Singh fordításának egy része a következőket tartalmazza:
  "he bhagwan log bahoot garib yahan bimar aur bhookhe hai / inko itni sakti aur himmat do taki ye apne karmo ko pura kar sake"
Magyarra fordítva:
  "Istenem! Itt az emberek nagyon szegények, betegek és éheznek, ezért adjunk nekik elegendő energiát és hatalmat, hogy kielégíthessék szükségleteiket."
Singh fordítását azonban többen kritizálták, és a legtöbben átverésnek tartják a fordítását.

  Viorica Enăchiuc, román régésznő is próbálkozott a fordítással és a kódex teljes fordítását publikálta is. Véleménye szerint a szöveget jobbról balra, alulról felfelé kell olvasni, és a daciai vulgáris latin dialektusban írták. Ezt nevezik dáko-román hipotézisnek. Ez a fordítás arra a következtetésre jut, hogy a szöveg a 11. vagy 12. században keletkezett, és a magyarok és besenyők ellen harcoló blaki népé. Néhány fordítása a következőket tartalmazza:
  "Deteti lis vivit neglivlu iti iti itia niteren titius suonares imi urast ucen"
Magyarul:
  "Nagy számban, a kiélezett harcban, félelem nélkül menj, menj hősként. Nagy zajjal törni előre, elsöpörni és legyőzni a magyart!"
Enăchiuc fordítását a következetesség hiánya miatt kétségesnek tartják, nyelvészként és történészként pedig munkásságát elítélik, mert nem „tudományos”.

Magyar kódfejtők eredményei
  Nyíri Attila nevéhez fűződik a sumer-magyar megfejtés elmélete, melyet a kódex két oldalának tanulmányozása révén dolgozott ki. Nyíri egyszerűen fejjel lefelé fordította az oldalakat, azonosított egy sumer ligatúrát, majd a többi jelet hasonlósági alapon latin betűknek feleltette meg. Ugyanazt a jelet olykor több betűhöz, illetve ugyanazt a betűt olykor több jelhez is hozzárendelte. Végül az így kapott betűcsoportokban szereplő betűk sorrendjét még át kellett alakítania, hogy értelmes szavakat kapjon. Az így kapott szöveg eleje (amennyiben értelmesnek tartjuk) vallásos, talán liturgiai jellegű: „Eljött az Istened. Száll az Úr. Ó. Vannak a szent angyalok. Azok. Ó.”
  Nyíri megoldását azonnal kritika alá vette Gyürk Ottó, rámutatva, hogy ilyen engedményekkel akármit ki lehet olvasni a kódból.

   Gyürk Ottó nevéhez fűződik a jelek első szigorúan módszeres és sikeres vizsgálata. Ismétlődő jelsorozatok révén megerősítette, hogy a szöveg jobbról balra, fentről lefelé halad, és az oldalak is jobbról balra követik egymást. Gyürk számjegyeket is azonosított a szövegben. Későbbi megjegyzései azt sugallják, hogy volt számos publikálatlan megfigyelése is, melyeket nagy mennyiségű statisztikai mérésre alapozott.
  A 90-es években a jelek számítógépes kutatását is elvégezték. Locsmándi Miklós megerősítette Gyürk észrevételeit, melyeket továbbiakkal gazdagított. Locsmándi tanulmányozta a jelek ékezeteit (melyek többnyire pontok), de nem talált bennük rendszert. Nem tudta bizonyítani, hogy a kódex nem hamisítvány, azonban, látva a szöveg belső rendszerességét tagadta, hogy az véletlenszerű jelek halmaza lenne és feltételezte, hogy az írás nyelve nem magyar.

  Láng Benedek egy hosszú tanulmányban foglalta össze a kutatás addigi történetét (beleértve saját próbálkozását is), és meghatározta a jövőbeli kutatás lehetséges irányait. Érvekkel támasztotta alá véleményét, miszerint (szemben a magyar tudományos közvéleménnyel) a kódex nem hamisítvány, hanem tudatosan kódolt vagy titkosírt szöveg. Láng szerint az írás vagy kód, vagy gyorsírás, vagy mesterséges nyelv.

