Kína Shaanxi tartományának egy elszigetelt, lapos síkságán, Xi'an ősi fővárosa közelében, több tucat látványos piramisdomb található, amelyek Kínán kívül kevéssé ismertek. Ezeknek a lenyűgöző sírokhoz kapcsolódoan midig előkerül egy hatalmas, 300 méter magas fehér, ékköves sapkás piramis legendája. Míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a Xi'an Fehér Piramis légi megfigyelései megfelelnek a Maoling piramisnak, azaz Han Wu császár sírjának, mások azt állítják, hogy a legendás piramist (ami megdöbbentő méreteivel jócskán felülmúlja a gízai nagy piramist) még nem találták meg.

Xi'an fehér piramisának első észlelése – Fred Meyer Schroder, 1912

A hatalmas fehér piramis megfigyelései Kínában több mint egy évszázadra nyúlnak vissza Fred Meyer Schroder amerikai utazási iroda és kereskedő naplójába, aki 1912-ben egy buddhista szerzetes vezetővel sétált a távolban Shaanxi tartományban. Schroder arról számolt be, hogy látott egy óriási piramist a körülötte lévő kisebb piramisokkal együtt. "Még ijesztőbb volt, mintha a vadonban találtuk volna" - írta. "De ezek [piramisok] bizonyos mértékig ki voltak téve a világ szemének, de még mindig teljesen ismeretlenek a nyugati világban."
Schroder becslése szerint a fő piramis legalább 300 méter magas, oldala pedig 500 méter. Az ilyen méretek tízszer nagyobb térfogatot adnának a szerkezetnek, mint az egyiptomi Nagy Piramisé, amely 140 méter magas. Schroder mongol kalauza, Bogdo közölte vele, hogy a piramisok legalább 3000 évesek, és a róluk szóló információkat az ősi kolostori dokumentumok rögzítik, és jól ismertek a helyi legendákban.

Xi'an fehér piramisának második megfigyelése – James Gaussman, 1945

A Xi'ani Fehér Piramis második és leghíresebb megfigyelése az Egyesült Államok Hadseregének James Gaussman nevű pilótájától származott, aki 1945 tavaszán Kínából az indiai Assamba repült, amikor állítólag egy hatalmas fehér piramist látott Xi'an-tól délnyugatra. Később ezt írta:
"Egy hegy körül repültem, majd egy völgybe értünk. Közvetlenül alattunk volt egy óriási fehér piramis. Úgy nézett ki, mintha egy tüdérmeséből került volna elő. A piramis csillogó fehér színű volt. Lehetett fém, vagy valamilyen más kő. Minden oldalról fehér volt. A legérdekesebb a záróköve volt: egy nagy darab értékes drágakőszerű anyag. Mélyen megérintett a dolog kolosszális mérete."

Xi'an fehér piramisának harmadik megfigyelése – Maurice Sheahan ezredes, 1947

Mindössze két évvel azután, hogy Gaussman egy fehér, drágaköves piramist észlelt, Maurice Sheahan ezredes, a Trans World Airlines távol-keleti igazgatója egy völgy felett repült Kínában, a Qin Ling-hegység közelében, körülbelül 64 kilométerre délnyugatra Xi'an Shaanxi tartományban, amikor meglátott egy óriási piramist az alatta elterülő tájon.
Sheahan találkozásáról a The New York Times március 28-i száma számolt be, „Egy amerikaipilóta hatalmas kínai piramisról számol be elszigetelt hegyekben, Siantól [Xi'an] délnyugatra. A cikkben Sheehan azt mondta, hogy a piramis körülbelül 1000 láb magas és 1500 láb széles volt, és úgy tűnt, hogy "az egyiptomiak eltörpülnek mellette". Két nappal a jelentés után a The New York Times közzétett egy fotót a feltételezett piramisról, amelyet később Gaussmannak tulajdonítottak. Eközben a kínai régészek tagadták, hogy létezne ilyen piramis.

A fénykép némileg kiábrándító volt – nem volt tiszta fehér, nem volt ékszersapkás és nem látszott 1000 láb magasnak sem, ami azt a kérdést veti fel, hogy a fotót valóban Gaussmann készítette, vagy csak az újság által hozzáadott töltelék volt. A fényképet később a jól ismert Maoling temetkezési halomként azonosították, Wu Han császár (i.e. 156–87) sírjaként, amely Xingpingben, Shaanxi tartományban, Kínában található, körülbelül 40 km-re északnyugatra a Xi'an városától.

