Következzen egy város, ami létezik is meg nem is, mindenesetre a sivatagok végtelen homokja alatt még számos dolog rejtőzhet, ami az emberiség történetét formálhatja.

Dubai elveszett sivatagi városai: rejtőzködő történelem

Dubai a káprázatos építészet és az erőfeszítés nélküli gazdagság ultramodern képét ápolja. De a sivatagok homokja elfeledett városokat és történelmet takar, amely megmutatja, hogyan alkalmazkodtak korai lakói, és hogyan győzték le a drámai múltbéli klímaváltozást.

Arábia egyik leghíresebb elveszett városa (pedig a történészek írásos feljegyzésekből tudták, hogy létezik, de egyszerűen nem találták meg) a középkori Julfar városa. A legendás arab tengerész, Ahmed ibn Majid (és állítólag Szindbád, a Tengerész) otthona, Julfar ezer évig virágzott, mielőtt romba dőlt és csaknem két évszázadra eltűnt az emberi emlékezetből. Más sivatagi városokkal ellentétben Julfar virágzó kikötő volt, a középkorban a déli öböl arab kereskedelmének központja.

Julfar valahol a Perzsa-öböl partján található Dubaitól északra, de a tényleges helyszínt csak az 1960-as években találták meg a régészek. A lelőhelyen talált legkorábbi betelepülési jelek a 6. századból származnak, ekkoriban lakói már Indiáig és a Távol-Keletig rutinszerűen kereskedtek.

A 10. és 14. század aranykora volt Julfarnak, valamint a távolsági arab kereskedelemnek és tengerhajózásnak, az arab navigátorok pedig rendszeresen beutazták a fél világot. Az arabok már jóval azelőtt hajóztak be az európai vizekre, hogy az európaiaknak sikerült áthajózniuk az Indiai-óceánon és például a Perzsa-öbölbe. Ezen utak és kereskedelem fő bázisaként Julfar több mint ezer éven át a legnagyobb és legfontosabb város volt az Öböl déli részén. Az arab kereskedők rendszeresen megtették a tizennyolc hónapos tengeri utat egészen Kínáig, és szinte mindent eladtak, amit csak elképzelni lehetett.

Egy ilyen értékes kereskedelmi központ azonban folyamatosan felkeltette a rivális hatalmak figyelmét. A portugálok a 16. században vették át az irányítást, amikorra Julfar jelentős város volt, körülbelül 70 000 lakossal. Egy évszázaddal később a perzsák elfoglalták, de 1750-ben elveszítették a Sharjahból származó Qawasim törzs javára, akik a szomszédos Ras al-Khaimah-ban telepedtek le, amelyet a mai napig uralnak, így a régi Julfar fokozatosan hanyatlik. A romok feledésbe merültek a tengerparti homokdűnék között. Ma Julfar nagy része minden valószínűség szerint még mindig rejtve marad a Ras al-Khaimahtól északra elterülő dűnék alatt.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins (Joanna Gillan)

Korábbi posztok a témaban:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok II.

Eltűnt városok III.

Eltűnt városok IV.

Következő téma:

Kumari Kandam elveszett kontinense (1. rész)

A negyedik részben egy ismertebb, de mindenképp említésre méltó város kerül röviden bemutatásra. 

Az arany elveszett városa – El Dorado keresése

A kincsvadászok és a történészek több száz éve keresték El Doradót, az arany elveszett városát. Az arannyal és más gazdagságokkal teli város gondolata természetes vonzerővel bír, felhívja a világ minden tájáról érkező egyének figyelmét a végső kincs és egy ősi csoda felfedezésének reményében. Az egész Latin-Amerikát körülvevő számos expedíció ellenére az arany városa továbbra is legenda marad, és nincs fizikai bizonyíték, amely alátámasztaná létezését.

Az egyik változat szerint Eldorádó mitikus ország Dél-Amerikában, amelyet az európai konkvisztádorok és kalandorok a bennszülöttek elbeszélései szerint Dél-Amerika különböző részein , a mai kolumbiai hegyvidéken, továbbá az Amazonas és Orinoco közti vidéken, főképpen annak keleti részében, Guyana határain, az Ojapock forrása körül kerestek. Egy legenda szerint, egy Parime nevű tó partjain áll egy város, Manoa del Dorado, amelynek házait aranylemezek borítják, kövezete pedig drágakövekből áll; ide menekültek az inkák utódai, akik mindennap friss aranyporral hintették be testüket és színaranyból készült palotában laktak.