  2010-ben Tokai Gábor publikált három rövid cikkből álló sorozatot a kódexről az Élet és Tudomány hasábjain. Tokai az illusztrációk művészettörténeti analógiái alapján próbálta datálni a kódexet, ő végezte az első ilyen jellegű mélyreható vizsgálatot a kódexen. Bár Tokai sem tudta cáfolni, hogy a kódex hamisítvány, Locsmándihoz hasonlóan amellett foglalt állást, hogy a kód belső szabályosságai értelmes szöveget sugallnak. Néhány hónappal később állítása szerint, azonosította a négy evangélista kódját olyan bibliai hivatkozásokban, melyek egy evangélista-névből és valamilyen számból (talán valamilyen bibliai fejezetszámból) tevődnek össze. Gyürk és Locsmándi eredményeire támaszkodva azt is megmutatta, hogy a kódexben szereplő négyjegyű számok közül több is évszám, melyek az éveket feltehetőleg a teremtéstől („Anno mundi”) számítják.

A kód feltörése
  Tokaival egyidőben, de tőle függetlenül Király Levente Zoltán jelentős előrehaladást ért el a kódrendszer szerkezeti elemeinek leírásában. 
Létrehozott egy módszert, amivel a szöveget jó bizonyossággal mondatokra lehet tagolni. Azonosított egy hétoldalas szakaszt, melyet számozott fejezetcímek tagolnak, ráadásul a teljes szakaszt annak tartalomjegyzéke vezeti be. Tokaihoz hasonlóan ő is azonosította a négy evangélista kódját, ráadásul meggyőzően bizonyította, hogy a kódex fejezetekre tagolódik, melyeket rendszerint egy, bibliai hivatkozást is tartalmazó kötött kifejezés vezet be. Király foglalkozott a kódex átfogó szerkezetével is, és megmutatta, hogy a fejezetstruktúra a kódex első negyedében nem jelenik meg – részben azért, mert itt található Krisztus passiójának hosszú, folyamatos elbeszélése.

  Ezeknek az eredményeknek a papírra vetése után Tokai Gábor és Király Levente Zoltán között együttműködés született, és úgy tűnik, a kódex kódját sikerült feltörniük. A két szerző közös publikációja még készül, bár az írott és elektronikus médiában már beszámoltak egyes eredményeikről. Tokai és Király szerint az írás olyan kódrendszer, amely nem tükrözi a szavak belső szerkezetét, a nyelve pedig valószínűleg mesterséges, amint azzal mint lehetőséggel már Láng Benedek is számolt. Állításuk szerint a kódex hivatkozik az i. sz. 1593-as évre, feltehetőleg a megírására utalva. A két szerző szerint a kódex jellege szerint korára jellemző katolikus olvasókönyv vagy breviárium, mely túlnyomórészt újszövetségi (s ezek közül is leginkább evangéliumi) szövegek parafrázisát tartalmazza, de vannak benne Biblián kívüli szövegek is, mint pl. Sét visszatérése a Paradicsom kapujához, illetve Mária-imádságok.

  Tehát úgy tünik, hogy a több, mint 200 éve újra megtalált Rohonci-kódex titka megfejtésre került. Aki kedvet érezne a rejtélyek megoldásához és kódfejtéshez, azok még foglalkozhatnak a Voynich-kézirattal, a Zodiákus-gyilkos leveleivel, vagy a Kryptos-szal. Aki pedig megfejti a Beale-papírokat, körülbelül egy tonna arany és 1900 kilogramm ezüst pontos helyét tudhatja meg belőlük.

  De még számos, akár több évszázados, kód vár feltörésre szerte a világon, újabban pedig mesterséges intelligenciákat is bevetnek a kódok feltörésére, így lehetséges, hogy némely rejtélyes írás megfejtésre kerülhet a közeljövőben.

Forrás:

Wikipedia

http://rechnitzer-kodex.hu/

A Rohonci-kódexet megemlítik az RTL Klub Fókusz 2015. február 21.-i kriptográfiával foglalkozó részében, 6 perc 30 másodpercnél kezdődik a Rohonci-kódex témája:

https://rtl.hu/fokusz/2015/02/21/a-vilag-legnagyobb-titkainak-nyomaba-eredtunk

FIGYELEM!!!

  Ez a történet nem mese, erőszak és kannibalizmus szerepel benne, de nem tartalmaz grafikus részleteket. Olvasása gyengébb idegzetüeknek nem ajánlott.
Kérlek, ne olvasd fel ezt a gyerekeidnek!!!