A Maoling mauzóleum

A Maoling a nyugati Han-dinasztia legnagyobb piramisa (vagy inkább trapéz alakú sírdombja), amelyet birodalmi mauzóleumként építettek több mint 2000 évvel ezelőtt, de még mindig lényegesen kisebb, mint a Xi'an Fehér piramisának bejelentett mérete. A döngölt földből és agyagból épült domborulat körülbelül 220 x 220 méter téglalap alakú alappal és 50 méter magas.

A sír építése Wu császár uralkodásának második évében (i. e. 139) kezdődött és körülbelül 53 évvel később, halálakor fejeződött be. A sírt értékes sírtárgyakkal töltötték meg, amelyek közül sok ma egy közeli múzeumban látható. Maoling körül több kisebb sírhalom is található, amelyekbe Wu császár kedvenc ágyasát, Li úrhölgyet, továbbá a katonai stratégát, Hao Qubing-et és a császari udvar többi tagját temették.

Valóban létezik Xian fehér piramisa?

Több elentmondás is van a fehér piramis esetében. Egyrészt a leírások nem egyeznek, ezenkívül Maoling Hsziantól északnyugatra fekszik, míg Gaussman és Sheahan délnyugatra helyezte el a piramist. Másrészt Sheahan úgy írta le a Fehér Piramist, mint „tökéletes piramis alakú”, ami ellentétben áll a Maoling mauzóleum lapos formájával.
Lehetséges, hogy a New York Times egyszerűen Maoling fotóját használta stockfotóként egy kínai piramis ábrázolására, nyitva hagyva annak lehetőségét, hogy egy igazi fehér piramis még mindig felfedezésre vár? Vagy Schroder, Gaussman és Sheahan tévedett leírásaikban és méretbecsléseikben és valóban Maolingot észlelték?

Egyesek úgy vélik, hogy a Fehér piramis a Qin Ling-hegységben található, azonban nehezen észrevehető a magasba tornyosuló hegyek és mély szurdokok között. Számos kutató és felfedező kutatta-kereste a Xi'an Fehér Piramist, de a mai napig egyikük sem járt sikerrel.

A poszt April Holloway Ancient Origins oldalon publikált cikke alapján készült.

A felső kép csak illusztráció.

Bár a szárazföldön élő fajok nagy részét ismerjük, mégis van számos olyan terület a Földön, amelynek élőlényiről keveset tudunk. Vannak még helyek, ahova az emberi "civilizáció" nem tette be a lábát, gondoljunk csak Szibéria hatalmas területére, vagy a kietlen, száraz sivatagokra. Az emberek által gyéren lakott területeken lehetnek még bőven felfedezésre váró lények.  Hogy mennyire rejtélyesek, vagy különösek, esetleg veszélyesek, azt egyenlőre csak a helyi hitvilág, legendák és elbeszélések alapján tudjuk besorolni.

A Góbi-sivatag titka

A mongol halálféreg talán a kevésbbé ismertebb rejtélyes lények közé tartozik Nyugaton. A legendák szerint a Góbi-sivatag forró homokdűnéi alatt él egy olyan lény, amitől annyira félnek a mongol emberek, hogy még a nevét is félnek kimondani. Lehet, hogy sokaknak a Tremors szörnyei, vagy a Düne óriás homokférgei jutnak eszébe, azonban ezeknél jóval kisebb, viszont nem kevésbbé halálos állatról számolnak be a legendák.

A mongolok „Allghoi khorkhoi”-nak (Олгой хорхой) nevezik, ami „bélférget” jelent, mert ez a kövér, vörös, halálos kígyószerű szörny úgy néz ki, mint egy tehén belsősége. Ez a féregóriás akár 120cm hosszúságúra is megnőhet és azonnal képes megölni az embereket. Hogy miként és hogyan csinálja, arról nem egységesek az elbeszélések. A sivatagi nomádok úgy vélik, hogy az óriásféreg savas anyaggal fedi be áldozatát, amely mindent korrodált sárga színűvé varázsol. A legenda szerint, amikor lény támadni kezd, fél testét kiemeli a homokból és elkezdi felfújni, amíg fel nem "robban", beterítve  mérgével szerencsétlen áldozatát. A méreg annyira erős, hogy a zsákmány azonnal meghal, mások szerint hatalmas elektromos töltést bocsát ki. Bárhogyan is öl, nagyon gyorsan és távolról is meg tudja tenni.​

A halálféreg kutatása

Számos ország kutatói, kalandorai, utazói és zoológusai utaztak már el a déli Góbi-sivatagba, hogy tanulmányozzák a halálférget, de senki sem látta őket. A halálos féreg történetét generációk óta mesélik Mongóliában.