Egy másik történet szerint El Dorado eredete a Muisca törzs legendás meséiből származik. Két vándorlást követően – egyet i.e. 1270-ben, egyet pedig i.e. 800 és 500 között – a Muisca törzs elfoglalta Kolumbia Cundinamarca és Boyacá területeit. A legenda szerint, amint azt Juan Rodriguez Freyle „El Carnero” című művében írja, a Muisca minden újonnan kinevezett királynál rituálét gyakorolt, amely aranyporral és más értékes kincsekkel járt.

Amikor új vezetőt neveztek ki, sok szertartásra került sor, mielőtt elfoglalta volna királyi szerepét. Az egyik ilyen rituálé során az új királyt a Guatavita-tóhoz vitték, ahol meztelenre vetkőztetik, és aranyporral borítják be. Egy nagyon feldíszített tutajra helyezték a kísérőivel, valamint arany- és drágakövekkel együtt. A tutajt a tó közepére küldik, ahol a király lemossa testéről az aranyport, miközben kísérői a tóba dobják az aranydarabokat és a drágaköveket. Ezt a szertartást a Muisca istenének szánt áldozatnak szánták. A Muisca számára „El Dorado” nem város volt, hanem a király, aki ennek a rituálénak a középpontjában állt, más néven „aranyozott”. Míg az El Dorado az Aranyozottat hivatott utalni, a név mára az elveszett aranyváros szinonimájává vált, és minden olyan hely szinonimájává vált, ahol gyorsan vagyonra tehet szert.

1545-ben a Conquistadores Lázaro Fonte és Hernán Perez de Quesada megpróbálta lecsapolni a Guatavita-tavat. Miközben ezt tették, aranyat találtak a partjainál, ami felkeltette a gyanújukat, hogy a tó gazdag kincset rejt. Három hónapig dolgoztak, a munkások vödörláncot alkottak, de nem tudták annyira lecsapolni a tavat, hogy elérjék a tó mélyén lévő kincseket. 1580-ban Antonio de Sepúlveda üzletember újabb kísérletet tett a tó lecsapolására. Ismét különböző aranydarabokat találtak a partok mentén, de a tó mélyén lévő kincs rejtve maradt. Más kutatásokat is végeztek a Guatavita-tavon és a becslések szerint a tóban akár 300 millió dollár arany is lehet, de végül nem sikerült megtalálni a kincseket. Minden keresés leállt, amikor a kolumbiai kormány 1965-ben védett területté nyilvánította a tavat. Ennek ellenére El Dorado keresése folytatódik, még a Guatavita-tó átkutatásának lehetősége nélkül is. A Muisca törzs legendái, az Aranyozottak és rituális kincsáldozataik az idők során az elveszett aranyváros, El Dorado mai meséjévé változtak.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok II.

Elűnt városok III.

Eltűnt városok V.

A harmadik részben egy hozzánk földrajzilag valamivel közelebb létezett (létezett?) és eltűnt királyság története kerül röviden bemutatásra.

Lyonesse elveszett földje – Legendás város a tenger fenekén

Az Arthur legenda szerint Lyonesse Tristan szülőhazája, Tristan és Iseult (Izolda) legendás történetéből. Lyonesse mítikus földjét ma „Lyonesse elveszett földjeként” emlegetik, mivel végső soron azt mondják, hogy a tengerbe süllyedt. Tristan és Iseult meséje azonban azt mutatja, hogy Lyonesse nem csak arról ismert, hogy elsüllyedt az óceánba és legendás volt a jelenléte, amíg a föld felett maradt. Míg Lyonesse-t többnyire legendák és mítoszok történeteiben emlegetik, bizonyos hiedelmek szerint egy nagyon is valóságos várost képvisel, amely sok évvel ezelőtt süllyedt el a tengerbe. Egy ilyen legendás helyszín mellett nehéz megállapítani, hol ér véget a legenda és hol kezdődik a valóság.

A királyság elsüllyedését körülvevő mítosznak van néhány változata. Elsüllyedése előtt Lyonesse meglehetősen nagy volt, száznegyven falu és templom tartozott hozzá. Lyonesse állítólag 1099. november 11-én tűnt el (bár egyes mesék az 1089-es évet használják, mások pedig a 6. századra nyúlnak vissza),  földet hirtelen elöntötte a tenger. Egész falvakat nyelt el, a környék emberei és állatai megfulladtak. Miután beborította a víz, a királyság nyomtalanul eltűnt és soha nem bukkant fel újra. Míg az Artúr-mesék inkább a legendák világa, bizonyos hiedelmek szerint Lyonesse egykor nagyon is valóságos hely volt, amely a Scilly-szigetekhez kapcsolódott Cornwallban, Angliában.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy a tengerszint a múltban lényegesen alacsonyabb volt, így nagyon valószínű, hogy egy olyan terület, ahol valaha emberi település volt a föld felett, most a tengerszint alatt van. Valójában a Scilly-szigetek közelében élő halászok mesélnek arról, hogy épületdarabokat és egyéb tárgyakat is szedtek már ki halászhálóikból. Ezeket a történeteket soha nem igazolták, és egyesek meséknek tekintik őket.