  Hófehérke története után egy másik ismert Grimm mese, a Jancsi és Juliska (eredetileg: Hansel és Gretel) hátterét boncolgatjuk, ami jóval szomorúbb és sötétebb, mint gondolnánk.
  A szori ebben az esetben is majdnem mindenkinek ismerős, így csak röviden vázolnám. A gyerekeket gonosz mostohájuk magukra hagyja az erdőben. Némi bolyongás után egy gyanús öregasszony a kunyhójába csábítja őket, majd ebédet főzne Jancsiból. A talpraesett csemeték kicselezik a boszorkányt, sőt meg is ölik, majd a banya értékesebb ingóságait magukhoz véve hazamennek.
A mese vége a szokásos "boldogan étek, míg meg nem haltak."
Pedig nem.

  A történetnek sokkal valószínübb befejezése valahogy így festett: "Boldogan éltek volna, ha meg nem halnak.."

Néprajzkutató fívérek
  A Grimm testvérek bizonyára szórakoztatónak találták volna a mai, gyermekbarát Hansel és Gretel történetet. Bár még ez a változat is elég sötét, hiszen a történetben szerepel a gyerekek elhagyása, a kannibalizmus kísérlete,  rabszolgaság és a gyilkosság is. Sajnos a sztori eredete ugyanilyen (ha nem jobban) borzasztó.
  Jacob és Wilhelm Grimm nem mesemondók, hanem tudósok és történészek voltak. Régiójuk szóbeli történetét és folklórját szerették volna megörökíteni, mert attól tartottak, hogy kultúrájukat a napóleoni háborúk idején Franciaország uralja majd. Több mint 200 történetet gyűjtöttek össze és amikor az első könyv megjelent, nem volt benne illusztráció. A szöveg sűrű volt, mint egy szövegkönyv és tele volt tudományos lábjegyzetekkel és hivatkozásokkal.

  Az első kiadás tehát nem gyerekeknek szóló könyv volt. Egy könyv volt, amit azért írtak, hogy megmentsék a régió szóbeli történelmét és népmeséit arra az esetre, ha Franciaország átvenné a hatalmat.
 Az általunk ismert Hansel és Gretel történetének közvetlen forrása Henriette Dorothea Wild, a Grimm testvérek szomszédja, aki sok mesét mesélt el és gyakran idősebb családtagok is segítettek a részletekben. Ezek a történetek be is kerültek a könyv első kiadásába, később Henriette feleségül is ment Wilhelmhez.
  Ahogy teltek az évek és a történeteket sok különböző író írta újra, beleértve a Disney-verziókat is, elveszett a nyom, hogy melyek voltak népmesék és melyek valódi embereken és igaz történeteken alapuló szóbeli történelem.

A mese mögötti rémség
  Hansel és Gretel története az 1314-1322-es nagy éhínség idejére nyúlik vissza, amikor a vulkáni tevékenység Délkelet-Ázsiában és Új-Zélandon egy elhúzódó éghajlatváltozás időszakát indította meg, ezáltal terméskieséshez és hatalmas éhínséghez vezetett szinte az egész világon. Európában a helyzet különösen súlyos volt, mivel az élelmiszerellátás már így is szűkös volt. Egyes becslések szerint a nagy éhínség 400 000 négyzetmérföldnyi Európát, 30 millió embert érintett és bizonyos területeken a lakosság 25 százalékát is megölhette. Ebben a rettenetes helyzetben az idős emberek önként döntöttek úgy, hogy éhen halnak, hogy a fiatalok élhessenek. Mások csecsemőgyilkosságot követtek el, vagy elhagyták gyermekeiket.

  A kannibalizmusra is van bizonyíték. William Rosen "A armadik lovas" című könyvében egy észt krónikára hivatkozik, amely szerint 1315-ben „az anyák megették gyermekeiket”.
  Egy ír krónikás is azt írta, hogy az éhínség olyan súlyos volt, hogy az embereket „annyira elpusztította az éhség, hogy kivonták a halottak holttestét a temetőkből, és kivájták a húst a koponyákból, és megették, a nők pedig az éhségtől megették gyermekeiket ”. A kutatók úgy vélik, hogy ezen borzalmas évek tragédiái szülték Hansel és Gretel történetét.