A lény először Roy Chapman Andrews 1926-ban megjelent On the Trail of Ancient Man című könyve nyomán került a nyugati figyelem középpontjába. Az amerikai paleontológus mongol tisztviselők összejövetelén hallott másodkézből származó történeteket és így írt a szörnyről: „A jelenlévők közül senki sem látta a lényt, de mindannyian szilárdan hittek a létezésében, és aprólékosan leírták a külsejét."

Ivan Mackerle cseh zoológus a halálférgek kutatásának egyik vezető kutatója. Egy diáktól hallott egy halálos féregről és 1990-ben Dél-Mongóliába utazott, hogy többet tanuljon. A helyiek féltek beszélni a halálos féregről és az, hogy a kormány is betiltotta a féreg kutatását (vagy bármilyen említését), még nehezebbé tette számukra a Góbi sivatagban rejtőző titkok megfejtését. A tilalmat azonban feloldották, így folytathatta útját. „Titok Mongóliában” című könyvében  a halálos férget „kolbász alakú, fél méter hosszú, tehén vastagbeléhez hasonló" lényként írta le. "Pikkelyes bőre és rövid farka van, amely úgy néz ki, mintha levágták volna. Nehéz megmondani, melyik a farok és melyik a fej". Ezt ő maga soha nem erősítette meg, de valóságosnak írta le a lényt.

Dr. Karl Shuker brit zoológus, „Az ember elől rejtett vadállatok” című könyv szerzője a legendás halálos férget a „világ egyik leghíresebb állataként” írta le, ami a déli Góbi homokja alatt rejtőzik. Élete nagy részét a dűnékben tölti, de a homokon fekvés mindenkit megijeszt.” Noha gyíkokként mozognak a föld alatt, gyakran júniusban és júliusban jelennek meg. Egyes tudósok megfigyelték, hogy ennek az lehet az oka, hogy a felület nedves és nedves. Shuker soha nem látott vagy igazolt halálférget, de feltételezte, hogy ez egy gyík lehet, amely forró éghajlaton él.

Andrei Simukov, egy szovjet tudós, aki az 1930-as években Mongóliában dolgozott, érdekes tényt hagyott hátra útinaplójában. Azt mondta: „A férgek gyakori állatok a Saxaulban és a Suuj Gobiban. Az emberek sokat beszélnek róla, és nagyon félnek. Ez az állat általában akkor jön a felszínre, amikor esik az eső, vagy ha a talaj nedves. Evéskor egész testét a préda köré csavarja, fulladás után pedig egészben lenyeli a zsákmányt. Azt mondják, hogy ez az állat csak a mongol Góbi-sivatagban található. Úgy gondolják, hogy ha találkozik ezzel a féreggel a sivatagban, nem éli túl. A féreg körkörösen, akkora területen, mint a saját mérete, szétterítette mérgét és hamarosan a körülötte lévő állatok és emberek egy pillanatra elvesztik az eszméletüket és meghalnak. A féreg szaporodási ideje alatt kerül a felszínre, és nagyon veszélyes, ha ez idő alatt bárkitalálkozik vele. Normális esetben világos színű,de ha dühös, kipirosodik és milliónyi méregcseppet bocsát ki a szájból. A méreg olyan, mint a ciánsav."

Ivan Efremov szovjet tudós is írt egy cikket a halálféregről, valamint az expedícióján részt vevő két kutatótárs haláláról:
„… Furcsa, olyan, mint egy kolbász” – suttogta a fülembe a sofőr. Nem volt se lába, se szája, se szeme, egy méter hosszú volt, és úgy nézett ki, mint egy kolbász. A feje és a farka megkülönböztethetetlen volt. Két kövér kígyószerű lény volt, akik összegömbölyödtek a homokban. Amikor Grisánk kiugrott a fülkéből, kezelőnk azt kiáltotta: „Ne lőj, kapd el élve” és utána futott. Abban a pillanatban a mellettem álló mongol öregember megfogta a kezem, ijedt tekintettel nézett rám és könyörgött: "Hagyd, halál lesz, hívd vissza őket." Ezért kiáltottam Grishának és Misának: „Gyertek vissza!”, de ők továbbra is az állathoz futottak, nem hallva kiáltásomat. Hirtelen két féreg gyűrűt formált, amely azonnal sötétkék lett. Misa zuhant először némán a homokra és teljesen mozdulatlanná vált. Egy idő után Grisa ugyanoda esett. Fogtam a pisztolyomat és utánuk futottam, de a két féreg már elment. Sajnos munkatársaink már meghaltak a méreganyagok miatt."