Lyonesse-t egy nagyszerű országnak tartják, amely csodálatos városokat tartalmazott, és a Land’s End-től távoli nyugatra, a Szent Mihály-hegytől a Scilly-szigetek túloldaláig terjedt. Állítólag 140 templom volt az országban, és hatalmas erdők borították a területet. A királyságot elpusztító katasztrófában egy kivételével minden lakót megfulladt. Ez az egyetlen túlélő egy Trevilian nevű ember volt, aki látta, hogy jönnek a hullámok, és biztonságos helyre lovagolt lovával magasabban. A Trevlyan-címer még mindig a tengerből emelkedő fehér lót ábrázolja, de Lyonesse városai örökre elvesztek, és csak a királyság legmagasabb pontjai tetőztek a hullámokon. A Land’s End-től 20 mérföldre fekvő csúcsokat ma Scilly-szigetekként ismerjük.

Tristan és Iseult legendás meséitől Arthur Mordreddel vívott végső csatáján át, a tenger által elnyelt város történeteiig a Lyonesse-i történetek gondolatok és érzelmek széles tárházát idézik fel azokban, akik többet szeretnének tudni erről a legendás városról, és akik úgy hiszik, hogy a legendás történetek egy nagyon valóságos elveszett városon alapulnak. Mert mit tudjuk, minden mesének van valóságalapja, valóságtartalma. A legjobb példa erre Trója városának története.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok II.

Eltűnt városok IV.

Eltűnt városok V.

Sok kultúrában vannak legendák olyan szárazföldekről és városokról, amelyek eltűntek a hullámok alatt, elvesztek a sivatagi homok alatt vagy eltemetett évszázados növényzet. Az aztékok ősi hazájától az arany és gazdag dzsungelvárosokig öt legendás elveszett várost vizsgálunk meg, amelyeket soha nem találtak meg.

A második részben egy kevésbbé ismert város történetét foglalom össze röviden.
 

Aztlan elveszett városa – Az aztékok legendás hazája

Aztlán a nahua legendák őshazája, ahol a nahuák hét törzse Chicomoztoc elhagyása után letelepedett, és élt egészen a Tenochtitlánba való vándorlásig. Az „azték” szó jelentése ”Aztlánból való”.

A mexikói azték népek létrehozták az ősi Amerika egyik legerősebb birodalmát. Noha sokat tudunk birodalmukról, ahol a mai Mexikóváros található, kevesebbet tudunk az azték kultúra kezdetéről. Az Aztlánról szóló legendák az azték birodalom meghódítása utáni spanyol feljegyzésekben maradtak fenn, mindenekelőtt a Boturini kódexben, az Aubin kódexben és a Telleriano-Remensis kódexben. A kutatók véleménye megoszlik arról, hogy Aztlán valóban létezett-e, és ha igen, merre található. Sokan a hiányzó Aztlan szigetet tartják az ősi hazájának, ahol az azték nép civilizációként kezdett kialakulni, mielőtt a mexikói völgybe vándorolt volna. Egyesek úgy vélik, hogy ez egy mitikus föld, hasonló Atlantiszhoz vagy Camelothoz, amely legendákon keresztül tovább él, de a fizikai létezésben soha nem lesz megtalálható. Mások úgy vélik, hogy ez egy valódi, fizikai hely, amelyet egy napon azonosítani fognak. Aztlan földje utáni keresések Nyugat-Mexikótól egészen Utah sivatagáig íveltek a legendás sziget megtalálásának reményében. Ezek a keresések azonban eredménytelenek voltak, mivel Aztlan helye – és létezése – továbbra is rejtély marad.

A civilizáció kialakulása Aztlanban a Nahuatl legenda szerint így szól: hét törzs élt valaha Chicomoztocon – „a hét barlang helyén”. Ezek a törzsek a hét nahua csoportot képviselték: Acolhua, Chalca, Mexica, Tepaneca, Tlahuica, Tlaxcalan és Xochimilca (a különböző források a hét csoport nevének variációit közölték). A hét hasonló nyelvi csoportból álló csoport elhagyta barlangjait, és egy csoportként telepedett le Aztlan közelében.