A valóság morzsái
  Feltünt valakinek, hogy a mesében csak a gyerekeknek van neve, a favágónak pedig nincs?
A vidék legelterjedtebb nevei abban a korszakban a Hansel és a Gretel voltak. Egy névtelen favágó és két gyerek a leggyakoribb nevekel. Gyerekek, akiket bevezettek az erdőbe és elhagytak.
  Tehát Jancsi és Juliska történene a nem két konkrét gyerek története volt, hanem sok gyereké.
A Hanselt és Gretelt megelőző mesék mind közvetlenül az elhagyás és a túlélés témáival foglalkoztak. Szinte mindegyik történet az erdőt a veszély, a varázslat és a halál helyszíneként is felhasználta.

  Az egyik ilyen példa Giambattista Basile olasz mesegyűjtőtől származik, aki számos történetet közölt 17. századi Pentamerone című művében. Nennillo és Nennella című változatában egy kegyetlen mostohaanya arra kényszeríti férjét, hogy két gyermekét az erdőben hagyja. Az apa úgy próbálja meghiúsítani a cselekményt, zabszemeket szór el útközben, de ezeket megeszi egy szamár.
 

E korai mesék közül a legzordabb azonban a román történet, "A kisfiú és a gonosz mostoha" címmel. Ebben a mesében két gyereket elhagynak, ők azonban hamunyomot követve hazatalálnak. Ám amikor hazatérnek, a mostohaanyja megöli a kisfiút és arra kényszeríti a nővért, hogy készítse elő a holttestét a családi étkezéshez. A rémült lány engedelmeskedik, de a fiú szívét egy fába rejti. Az apa tudtán kívül megeszi a fiát, míg a nővére nem hajlandó részt venni az étkezésben. Evés után a lány elveszi a testvér csontjait és ezeket is beleteszi a fába. Másnap előbukkan egy kakukkmadár, aki ezt énekli: „Kakukk! A nővérem főzött meg, apám pedig megevett, de most kakukk vagyok, és biztonságban vagyok a mostohaanyámtól.”
A  mostohaanya egy sótömböt dob fel a madárra, de az csak visszaesik a fejére és azonnal megöli.

  Amikor a Grimm testvérek 1812-ben megírták az eredeti történetet, még nem a mostoha szerepelt benne, hanem a gyerekek saját anyja. 
Ahogy rájöttek, hogy gyerekek(nek) is olvassák a történeteiket, megváltoztatták őket, a hátborzongató részleteket eltávolították és megjelent egy gonosz mostoha. Wilhelm apa lett, Henriette-tel négy közös gyermekük született, így a történetek is "gyerekbarátabbak" lettek. De csak egy kicsit, mert a Jancsi és Juliska egy igazi horror sztori még ilyen "light" verzióban is..

A boszorkány az erdőben megsebzi a szívedet… 
 El sem tudjuk képzelni, hogy milyen kínokat élhettek át az éhínség áldozatai és túlélői.
 Egy pillanatra képzeld el, hogy az erdőben bolyongva keresel valami ennivalót. Valamit. Bármit. Mert napok, hetek és hónapok óta nem volt ennivaló és nemsokára éhen halsz.
 Inkább nézted, ahogy a szüleid meghalnak, mintsem hogy megegyék a kevés ételt. Ha eltemetted őket, tudod, mi történt majd velük. Próbálsz nem gondolni rá. Imádkozol, hogy nem így történik, de tudod, hogy megtörténik.
És tudod, ha nem találsz élelmet, a napjaid meg vannak számlálva.
Ott, az erdőben találsz élelmet. Apró testek, olyan családok által elhagyva, akik inkább elhagyják a gyerekeiket, mintsem elfogyasszák őket a túlélésért. Mint a favágó és a felesége is az erdőben hagyta a gyermekeit..

 Boszorkányok. Így hívták azokat, akik mégis megtették.
Gonosz boszorkányok az erdőben, aki gyerekeket ragadnak fel, hogy megegyék őket. Nehéz elképzelni azt a bűntudatot és szégyent, amit ezek az emberek érezhettek évtizedekkel később, amikor szörnyű történeteket suttogtak arról, hogyan élték túl az éhínséget. Hogyan mondja el gyermekeinek vagy unokáinak, hogy életben vannak, mert őseik kannibalizmushoz folyamodtak?
 A történeteket újra és újra elsuttogták nemzedékről nemzedékre és 500 évvel később egy nő mesélte el a történetet, két férfi pedig lejegyezte.

 A Grimm-mesék világszerte népszerűek, nagyon sok kiadásban, rengeteg nyelve lefordították őket, a történeteket rengetegszer dolgozták és dolgozzák fel máig a filmművészetben, színházban, zenében egyaránt.