Eddig még senkinek nem sikerült képet vagy videót készíteni az Allghoi khorkhoi-ról, semmilyen maradványt, vagy tetemet sem sikerült találni, így a mongól haláféreg egyenlőre a legendák szörnye marad (egyébként sem szívesen találkoznánk vele). Azonban a Góbi-sivatag kb. 1,2 millió négyzetkilóméter területű és nagyrészt felfedezetlen terület, így a rettegett féreg akár még valóban létezhet is a sivatag homokja alatt rejtőzve.

Korábbi poszt hasonló témakörben:

Izland hivatalos víziszörnye

Édesvízi titokzatos lényeket és szörnyeket minden kontinens folklórjában találunk, de kevés olyan van, amely létezését hivatalosan is elismerték. Egészen 2014-ig. Ekkor ugyanis az izlandi Fljotsdalsherao önkormányzati tanács által végzett kormányzati vizsgálat megállapította, hogy a Lagarfljotsormur nevű legendás tengeri kígyó, amely a pletykák szerint a Lagarfljot-tóban él, valóban létezik. De kezdjük az elején.

Lagarfljotsormur, az Óriás Féregszörny

A történet sok évszázaddal korábbra nyúlik vissza, egészen az 1300-as évekig. Az elbeszélések és faljegyzések szerint a Lagarfljótsormur állítólag Lagarfljótban él, amely egy édesvizű, gleccser táplálta tó Egilsstaðir keleti részén, Izlandon. A Lagarfljótsormurt általában 90 méter hosszúnak írják le, sok domborulattal és arról is beszámoltak, hogy a vízen kívül feltekeredve pihen, vagy látták a fák közé siklani.

A féreg legendáját először az Izlandi Évkönyv 1345-ös bejegyzése említi (konkrétan a Skálholts Annáll), bár a szöveg csak „csodálatos dologként” említi a megfigyelést és nem kifejezetten féregként. A Lagarfljóton látott "dolog" szigeteknek, vagy vízből kiemelkedő púpoknak tűnt és több száz ölnyire voltak egymástól, de senki sem látta, hogy feje vagy farka lenne. A lényt a későbbiekben is bizonyos gyakorisággal dokumentálták az évkönyvek.
A tóban lévő kígyót 16. századi világtérképek, 17. századi krónika és a 17. századi krónikából egy barokk költemény említi. A Guðbrandur Þorláksson püspöknek tulajdonított Izland térkép, amelyet Abraham Ortelius térképész vésett 1585-ben, egy másik tanúsítvány a lény létezésére.

A térképen Lagarfljót mellett van egy felirat (In hoc lacu est anguis insolitre magnitudinis, noxius inrolis, apparet cum memorabiles ingruunt mutationes.), amely szerint "Ebben a tóban egy szokatlan méretű kígyó egy ártalmas lény, amely akkor jelenik meg, amikor valamilyen emlékezetes esemény közeleg.”

Egy 1595-ös Mercator-térképen egy rövidebb felirat található, amely csak egy nagy méretű kígyóra utal.
Oddur Einarsson püspök Qualiscunque descriptio Islandiae (kb.1589) című könyvében szintén szerepel egy Lagarfljót szörnyeteg.

A Lagarfljót tóban lakó feltételezett folyami kígyó leírása megtalálható a De mirabilibus Islandiae-ben is(VI. fejezet), amelyet Gísli Oddsson skálholti püspök írt. A kígyót a norvég nyelvben strandvorm-ként emlegették. Megoszlottak a vélemények arról, hogy hány púpja volt, változóan egy, kettő vagy három. A lény észelése mindenképpen valamilyen közelgő természeti csapást jelzett előre. Például, amikor kiöntött a folyó és megremegett a föld és a házak, azért is szegény Lagarfljotsormur-t hibáztatták.