Az Aztlan szó jelentése „az északi föld; a földet, ahonnan mi, aztékok jöttünk.” Azt mondják, hogy végül az Aztlan lakosai aztékok néven váltak ismertté, akik aztán Aztlanból Mexikó völgyébe vándoroltak. Az azték vándorlás Aztlanból Tenochtitlánba az azték történelem nagyon fontos darabja. 1064. május 24-én kezdődött, ez volt az első azték napév. A mai napig nem erősítették meg az Aztlan néven ismert sziget tényleges létezését. Sokan keresték a földet, abban a reményben, hogy jobban megértik, honnan származnak az aztékok, és talán jobban megértik az ókori mexikói történelmet. Más elveszett városokhoz hasonlóan azonban nem világos, hogy Aztlant valaha is megtalálják-e.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins

Kapcsolódó posztok:

Eltűnt városok I.

Eltűnt városok III.

Eltűnt városok IV.

Eltűnt városok V.

Az eltünt városok közül Atlantisz története az egyik leghíresebb mese egy elveszett városról, amelyről azt mondják, hogy elnyelte a tenger, és örökre elveszett. Atlantisz története azonban nem egyedi, hiszen más kultúrákban is vannak hasonló legendák olyan szárazföldekről és városokról, amelyek eltűntek a hullámok alatt, elvesztek a sivatagi homok alatt vagy eltemetett az évszázados növényzet. Az aztékok ősi hazájától, az arany és gazdag dzsungelvárosokig, öt legendás elveszett várost vizsgálunk meg, amelyeket soha nem találtak meg.

Percy Fawcett és Z elveszett városa

Mióta az európaiak először megérkeztek az Újvilágba, léteznek történetek egy legendás arany dzsungelvárosról, amelyet néha El Dorado-ként is emlegetnek. A spanyol Conquistador, Francisco de Orellana volt az első, aki a Rio Negro mentén merészkedett, hogy megkeresse ezt a mesés várost.

1925-ben, 58 évesen Percy Fawcett felfedező Brazília dzsungelébe indult, hogy megtalálja a titokzatos elveszett várost, amelyet „Z”-nek nevezett. Fawcett és csapata nyomtalanul eltűnnek, számtalan mentőakció ellenére Fawcett-et soha nem találták meg.

A történet röviden:
1906-ban a Royal Geographical Society, a tudományos expedíciókat támogató brit szervezet felkérte Fawcett-et, hogy vizsgálja meg a Brazília és Bolívia közötti határ egy részét. 18 hónapot töltött Mato Grosso környékén, és különböző expedíciói során Fawcett megszállottjává vált az elveszett civilizációk gondolatának.

1920-ban Fawcett a Rio de Janeiro-i Nemzeti Könyvtárban egy 512-es kézirat című dokumentumra bukkant. Egy portugál felfedező írta 1753-ban, aki azt állította, hogy talált egy fallal körülvett várost mélyen az Amazonas esőerdőjének Mato Grosso régiójában. A kézirat egy elveszett, ezüsttel teli várost írt le többszintes épületekkel, magasba ívelő kőboltozatokkal, széles utcákkal, amelyek egy tóhoz vezettek le, amelyen a felfedező két fehér (?) indiánt látott egy kenuban. Fawcett ezt Z elveszett városának nevezte.

1921-ben Fawcett elindult az első expedíciójára, hogy megtalálja Z elveszett városát, de csapatát gyakran hátráltatták a dzsungel nehézségei, a veszélyes állatok és az állandó betegségek. 1925 áprilisában utoljára megpróbálta megtalálni Z városát, ezúttal jobban felszerelt és jobban finanszírozott formában. A támogatók között újságok és társaságok, köztük a Royal Geographic Society és a Rockefeller család volt. Az volt a terve, hogy a korábbi expedíciójának végső pontjáig kísérőkkel utazik, majd onnan mindösszesen hárman indulnak tovább. Utolsó levelét 1925. május 29-én írta. Ebben a levélben beszámolt arról, hogy ő és fia jól van, azonban Raleigh-nak gennyes fekélyek vannak a lábán, beteg és lesoványodott, ezért kétséges, hogy kibírja-e a további megpróbáltatásokat. Ezek voltak az utolsó hírek az expedícióról; a résztvevők további sorsa mind a mai napig ismeretlen.
Míg Fawcett elveszett városát, Z-t soha nem találták meg, Guatemala, Brazília, Bolívia és Honduras dzsungelében az elmúlt években számos ősi várost és vallási helyszín maradványait tárták fel. A LIDAR szkennelési technológia megjelenésével lehetséges, hogy egy napon megtalálják azt az ősi várost, amely Z legendáit ösztökélte.

Percy Fawcett életéről 2016-ban mozifilm is készült "The Lost City of Z" címmel.

Forrás:

Wikipedia, Ancient Origins