 A modern változatok már korhatár nélküliek, de ha belegondolunk és más történeteknek is a mélyére ásunk, akkor kiderül, hogy a legtöbb mese magja egy igazi horror sztori...

Témához kapcsolódó poszt:

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE VALÓDI TÖRTÉNETE

Források:

Hansel and Gretel Was A True Story And A Horrible Tragedy

The History Behind The Fairy Tale Of Hansel & Gretel

Hansel and Gretel(Wikipedia)

The Grim History Behind the Story of Hansel & Gretel

The Dark History Behind Hansel and Gretel

The True Story of Hansel and Gretel

Was A Baker Witch Killed For Her Recipe?

The Truth About Hansel and Gretel

  Időszámításunk szerint 536-ban a világot hosszú tél sújtotta. A „sötétség évének” nevezett középkori esemény alatt a hőmérséklet zuhant, a napot pedig hatalmas köd tompította el, amely 18 hónapon keresztül a nap 24 órájában megakadályozta, hogy sugarai a Földet érjék. Ez az éghajlati kataklizma Európát, a Közel-Keletet, sőt Ázsia egyes részeit is érintette a következő évtizedben. Valójában ez az éghajlati visszaesés alaposan megváltoztathatta a történelem menetét. De mi okozta ezt a globális éghajlati kataklizmát?

Egy globális éghajlati kataklizma a történelmi szövegekben
  Még 2018-ban a Science arról számolt be, hogy Michael McCormick középkori történész kijelentette, hogy az 536 „az egyik legrosszabb időszak kezdete volt, ha nem a legrosszabb év”. Efézusi János 6. századi történész és egyházi vezető Historiae Ecclesiasticae történelmi munkájában, amelynek fordítása „egyháztörténetek”, azt írta, hogy „a nap elsötétült, és sötétsége 18 hónapig tartott”.

  535 és 536 között jelentős éghajlati események sorozata zajlott le, amelyek könnyen leírhatók katasztrofális következményekkel járó globális kataklizmának. „Minden nap körülbelül négy órán keresztül sütött [a Nap], és ez a fény még mindig csak gyenge árnyék volt. Mindenki azt mondta, hogy a Nap soha többé nem nyeri vissza teljes fényét” – részletezte Ephesus.

Az 536-os sötétség és kemény tél
  Nem Efézusi János az egyetlen író, aki megemlíti ezt az éghajlati kataklizmát. Procopius, aki i.sz. 500 és 565 között élt, és egy késő ókori bizánci tudós és történész volt, szintén utal a nap különös viselkedésére i.sz. 536-ban.  Procopius azt hitte, hogy ez egy baljós előjel, amely előrevetíti az elkövetkező eseményeket és kijelentette: „És ebben az évben történt, hogy egy nagyon félelmetes előjel történt. A nap ugyanis ebben az évben halványan bocsátotta ki fényét, akár a hold és olyannak tűnt, mint a nap fogyatkozásában, mert a sugarai nem voltak tiszták."  Egy másik utalás az 536-os éghajlati kataklizmára a 6. századi írótól, mitilénei Zakariástól származik, akinel krónikája a „Sötét Napra” utaló részt tartalmaz i.sz. 535 és 536 között:
  "A nap kezdett elsötétülni nappal, a hold pedig éjszaka, miközben az óceán permetektől zúgott ebben az évben március 24-től a következő év június 24-ig... És mivel a tél kemény volt , olyannyira, hogy a nagy és szokatlan mennyiségű hótól a madarak... nyomorúság támadt... az emberek között... a gonoszság miatt." Mitilénei Zakariás (Krónika, 9.19, 10.1)

  Ez a három kivonat csak egy rész a számos, a világ minden tájáról származó beszámolóknak, amelyeket a kérdéses korszakban írtak. Minden esetben a Napról azt írták, hogy egyre halványodik és elveszíti fényét. Sokan azt is leírták, hogy kékes színű. A hatásokat a Holdnál is megfigyelték. A fény csökkenése a bolygó hőmérsékletének csökkenését eredményezte. Az eső hiánya és a nagyon hosszú tél a terméskieséshez, valamint a madarak és más vadon élő állatok elpusztulásához vezetett, ahogy azt mitiléni Zakariás írja. Az éhínség és a pestisjárványok sok területet sújtottak, és rengeteg ember halt meg.
 Kínában és Japánban is nagyon részletesen rögzítették az eseményt. A vízhiány miatt hatalmas aszályok következtek, és halál következett. Több százezer négyzetkilométer vált terméketlenné. A Beishi krónikák, az északi dinasztiák hivatalos története megemlíti, hogy Xi'an tartományban a lakosság 80%-a meghalt, és a túlélők holttesteket ettek a túlélésért. Az év pedig 536 volt.