Jón Árnason 1862-ben megjelent népmeséje, amelyet egy Múlasýsla-i iskoláslánytól gyűjtött 1845-ben, a lagarfljóti nagy kígyó történetét meséli el, amely eredetileg kis „kígyóféregnek”, vagy „kígyónak” indult (izlandiul: lyngormur), mielőtt hatalmas méretűre nőtt volna. De létezik olyan változat is, amiben azt írják le, hogy ez valójában egyfajta csiga (izlandiul: brekkusnegill), vagy inkább a fekete meztelen csiga, az Arion ater lehetett. Lássuk azonban a mesét, vagyis egy részét:

"A lánynak az anyja adott egy aranygyűrűt, és azt az utasítást kapta, hogy a legjobb módja annak, hogy az aranyból hasznot húzzon, ha egy bogárféreg (csiga) alá helyezi. Így is tett, és néhány napra a vászonláda tetejébe tette, de aztán megállapította, hogy a kis sárkány olyan nagyra nőtt, hogy feltörte a ládát. Ijedten dobta be az aranyat és az aranyat is a tóba, ahol tovább nőtt a búzaféreg, és rettegésben tartotta a vidéket, mérget köpve, embereket és állatokat ölve. Két finn, akiket a szörnyeteg elpusztítására és az arany visszaszerzésére hívtak, azt mondta, hogy sikerült a tó fenekéhez kötniük a fejét és a farkát, de lehetetlen volt megölni, mert egy még nagyobb sárkány volt alatta."

A lény százazföldön történő megjelenését  zord évszak, vagy a terméskiesés előjeleként tekintették.

1963-ban az Izlandi Nemzeti Erdészeti Szolgálat vezetője, Sigurður Blöndal arról számolt be, hogy látta az óriási férget, 1998-ban pedig a Hallormsstaðir Iskola egyik tanára és diákjai azt állították, hogy tanúi voltak a legendás lénynek.
2012 februárjában az izlandi nemzeti műsorszolgáltató, a RÚV tette közzé azt a házi videót, amelyen a Lagarfljótsormur látható, de a szkeptikusok azt állították, hogy a videó egyszerűen egy élettelen tárgyat ábrázol, amelyet a gyors áramlat mozgat. A Fljótsdalshérað önkormányzati tanács 13 fős „igazságbizottságot” hozott létre annak megállapítására, hogy a Hjörtur E. Kjerúlf által forgatott videó hiteles-e.
A vizsgálóbizottság 2014 augusztusában fejezte be a nyomozást és megállapította, hogy a videó hiteles és további vizsgálatot és kutatást javasol a Lagarfljótsormur kapcsán. És bár a tagok megosztottak a videóval kapcsolatban, de nem látnak okot kétségbe vonni a lény létezését. Egyes rossz nyelvek szerint a bizottságot némileg a 2012-es videó okozta turizmus kitörése is „motiválhatta”. Alább az ominózus videófelvétel, mindenki döntsön saját bellátása szerint:

Hasonló témájú poszt:

A sivatagi halálféreg

Folytassuk hát a történetet Kumari Kandam további, a Távol-Keletről és Európából származó leírásaival.

Kumari Kandam a puránákban és az ókori tamil irodalomban

Az Aintiram, Silappadhikaram, Manimekhalai és SaivamPaayanam, valamint a szanszkrit nyelvű Bhagavatha Purana irodalmi művekben információk találhatók a tamil bölcs Mayan-ról, aki az Aintiram Tamil Sangam irodalmi alkotások egyikét írta, továbbá a Tamil Sangam tagja volt és Kumari Kandamban élt.
Ez a bölcs más tamil nyelvű műveket is írt: Pranava Vedham (amelyet Vyasa a Bhagavatha Purana négy Véda elődjének nevez), MayaMatham (Könyv az építészetről, szobrokról és Vasthuról) és a SuriyaNool (Könyv a csillagászatról és asztrológiáról), továbbá egy tamil nyelvtani könyv szerzője is.

Tehát az Aintiram szerint Kumari Kandam egy hatalmas területtel rendelkező vidék volt, és az egyik Kumari Kandam folyó, a PalThuli folyó (PalThuli - annyi cseppet jelent),  PeruMalaiból származik (nagy hegyet – ​​MeruMalai – Meru-hegyet jelent). Azt is elmondja, hogy Kumari Kandamban 49 föld volt, amelyeket 49 országnak neveztek.
A SaivamPaayanam tamil irodalmi mű Kumari Kandamról és területeiről ad tájékoztatást. Megemlíti a PeruMalai (MeruMalai), vagyis Meru-hegy létezését is Kumari Kandamban.