  A katasztrofális esemény Koreát, Amerikát, Európát, Afrikát és Ausztráliát is sújtotta. Míg nem minden országról léteznek írásos feljegyzések, a régészeti és geológiai adatok az éghajlati változásokra utalnak. A fák törzsén végzett vizsgálatok például kimutatták, hogy i.sz. 536 volt a leghidegebb az elmúlt 1500 évben.

A sötétség okának kutatása
  Bár az 536-os éghajlati kataklizmára nincs határozott válasz, a történelem legrosszabb évére felállított elmélet szerint egy nagy aszteroida vagy üstökös becsapódása a tengerben lehet az egyik ilyen lehetőség (ha szárazföldet ért volna, bizonyíték lenne kráter). Dallas Abbott geológus ennek a nézetnek az egyik híve, és véleményét olyan bizonyítékokra alapozza, amelyeket grönlandi jégmagok tanulmányozása során talált. Ez azonban nem magyarázza meg a nap gyenge fényét, és ebben az időszakban nem jegyeztek fel cunamit, amely akkor következett volna be, ha egy aszteroida landol az óceánban.

A Vezúv kitörése (Pierre-Jacques Volaire, 1771)

  Egy másik felvetett elmélet egy gigantikus vulkánkitörés, aminek a légkörbe juttatott por okozhatta a fény elhalványulását. Az egyik jelölt az indonéziai Jáva és Szumátra szigetei között található Krakatau. Az 1869-ben írt Pustaka Raja Purwa (jelentése: „Az ősi királyok könyve”) egy ősi vulkánt ír le: "Dühös földrengés volt, teljes sötétség, mennydörgés és világosság… Aztán dühös vihar tört elő zuhogó esővel, és egy halálos vihar elsötétítette az egész világot… Amikor a vizek lecsillapodtak, látni lehetett, hogy Jáva szigete már elpusztult, két részre oszlik, így jött létre Szumátra szigete."
 Bár ez a kézirat az i.sz. 416-ra és nem az i.sz. 535-re vonatkozik, az a tény, hogy a 19. században íródott, magyarázatot adhat az időhivatkozás pontatlanságára.

  Egy dolog egészen különös ebben a globális éghajlati kataklizmában, hogy gyakorlatilag ismeretlen eseményről van szó. 
Noha a történészek régóta tudnak erről az éghajlati kataklizmáról, továbbra is tanácstalanok maradtak az okait illetően. 2018-ban a svájci Alpok gleccseréből származó 72 méter hosszú jégmag elemzése, amely a természetben előforduló és az ember által létrehozott események naplójaként szolgál, arra a következtetésre jutott, hogy 536-ban Izlandon hatalmas vulkánkitörés történt és a hamu szétterjedt az északi féltekén.  Két további kitörés volt 540-ben és 547-ben. Amikor egy vulkán kitör, ként, bizmutot és más anyagokat lövell ki a magasba a légkörbe, ahol aeroszolfátylat képeznek, amely visszaveri a napfényt az űrbe, lehűtve a bolygót.

​  Az Antiquity tanulmány szerint a jégmagban ólomnyomok is láthatók, ami az úgynevezett „ezüstolvasztási fellendülés” bizonyítéka. A Live Science szerint ez az ezüst konjunktúra biztos jele „az éhező, betegségek sújtotta Európa sötétjében fellendülő gazdaságnak és egy új kereskedői osztály megjelenésének, amely készen áll a nemesfémekkel való kereskedésre”. 640-re az emberiség kezdett kilábalni az 536-os éghajlati viszonyok szörnyű hatásaiból.

  A középkori Európának nagyjából 100 év kellet, hogy újra"összeszedje magát" a katasztrófa után.
Vajon mennyi időbe telne a modern kori emberiségnek, egy fél bolygót éríntő kataklizma után visszaálljon a rend...?

Forrás:

Black, J. 11 January. "Year of Darkness: The Climate Cataclysm of 536 You’ve Never Heard Of". Link: https://www.ancient-origins.net/history-important-events/climate-cataclysm-001360

Barras, C. 15 January 2014. “AD 536: The year that winter never ended” in New Scientist . Link: https://www.newscientist.com/article/mg22129520.700-ad-536-the-year-that-winter-never-ended.html

Gibbons, Ann. 15 November 2018. “Why 536 was ‘the worst year to be alive’” in Science. Link: https://www.science.org/content/article/why-536-was-worst-year-be-alive

Greshko, M. 23 August 2019. “Colossal volcano behind ‘mystery? Global cooling finally found” in National Geographic. Link: https://www.nationalgeographic.com/science/article/colossal-volcano-behind-mystery-global-cooling-found

Keys, D. 2000. Catastrophe. Arrow Books Ltd.

Little, B. 3 December 2018. “The Worst Time in History to Be Alive, According to Science” in History. Link: https://www.history.com/news/536-volcanic-eruption-fog-eclipse-worst-year

Newitz, A. 20 January 2014. “What caused a 10-year winter starting in 536?” in GIZMODO. Link: https://gizmodo.com/what-caused-a-10-year-winter-starting-in-536-1505213873

Specktor, B. 20 November 2018. “536 Was a Garbage Year for Mankind (So Give 2018 a Break)” in LiveScience. Link: https://www.livescience.com/64132-worst-year-ever-536.html

  Száz évvel ezelőtt, pontosabban 1921-ben, egy svájci bányász fémérclelőhelyek után kutatott a zambiai Kabwe mészkőbarlangjaiban, amikor rátalált egy 125 000 és 300 000 év közötti őskori koponyára. Ez volt az első olyan Homo sapiens jellemzőkkel rendelkező kövület, amelyet Afrikában fedeztek fel. 
Volt azonban ennél nagyobb meglepetés is. Az őskori koponyának egy kis, kör alakú lyuk volt az oldalán, amit a törvényszéki tudósok szerint csak egy rendkívül nagy sebességű lövedék okozhatott, például egy lőfegyver által kilott lövedék. A felfedezés sok vad és kevésbbé vad spekulációhoz vezetett, de valójában azóta sem kerültünk közelebb a rejtély megoldásához.

A Kabwe-koponya esete 
  A Kabwében (más néven Broken Hill) talált koponya nagy érdeklődést keltett, amikor először felfedezték. A Smithsonian Intézet szerint kezdetben azt hitték, hogy a kabwei őskori koponya az első példa a Homo rhodesiensis nevú új emberfajra. 
  Ezt követően a Homo heidelbergensis osztályhoz sorolták be, bár az újabb kutatások kimutatták, hogy számos jellemző hasonlóságot mutat a Homo erectus-szal, a Homo neanderthalensis-szel és a modern Homo sapiens-szel. Akárkié is volt a koponya, úgy tűnik, hogy a különböző hominid fajok kereszteződésének a terméke lehetett.

  De a jellemzők egyedi kombinációja nem volt minden, ami egyedülálló volt a Kabwe koponyában. Azt is megállapították, hogy a koponya bal oldalán egy kicsi, tökéletesen kerek lyuk van, a lyukkal szemközti oldalon pedig telsesen összetört a parietális lemez. Ez arra utal, hogy a bal oldalon behatoló lövedék olyan erővel haladt át a koponyán, hogy a jobb oldalt teljesen összetörte. Furcsa módon ezek a rendkívül szokatlan tulajdonságok hiányoznak a Kabwe-koponya leírásából a Smithsonian Intézet oldalán, valamint a Londoni Természettudományi Múzeumban, bár fotóik egyértelműen ábrázolják a koponyán lévő lyukat. 

Mi okozhatta a lyukat a Kabwe koponyán? 
  Bár természetes az a feltételezés, hogy a lyukat nagysebességű lándzsa, vagy gerely okozhatta, a vizsgálatok bebizonyították, hogy ez nem lehetséges.  Amikor egy koponyát eltalál egy viszonylag kis sebességű lövedék (például nyílvessző vagy lándzsa), az úgynevezett sugárirányú repedéseket vagy csíkozásokat okoz; vagyis a becsapódás helyéről kifelé futó apró hajszáltöréseket.

"Mivel a neandervölgyi koponyán nem voltak sugárirányú törések, egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy a lövedéknek sokkal-sokkal nagyobb sebességgel kellett rendelkeznie, mint egy nyílé vagy lándzsáé."– írta a The Shields Gazette.