Kumari Kandam-ra való hivatkozások egyéb irodalmi művekben:

• -A Manimekhalai tamil irodalmi mű több szökőárról tesz említést Poompuhar ősi városában, amit végül elnyelt a tenger. Ezt az eseményt alátámasztják a modern Poompuhar partjainál elsüllyedt romok régészeti leletei.

• 

• -A tamil költői irodalom tamil vidu thoothu Kumari Kandam topográfiáját írja le. Azt is mondják, hogy a Pahruli folyót Nediyon pandiyai király ásta ki a hegy völgyének öntözésére. A harmadik Sangam irodalmi mű, a Purananooru,  Kumari Kandamról és a Pahruli folyóról beszél, amely ott volt Kumari Kandamban.
• -A Sangam Kaliththokai című irodalmi műben az elsüllyedt országról írnak, amelyet a Pandiyan királyok uraltak.
• -A Nannool című, tamil nyelvtani mű és a SiruKakkaip Paadiniyaar az elsüllyedt Kumari Kandam országról beszél.
• -Vannak utalások a Kantapuranamban található Kumari Kandamra, amely a régi idők kilenc kontinensének egyikeként említi, vagy India kilenc részének egyikeként és az egyetlen olyan régióként, ahol nem laktak barbárok.
• -A kautalyai Ramayana és Arthasastra megerősíti a kavatapuram (Kapatapuram) nevű város létezését, Pandiyan király fővárosát a második Sangam időszakában, és azt a helyet, ahol a második Sangam történt.

• 

• -A Matsya Purana szerint Manu Dravidadesa (dél-indiai ország) királya volt Kumari Kandamban. Vannak utalások Kumari Kandamra, amely jelen van a Garuda Puranamban. Ezenkívül a Sangam-irodalomban elszórtan találhatók hivatkozások, mint például a Kalittokai 104, arra vonatkozóan, hogy a tenger hogyan vette el a pandiyan királyok földjét, ami után új földeket hódítottak meg, hogy pótolják azokat, amelyeket elveszítettek.

Kumari Kandam (Lemuria) hivatkozásai a kínai és görög irodalomban

Az ókori kínai krónikák egy része utal a Pahruli folyóra, a Peru folyóra és a Meru-hegyre (49 csúcs), ahonnan a Kumari folyó, a Peru és a Pahruli folyó származott (tamil irodalom szerint). Azt mondják, hogy a Pandiyan király kínai munkásokat alkalmazott és amikor leszálltak a bányákba, úgy tűntek, mint kis hangyák hatalmas serege. Ezért nevezték őket "pon thondi erumbukal"-nak (aranybányász hangyáknak). Ezt az ókori kínai krónikák is megerősítik.

Van egy régi közmondás is a tamil kultúrában: hogy "Meruvaich cherntha kaagamum ponnaam", ami azt jelenti, hogy a Meru-hegyen még a varjú is aranyból van.

Az ókori kínai krónikák egy része utal a Pahruli folyóra, a Peru folyóra és a Meru-hegyre (49 csúcs), ahonnan a Kumari folyó, a Peru és a Pahruli folyó származott (tamil irodalom szerint). Azt mondják, hogy a Pandiyan király kínai munkásokat alkalmazott és amikor leszálltak a bányákba, úgy tűntek, mint kis hangyák hatalmas serege. Ezért nevezték őket "pon thondi erumbukal"-nak (aranybányász hangyáknak). Ezt az ókori kínai krónikák is megerősítik.
Van egy régi közmondás is a tamil kultúrában: hogy "Meruvaich cherntha kaagamum ponnaam", ami azt jelenti, hogy a Meru-hegyen még a varjú is aranyból van.

Megaszthenész (kb. i. e. 350 – 290), görög néprajzkutató és a hellenisztikus korszak felfedezője írta az Indika című művet, amely az indiai utazásait mutatja be. Ebben a művében elmondja, hogy Taprobane-t (Srí Lanka régi neve) egy folyó választotta el a szárazföldtől (Indiai-félszigettől), ami azt jelenti, hogy Srí Lankát egy kis szárazföld köthette össze az Indiai-félszigettel és a Thamirabarani folyó (Porunai-folyó) osztotta ketté a területet.
A Tamil Naduban folyó jelenlegi Thamirabarani folyó a tengerbe ömlik, azonban lehtséges, hogy Megaszthenész idejében a Thamirabarani folyó elérthete Srí Lankát az Indiai-félsziget és Srí Lanka között a mára elsüllyedt szárazföldön keresztül.