  David Hatcher Childress "Az istenek technológiája: Az ősök hihetetlen tudománya" című könyve szerint egy német törvényszéki szakértő még radikálisabb következtetésre jutott: „a rhodesiai férfi koponyájának koponyasérülését nem okozhatta más, csak egy golyó. .” 
A rejtélyes koponyát Rene Noorbergen kutató is megvizsgálta és "Az elveszett fajok titkai" c. könyvében egyetértett azzal, hogy „ugyanez a jellemző a nagy teljesítményű puska lövése által okozott fejsérülések áldozatainál”.

  Ha a fent leírt elmélet(ek)igaz lenne, az azt jelentené, hogy:
a) a koponya nem olyan régi, mint azt állítják,
b) az ősi koponyát a modern időkben érte a lövés,
c) az ősi koponya "tulajdonosát" az ókorban lőtte le egy technológiailag fejlett civilizáció.
Az első és a második lehetőséget kizárja, hogy a koponyát 18,2 méterrel a felszín alatt találták meg, ami azt bizonyítja, hogy legalább több ezer éves. Nem volt elég közel a talajszinthez ahhoz, hogy az elmúlt évtizedekben véletlenül vagy szándékosan lelőtték és eltemették volna.
Ez csak a harmadik lehetőséget hagyja számunkra, ami azért valljuk be elég elgondolkodtató...

Egy halvány nyom?
  David Hatcher Childress a fentebb említett könyvében írt egy Oroszországi leletről, amit sokan az őskori lőfegyveres vadászat bizonyítékának tekintenek.
Több ezer kilóméterre Kabwe-tól, a Léna folyó mentén egy másik ősi koponyát fedeztek fel, ugyanilyen tiszta, kerek lyukkal.
A koponya egy auroch-hoz, egy kihalt őstulok fajhoz tartozott és a Kabwe-koponyához hasonlóan az auroch-koponya bemeneti nyílása is teljesen szabályos,  hiányoznak a lándzsa vagy nyílhegy által okozott sugárirányú repedések. A koponya jelenleg a moszkvai Őslénytani Múzeumban található.

Egy megjegyzés:
Mivel a koponya korát eddig még nem sikerült kiderítenem és az utolsó őstulok 1627-ben pusztult el, jóval a lófegyvetek feltalálása után, így ezt személy szerint nem tekinteném bizonyítéknak. Amennyiben rendelkezel erről bármilyen információval, Kedves Olvasó, kérlek jelezd kommentben, köszönöm!)

Alternatív magyarázatok a Kabwe koponyához 
  Számos hipotézis és spekuláció látott napvilágot a kabwe-koponyáról, miszerint „valaki a jövőből lőfegyverrel visszautazott a múltba és valamiféle időn átívelő vadászexpedícióba kezdett”. Ennél mondjuk valamivel hihetőbb feltevés, hogy a lyukat egy kicsi, meteoritból származó repesz vagy valami hasonló okozta.
  Az ellentábor nem igazán szólalt fel a témában, csak egy ötlet merült fel a lőtt seb cáfolatára, mégpedig, hogy valamilyen betegség okozta csontelváltozás miatt alkult ki a szabályos lyuk a koponyán.
Az alternatív régészeti körökben a legnépszerűbb álláspont az, hogy az ókori ember technológiailag igen magas fokra fejlődhetett, mielőtt gyakorlatilag minden nyoma elveszett volna.

  Vajon ez a korábbi civilizáció teljesen véletlenül pont olyan fegyvereket talált fel, amelyek kis lövedékeket lőnek ki nagy sebességgel és amilyeneket jelenleg mi is használunk? Sajnos jelenleg egyik hipotézist sem támasztja alá megfelelő bizonyíték vagy logika.

  Hacsak nem fedeznek fel több őskori koponyát vagy kövületet, ugyanilyen típusú sérülésekkel, (esetleg más, meggyőzőbb tárgyi bizonyítékot) valószínűleg soha nem tudjuk meg a valódi választ a Kabwe-koponya rejtélyére.

Felső kép:
A Kabwe koponya a rejtélyes lyukkal./Smithsonian Institution/

A poszt April Holloway cikke alapján (eredetiben ITT olvasható), a Wikipedia, és a fent említett múzeumok, valamint David Hatcher Childress "Az istenek technológiája: Az ősök hihetetlen tudománya" című könyve alapján készült.