Kumari Kandam létezését alátámasztó régészeti adatok

-A National Institute of Marine Archeology (Goa) által végzett tengerrégészeti kutatások Poompugar (Tamil Nadu) tengeri régészeti leleteiből kiderül, hogy Poompugar (Tamil Nadu) városának nagy részét elmosta a progresszív erózió és egy szökőár Kr.e. 300 körül.
A Kr.e. 4. századból származó ókori kerámiákat tengeri régészek fedezték fel a tengerparton a várostól keletre. Ennek a szökőárnak az ideje egybeesik az Indiai-félsziget és Srí Lanka között a Megasthenes beszámolói szerint állítólagos szárazföld elmerülésének idejével (megaszthenes indiai látogatása után).
-A geológiai felmérésből kiderül, hogy a tenger maximális legtöbb helyén, ahol állítólag Kumari Kandam létezett,  200 méter. Más helyeken a tenger legnagyobb mélysége 2000 méter. Mivel ezeken a területeken alacsony a tengermélység, több lehetőség kínálkozik egy mára már elsüllyedt föld létezésére, ahol korábban emberek éltek.

Az Indiai Nemzeti Oceanográfiai Intézet kutatói szerint a tenger szintje 100 méterrel alacsonyabb volt körülbelül 14 500 évvel ezelőtt és 60 méterrel körülbelül 10 000 évvel ezelőtt. Ezért lehetséges, hogy valaha egy szárazföldi híd kötötte össze Srí Lanka szigetét Indiával. Ahogy a globális felmelegedés üteme 12 000 és 10 000 évvel ezelőtt nőtt, az emelkedő tengerszint időszakos áradásokat eredményezett. Ez elárasztotta azokat a történelem előtti településeket, amelyek India és Srí Lanka alacsonyan fekvő tengerparti területein helyezkedtek el. Ezeknek a katasztrofális eseményeknek a történeteit szóban továbbadhatták egyik generációról a másikra és végül Kumari Kandam történeteként írták le.
-Az ausztrál törzsek, afrikai törzsek, andamán és nikobár törzsek és Lakshadweep törzsek által beszélt nyelvek megegyeznek a tamil nyelvvel. Az Afrikában és Madagaszkáron előforduló növények, fák és állatok típusai azonosak Indiában élőkkel. Tehát nagy a valószínüsége annak, hogy létezett egy Indiát, Ausztráliá és Madagaszkárt összekötő, óriási kiterjedésű szárazföld.

A Kumari Kandam létezésének alátámasztására használt egy további bizonyítéka az Ádám-híd (más néven Rama hídja), egy homokból, iszapból és apró kavicsokból álló mészkő láncolat, amely a Palk-szorosban található és 18 mérföldre nyúlik el Indiától Srí Lankáig. Ezt a szárazföldi sávot egykor természetes képződménynek hitték, mások azonban azzal érvelnek, hogy a NASA műholdja által készített felvételek ezt a szárazföldi képződményt egy hosszú hídként ábrázolják az óceán felszíne alatt.

A híd létezését ezen a helyen egy másik ősi legenda is alátámasztja. A Ramayana Sitáról, Ráma feleségéről mesél, akit fogságban tartanak Lanka szigetén. Rama megbízást ad egy hatalmas építési projektre, hogy építsenek egy hidat Vanara (majomemberek) seregének átszállítására az óceánon Lankára.

Tehát mennyi igazság van Kumari Kandam történetében? Mint a legtöbb mítosz esetében, valószínűnek tűnik, hogy a Kumari Kandam ősi tamil legendáiban legalább van igazság és  minden bizonnyal létezett. Hiszen ennél kevesebb írásos emlék és mese alapján is találtak már mesebelinek, vagy csupán kitalációnak hitt  városokat és/vagy egyéb történelmi leleteket. 

Kumari Kandam története még korántsem zárult le, de hogy mi az igazság az majd kiderül a további régészeti kutatásokból.

Forrás:

Wikipedia, Booksfact, AncientOrigins

Az első rész itt található:

Kumari Kandam elveszett kontinense (1. rész)